The gruesome death of a small dog

Nagyon elhanyagoltam kicsiny blogomat az utóbbi időkben.
Ennek oka főleg a fáradtság, mellék oka a lustaság.
Most is dögfáradt vagyok, így még az átlag szarnál is szarabb lesz a fogalmazásom.

Sok apróbb esemény történt, a legtöbbről nem is érdemes írni.

Egyike a soknak, hogy végeztem a tanfolyam első szakaszával, részleteket a Kreatív blogomon olvashattok.
Elnyerte a tetszésemet a dolog, csak iszonyat drága, nem csak maga a tanfolyam, hanem a beutazás is, köszönhetően a 360 forint feletti benzináraknak.
Mindezek ellenére ezt nem fogom a felénél abbagagyni, mert most végre kezdem érezni a lehetőséget a szabadulásra.
Még naaaagyon hosszú folyamat lesz ez, de megvan rá az esély.
Ha sikerül és bejön, akkor végre kitörhetek ebből az átkozott monotonitásból és ebből az átkozott autósboltból. *sóhaj* Bár már ott tartanánk.

New design? Not yet...
El kéne kezdeni megcsinálni az új, tavaszi dizájnt, de egyelőre még várat magára.
A mai naptól van hivatalosan tavasz, de mivel kint még mindig fagy van és mínuszok, ráadásul most még havazik is, így a dolog kicsit csúszik.
Egyébként ez az hideg megdönteni látszik "a pontos időjárás" teóriámat, miszerint tavaly szeptembertől az idő a naptárhoz hűen napra pontos volt.
Ezt bár bővebben is kifejtettem korábbi bejegyzésekben, mégegyszer nem fogom... lustaság, ez van.

Work awaits
Igazán jöhetne már a jó idő, mert már nagyon unom a havat, a jeget, és a fagyos szelet. Ráadásul 1000 dolgom lenne a kocsival, de ahhoz egy tartós 10 fok feletti idő kéne és egy hétvége.
Be kéne rakatni a karácsonyra kapott erősítőt. Ez legalább 1 napos dolog.
Szét akarok szedni egy csomó mindent az utastérben.
Szét kell kapni a műszerfalat, a középső panelt, és a 2 ajtót.
A középső panelben a kiégett izzókat kéne kicserélni, valamivel ki kéne tömni a rádiót, hogy ne zörögjön menet közben, mert halálra idegesít. Ki kéne cserélni a műszerfal keretet végre, már lassan 2 éve megvan az új, de eddig még nem volt rá érkezésem, hogy kicseréljem. Vele együtt ki kéne cserélni a bal küszöb védő műanyagot, amit már 3. éve keresek. Attól tartok meg kell rendeljem a gyárit.
A 2 ajtót szét kéne szedni, megolajozni/zsírozni a zár motorját, az ablakemelő motorját, a bal ajtóban az ablakemelő gombban kicserélni az izzót, a jobb ajtóban a zárszerkezetet megnézni, mert szarul zár.
Hát igen, lenne mit csinálni...
Siess tavasz, siess!

Tdu 2
Tesztelgetem és valszeg meg is fogom venni, de meh....
Szép meg jó meg minden, de nem az igazi. Nekem még mindig jobban tetszik az 1.
Nincs meg az a hangulata, vagy nemtom...
Azt vettem észre, hogy az 1-ben szinte minden figyelmet a kocsikra és környezetükre fordítottak, amíg a 2-ben inkább az eseményekre.
Ez megmutatkozik pl. a kerékforgásban. Nem szép. Van 3 állás. Van az alap, van a lassú gurulás és van a totál szétmosódott gyors gurulás. Ilyet még a korai Gran Turismo-kban láttam. Kissé igénytelenné teszi az egészet és ez még csak 1 kis tényező a sok közül.
Most nem kezdem el sorolni, hogy mi tetszik és mi nem, de minden negativitás ellenére valszeg megveszem, hogy tudjak majd haverokkal online furikázni.
Ott legalább ingyenes a benzin.

The gruesome death of a small dog
Mamámnak már régóta nem volt kutyája és úgy volt vele, hogy nem is kell neki.
Nem is olyan rég egy kis szobacirkáló mászkált a háza körül, gondolta nem zavarja el, valaki biztos keresi, majd elviszik, stb, de a kutyáért nem jött senki.
Befogadta. Rögtön megszerette. Elvitte beoltatni, megkozmetikázni egy kicsit.
Meglepetésére az állatorvos egy chip-et talált a kutyában, de nem volt regisztrálva, azaz nem tudni, kinek a kutyája volt.
Késöbb kiderült, hogy azért, mert ugyan fajta tiszta kutyáról van szó, az alsó fogsorából 1 foga nem volt meg és 1 kicsit beljebb nőtt ki.
Nem tudom milyen fajta volt, de egy kis méretű kutyáról van szó, rövid orra van, de nem az az ocsmány, röfögős fajta. A szőre kicsit ember szerű, göndör, szürkés, a fejénél fekete. Olyan volt, mint egy mini oroszlán.
Ez az eb egy nagyon jó vérmérsékletű, nyugodt, szelíd kutya volt, pont mamámnak való. Tudta cipelni magával és legalább nem volt egyedül.

Nos, tegnap értesültünk róla, hogy Pami már nincs többé.
Mamám szomszédságában van 3 nagy dög kutya, amik már nem egyszer öltek meg kutyát, haraptak meg embert, gazdájuk nem egyszer fel lett jelentve miattuk, de még mindig nem lett elaltatva egyik sem, mert kellenek oda a cigányok miatt...
Pami kint mászkált, szaglászott és óvatlanul a kerítéshez ment, a 3 dög meg elkapta, átcincálták a kerítésen, ezalatt letépték a fejét...
Mamám zokogva hívta anyámat, hogy mi történt. Oda sem tudott menni, mert a dögök örjöngtek a kerítésnél...
Borzasztó...
Asszem, ha más nem, majd én teszek a 3 mocskos korcs ellen. Kinyírom mindet. Mivel éles fegyverem nincs, csak légpuskám, így marad a patkányméreg.
Meg fogom csinálni, nem normális 3 batárnagy vérengző dögöt tartani, amikkel már többször is meggyűlt a baj. Gondoljunk csak bele, ha egy gyereket kapnak el, asszem nem kell részleteznem...
El lesznek itézve a dögök... garantálom.

Death of a kitten

Múlt hétvégén feltűnt hogy az 5. macskánk hiányzik.
Késöbb megtudtam, hogy elütötték. Bemászott utána keresztszüleim kertjébe, meglátták és rögtön állatorvoshoz vitték, de már menthetetlen volt. El kellett altatni.

Szegény kis vakarcs még tavaly ősz körül jött hozzánk. Hiába próbáltuk elzavarni, ő ragaszkodott hozzánk. Végül nálunk maradt. Nem terveztünk egy 5. macskát és minél hamarabb örökbe akartuk adni, persze senkinek nem kell ilyenkor macska.

Nagyon sovány volt, de hamar összeszedte magát. Barátságos volt, imádta ha felvettük, sokszor ott aludt el a kezemben.

Mivel nem akartuk megtartani, így nevet sem adtunk neki. Én vakarcsnak hívtam mindig.

Nem így akartunk tőle megválni, de legalább addig is jó dolga volt nálunk.







Nyugodj békében kis vakarcs.

In memoriam of a friend

Megemlékezés egy barátról.

Fájó szívvel kezdek bele ebbe a bejegyzésbe.

A mai napon van pont egy hónapja, hogy egy kedves barátom hosszú betegség után elhunyt.

Múlt hétvégén szereztem tudomást erről a tragédiáról, azóta sem tudok napirendre térni. Szintén csak akkor tudtam meg, hogy régebb óta betegeskedett.

Nem akartam elhinni. Nem akartam felfogni... és még most is csak értetlenül állok, akárhányszor belegondolok.

Még kezdő meet-es voltam, mikor vele és a többiekkel találkoztam. A természetes és családias fogadtatástól szinte azonnal mind a barátaim lettek.
Sok év telt el és én abbahagytam a meet-re járást.
Szépen, lassan megszakadt mindenkivel a kapcsolat.
De sosem felejtettem el őket. Számomra mindig is barátok maradtak...

És ő is.

Ahogy én őt megismertem, egy vidám, mosolygós lányt láttam. Sokszor nem találkoztunk, így sokmindent nem tudtam róla, de mérgesnek sosem láttam.

A tragédiáról más blogokról, illetve az iskolájában közzétett hírből szereztem tudomást.
Azok, akik közelebbi ismeretségben voltak vele, ők körüzenetet kaptak.
Ezen igazán nincs mit csodálkoznom, hisz lényegében én voltam az aki lassacskán eltávolodott tőlük.

Sok emlékem nincs vele kapcsolatban, csak 1, de az mintha tegnap lett volna.
Még ma is emlékszem, mikor a villamoson utazva ő és a többiek hangos kórusban énekelték a "tsukurimashou"-t.

Hihetetlen... addig az ember nem is veszi komolyan azt a tényt, hogy milyen az, ha valaki már nincs köztük, amíg meg nem történik.
Az olvasottak alapján sokat küzdött és hosszú időn keresztül. Végül őt is az a kór győzte le, ami apámat is, habár ő nem szenvedett ennyit.

Megtutam, hogy mikor lesz, illetve volt a temetése. Arról sajnos már lemaradtam, de mindenképp meg fogom látogatni a sírját.
Tény, hogy nem volt köztünk szorosabb barátság, de én mindig is barátnak tekintettem.
Mint barát, kötelességem leróni végső tiszteletemet iránta.

Vigyázni kell minden barátra, amíg lehet. Az ember mindig halogatja, hogy felkeressen egy régi ismerőst, míg nem végül rászánja magát, de lehet, hogy akkor már késő...
Vigyázni kell minden barátra...

Egy régebbi meet-ről maradt róla egy fényképem.

Én így fogok emlékezni rád. Mosolygósan és életvidáman.

Nyugodj békében, drága barátom.