A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vacation. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vacation. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. július 16., hétfő

Brony camp / Meet the Pyro

Egyetlen szabad hetem amit az idén kivehettem, hála a tiffany tanfolyamnak, brony-kkal töltöttem Tiszanánán és nem bántam meg.




Több szempontból is jó volt ez a tábor.

Nem csak hogy végre megint társaságban vagyok, akikkel nyaralni mehetek, hanem kicsit gyűjtöm a hosszú utas tapasztalatokat is, ugyanis most először mentem fel autópályára.
Izgultam, mert GPS ide vagy oda, azért mégis csak messzire kell menni, de minden simán ment, az oda út is és a vissza út is.
Anyám kocsiját kértem el, hogy több embert is tudjak vinni, meg legyen hely a csomagnak is (meg ha út közben balesetben meghalnék, akkor ne én egyedül... izé, hogy ne unatkozzak útközben...)


Az egyetlen lehangoló dolog az az, hogy 1 hétig 11 kan volt összezárva és 1 lány sem jött el (leszámítva egyet, de ő nem tudott végig maradni, így vasárnap hazament)...

Pedig elvileg volt pár jelentkező... oh well...

A legjobb időt fogtuk ki, ugyanis majdnem 40fok volt minden nap, még jó, hogy minden napot a strandon töltöttünk.
A hely, ahol voltunk sokkal jobb volt, mint amire számítottam. Gondoltam szauna lesz a 2 ház, de mikor beléptem, olyan hűvös volt, mintha klímáztak volna.
Az alap dolgok megvoltak, víz, villany.
A kaját mindenki maga intézte, illetve be lehetett fizetni közösbe is és akkor abból volt intézve néhány ember kajája.
Voltak programok, amikre szintén előre kellett fizetni. Ezek közt volt GPS túra, kenú túra, meg lovaglás, stb...

A társaság teljesen rendben volt, kicsit tartottam attól, hogy mekkora tivornya lesz, de szerencsére mindenki mértékkel alkoholizált.
A hangulat fergeteges volt, bár a reggelek nem mindig indultak jól.
Magyar Mlp zenékre és/vagy dubstep-re ébredni nem a legkellemesebb dolog...
Töbszörös anyagi rongálásra való szándékomat is hiába tudatosítottam időről időre, ez sajnos majdnem minden reggel megismétlődött...

Meglepetésünkre, voltak a háznál kiskutyák. Valaki kitette őket és odaszoktak hozzánk, mert etettük őket. Nah nekem meg is volt, hogy mi helyettesíti az internetet, egész héten a kis vakarcsokkal játszottam. Többiek meg is jegyezték, hogy nem véletlen Fluttershy az én kedvencem. :)
Miután Süni vasárnap hazament, én és Patrik kaptuk meg a rendszeres etetés feladatát, amit gond és hiba nélkül el is végeztünk.
Aggódtunk az ebekért, hogy vajon mi lesz velük, ha mi elmegyünk, de hála Jóna bro-nak és családjának, jó helyre kerültek, aminek nagyon örülök. Szívesen hazahoztam volna egyet, vagy mindet, de sajnos nálunk nincs meg a kellő környezet kutyatartáshoz.

Sokminden történt, amiről estig lehetne mesélni, de inkább beszéljenek a képek.


A véreb házörző









A strand







A csapat egyik fele







A tulaj, a szervező és az aszfaltszaggató Suzuki Ignis sofőrje







Gps verseny a sivatagi melegben







Az egyik szálloda







Almaevő verseny







Stand back bitches, I got this...







NOM...







Az a fej, az a haj, az a toka, *le sigh*







A benti disznóól...







A kinti disznóól...







A végére meg egy csoportkép (amit majd otthon töltök fel, mert itt nincs meg)



Köszönöm nektek ezt a remek hetet, remélem lesz alkalmunk még legalább egy ilyen vakációra (remélhetőleg több pegasis-el ^^).





Meet the Pyro


Hát hogy is mondjam, nem erre számítottam. Viccesnek vicces volt, de sokkal többet vártam volna olyan remek "meet the" videók után, mint a Spy és a Medic...

Újfent csalódtam bennetek Valve és újfent a Pyro-t csesztétek el... baszódjatok meg.


Valve, Y U hate Pyro so much?!










Peace.







2011. szeptember 12., hétfő

Back to Hell...

azaz vissza a pokolba...

Most ért véget az én várva várt szabim. Baromi gyorsan elment, simán kibírtam volna még 1 hetet otthon.
Annyira jó volt távol lenni ettől a börtöntől.
De most megint ittvagyok... és az év végéig valszeg nem is lesz több szabim, hála a tiffany tanfolyamnak.
Tiffany tanfolyamot emlegetve, lassan kapargathatom össze a szerszámokra és berendezésekre a pénzt, ha hamarosan el akarok kezdeni dolgozni...

Nah nézzük mi történt az elmúlt 2 hétben.

Hell week
Asszem ez nem igényel különösebb magyarázatot.
Drága kolega ezen a nyáron harmadjára is elment szabira, ami azt jelenti, hogy megint anyámmal fogok dolgozni... fasza...
A megelőlegezett "bizalmam" a héttel kapcsolatban nem volt hiábavaló... Szar hét volt, azt kell mondjam, habár most nem is az a Rage-lős, hajamat tépem szálanként az idegtől hét volt.
Volt, hogy felment a vérnyomásom 1-2 embertől, de nem volt olyan vészes.
A szombattól viszont féltem. Nővérem intézett anyáméknak egy 5 csillagos szállodába egy hétvégét és mivel a cégük ott őriz, ezért kb féláron volt minden.
Nővéremmel megbeszéltük, hogy a költségeket elfelezzük, nem is ez a baj... a baj a szombattal volt.
Pénteken már szobát kellett foglalni, így 3-kor bezártunk, viszont szombaton nyitva vagyunk és kolega szabin van... így abban maradtunk, hogy nővérem lesz bent velem, ami
-jó, mert van egy töltelék ember, aki figyeli a vevőket, ha esetleg többen vannak.
-rossz, mert tényleg csak egy töltelék ember és nekem kell mindenkihez rohangálnom.
Így is lett, pokoli volt a szombat, azt hittem, megőrülök, el se hittem, hogy vége lett...

An almost perfect vacation
Megváltás volt, hogy nem kellett a melóra gondolnom 1 héten keresztül.
A hétfőmet azzal kezdtem, hogy bementem Pestre, a Lurdyba, hogy körbenézzek abban a modell és hobbi boltban.
Talán még nem mondtam, de néhány hónapja kiváncsiságból vettem egy vadászgép makettet.
Gyerekkoromban 2szer kaptam makettet, de mind2 ugyanúgy végezte: egy nagy kupacba raktam az egészet és rányomtam az összes ragasztót. Hiába, akkor még nem volt türelmem ezekhez, nahmeg a ragasztók is elég szarok voltak, órák kellettek, hogy összefogjon 2 elemet, volt olyan is, ami csak marta a műanyagot, de nem ragasztotta.
Ezen tapasztalatok után félve vettem meg azt a vadászgépet, meg hozzá a ragasztót.
Otthon nekiálltam és meglepődtem, milyen jól megy és már tudom, hogy miért. A ragasztón múlt majdnem minden. Büszke voltam magamra, mikor kész lett és csak 1-2 dolgot rontottam el benne, de erről részletesebben majd a másik blogon.
Szóval ezen a korábbi sikeren felbuzdulva úgy döntöttem teszek még 1-2 próbát, így most benéztem abba boltba és el is hoztam még 1 vadászgépet, meg a Ferrari makettet.
Tulajdonképpen ennyi volt a hétfő.

Kedd reggelemet egy kis angol csevejjel kezdtem, mikor felhívtam a LEGO Customer Service-t. Volt némi problémám 2 hiányzó elemmel, de erről is majd inkább a másik blogomon írok.
Most csak azért említem meg, mert Service-s csaj megdícsérte az angol tudásomat, ami jól esett a májamnak.
Aznap elintéztem a már rég betervezett bevásárlást is.

A szerda egész korán kezdődött, konkrétan fél 1 és 1 között.
Épp készültem volna egy kis éjjeli City Ville-hez még fekvés előtt, mire FaTaL haverom rámírt msn-en, hogy kéne egy kis s.o.s. taxizás Csepelre a cégükhöz. Mondtam, miért ne, elvégre szabin vagyok, így 2 környékén már bent is voltunk. Valami szereveres macera volt, mind1 is, nem értek hozzá, de meg kellett oldani még a másnapi nyitás előtt. Végzett, indultunk haza.
A Csepeli Tesco-nál jártunk, mikor a lámpánál, a túloldalon egy csaj integet a kocsi felé. Lehúzom az ablakot, megkérdezem mit akar, mire legnagyobb meglepetésemre megszólal angolul. El volt tévedve, a belvárosba akart eljutni, csak itt kötött ki és nem tudja, merre induljon és hogyan. 3 óra körül volt, akkor talán már az éjszakai járatok sem járnak, így FaTaL-al közös megegyezés alapján megfordultam és elvittük a csajt.
Borárosig vittük el, onnan már fog találni járatokat, hotelt, amit akar. Út közben beszélgettünk.
A lány 25 éves, végig stoppolta magát fél Európán csak hogy megkössön itt egy szerződést, egyébként ő egy művész, olajfestéssel foglalkozik. Ezért is jött ide, mert itt kapott valami lehetőséget.
Ő volt a második ember a héten, aki megdícsérte az angol tudásomat, sőt ahogyan használom az angolt, arra annyit mondott, hogy 'You're funny'. Dagadt a májam.
Örült, hogy végre volt valaki, aki meg mert szólalni angolul és még segített is neki, én meg örültem, hogy segíthettem valakinek, azaz aznap már rögtön 2 embernek.
Megköszönte mind2nknek a fuvart meg a segítséget, azt elindultunk haza, most már tutira. Hát, volt vagy 4 mire hazaértünk és én valami 5, fél 6 körül feküdtem le.
A csaj megkért, hogy majd vegyem fel Facebook-on ismerősnek, megtörtént.
Kb. délután 2-3 körül keltem fel, más kaland nem volt aznap.

Csütörtökön már kezdett elromlani a szabim... anyám azzal keltett reggel telefonon, hogy vigyem el a Seat-ot (ami a Lajosé) és hozzak abból az akciós szén brikettből, ami most van a Bauhaus-nál.
Ezzel csak 2 kis bajom volt:
1. Utálom a Seat-ot, mert baromi szar vezetni, hiába autómata, meg akkora mint anyám Chrysler-e, akkor sem érzem a kocsit biztonságosnak.
2. Anyám elfelejtette mondani, hogy 1 csomag brikett 25 kilós és 15 csomagot kellett hozzak.
Asszem kis matekkal ki lehet számolni, hogy mekkora tömeget pakoltam fel, otthon le egyedül. Volt is bajom, de megoldottam.
Gondoltam, nah akkor nap hátralevő részében döglés lesz. Megmosakodtam, átöltöztem, mire csörrent megint az a rohadt telefon... Most bútorért kellett menjek, szintén a Seat-al... For fucks sake! Megint vissza melós ruhába, megint elindultam azzal a rakás szarral...
Mondjuk a bútorok nem voltak nehezek, csak nagyok és semmi fogás nem volt rajtuk... nembaj, ezt is megoldottam.
A kellemes magányt már csak 2 óráig élvezhettem otthon, mert már délután volt és hamarosan jöttek anyámék melóból... nem mintha ezzel különösebb gond lenne, csak ha már szabin vagyok, akkor jó kicsit egyedül lenni otthon.

Péntekre megbeszéltünk egy találkozót egy már nagyon régen látott óriással. Ez kicsit visszahozta a jókedvemet. LL, vagyis Lord Lynxx egy jó haverom még középsuliból, akit azóta nem is láttam. Emlékeztem hogy magas volt, de állítom, hogy az elmúlt években nyújtó padon aludt...
El van, dolgozik, gamel, párkapcsolatban van már néhány éve (lucky bastard).
Sushi-ztunk egyet, aztán játékteremben marhultunk, dumáltunk sokat. Jó volt újra látni már egy rég látott arcot, főleg mivel msn-en is félévenként max 1szer beszéltünk és akkor is tervezgettük, hogy ütközünk, de most végre sikerült összehozni.
Rendszeres olvasóim "széles" társasága bővült még 1 emberrel. Have fun reading this crap. :D

Szombaton kezdődött a tortúra. Korábban említettem, hogy egy idős rokon fog kiköltözni hozzánk a kisházba, amit teljesen felújítottunk... eljött a költözés ideje.
Még sajogtak a tagjaim a csütörtöki szénpakolástól, erre most jött az újabb megpróbáltatás.
Mivel a rokon otthonról jön el, így az unokája, aki addig albérletben lakott, fogja a lakást birtokba venni.
Ergo volt 2 őspanel, ami annyit jelent, hogy magasak az emeletek és egyikben sincs lift, oh yeah! Mind 2 panel 3. emeletén vannak a lakások, az unoka lakásából jött a hűtő, a mosógép, és a nyitható nagy ágy, meg 1-2 kisebb bútor.
Fasza volt cipelni ezeket, főleg mivel szűk volt a lépcső följáró és a folyosó is.
Felpakoltunk az utánfutóra, átmentünk a másik lakáshoz, ott minden lepakoltunk. A másik lakásból is jött az előzőnél nagyobb és nehezebb hűtő, nagyobb és nehezebb mosógép és ágy... aztán amit az előző lakástól hoztunk, azt meg fel kellett vinni... Ez is megvolt, amit lehoztunk, felpakoltuk az utánfutóra.
Nincs szó, ami pontosan kifejezhetné, hogy mennyire elfáradtunk, főleg én, mert bennem még ott volt a csütörtöki balhé...
Ám még nem volt vége a pakolásnak... hazamentünk és ott meg mindent bepakoltunk a kisházba... aznap este, mint a kivágott fa, borultam az ágyba.

A vasárnap a maga monoton módján és gyorsan el is telt. Még mindig fájt minden tagom és már előre átkoztam a hétfőt és a melóhelyet, de főleg azt, hogy véget ért a szabadságom...

Back in Hell
Hát most újfent itt rohadok...
A bejegyzést hétfőn kezdtem el írni, de nagy volt a fennforgás, így mára maradt a befejezés. Elég szar hétfőm volt, bár ezt már megszokhattuk. Öregem... mikor lesz már újév?.... ebben az évben már nincs több szabad hét, sem szabad nap....

Kitartás én, kitartás....

Peace.

2011. augusztus 29., hétfő

1 hard week before vacation

hoo boy...

This will be the longest week ever....

hoo boy...

2011. augusztus 25., csütörtök

August

Hát... pörögnek az események, én meg szépen maradok le az update-el.
Tekintettel a kinti sivatagi melegre és az útépítés okozta forgalmi katasztrófára, megkísérlek írni valamit.

Lassan véget ér az Augusztus is, hamar elment a nyár, ami tulajdonképpen annyira nem is volt nyár. Sokszor volt hideg, eső, szél... de most úgy tűnik, ezen a héten akar mindent bepótolni 40fokos meleggel...
Tegnap meló után szarul is voltam, izzadtam, kirázott a hideg, a klíma nem tudott elég hideget fújni, és a fejem is kb 5kilóval volt nehezebb... de túléltem.

Painting.... how I hate it...
Kezdem az elején. Van a kisház, amit mi sufninak, meg tárolónak használtunk, és anyám kitalálta, hogy egyik rokonunk, aki bőven túl van már a 70-en, megérdemli, hogy a zajos, büdős városból kiköltözzön ide, a nyugiba. Az idős rokon tulajdonképpen az anyai ágon a nagyapám testvére (húga, vagy nővére, nem tudom).
Bele is fogtunk a nagy kisház felújításnak, kipakoltunk, megcsináltattuk a fűtést, vizet, mindent, új ablakok, csempék, stb. Egész fasza kis házikó lett belőle.
Sok dologban nem voltam ott, így ha mást nem, legalább némi festést bevállaltam.
Így kezdődött a 2-3 hetes alapozás, festés, agyfasz időszak.
Elkezdtem szépen alapozóval lekenni az ajtókat, az ajtók kereteit, meg 1 ablak keretet. Szépen lassan haladtam a dologgal és itt a hangsúly a lassú szón van, mert mivel a fal is frissen volt festve, így vigyázni kellett arra, hogy ott ahol a fa meg a fal találkozik, nehogy összekenjem a friss festést.
Pluszz apropó, hogy festét közben, szinte minden nap jött az asztalos és mindig csinált valami új dolgot, amit még anyámék intéztek, amit utána szintén le kellett festeni.
Mivel nap mint nap jöttek az új cuccok, így a meglévővel sem haladtam valami jól, de legalább szépen, precízen tudtam csinálni.

Shitstorm, and a washing machine
Eközben volt egy kis kitérőm is Pest irányába, mert nővéremnél volt néhány elintéznivaló. Konkrétan egy postai látogatást kellett tenni, erről többet nem is írok, mert nem is fontos.
Ezután nővérem azt szerette volna, hogy csináljam meg a laptopját, hogy a kép és a hang a tv-jén keresztül menjen. Előbbi sikerült is, de az utóbbihoz kellett egy átalakító csatlakozó, azaz mehetek majd be mégegyszer, yay....
Az utolsó dolog egy kis mosógép szerelésnek indult, de egy komplett, atomjaira szétszerelés lett belőle. Egy felültöltős gépről van szó, ami már 5-6 éves és a fenti gumi, hála a kiváló vízünknek rohadni, penészedni, vízkövesedni kezdett.
Már néhány hete megvolt a cseredarab, csak nem volt, ki kicserélje.
Megnéztem, 'oh, ez halál egyszerű, fent a kerethez néhány torziós csavar (torx, akinek ez jobban tetszik) fogja, alul gondolom meg valami rugós rögzítés lehet'.
Ezzel a gondolattal zárult le a vasárnap.
Szerdán bementem, hogy mindezt megcsinájam, vittem torz kulcs szettet, más tulajdonképpen nem is kellett.
Bárcsak meggondoltam volna ezt mégegyszer...
Elkezdtem szétszedni a mosógépet. Keret lekerült, gumi kikerült. Botrányosan ocsmány állapotban volt már, ráfért a csere.
Nah a visszaszerelés nem volt egyszerű. Jól gondoltam, alúl rugós megoldás van, már ami a rögzítést illeti, csak ez ilyen bowdenes rugós.
Úgy kell elképzelni, hogy van egy műanyag ház, amiben van egy hosszú csavar, aminek tekerésével lehet állítani a bowden feszességén. Miután baromi nehezen akart csak visszamenni az új gumi a helyére, így kénytelen voltam koppanásig kitekerni a csavart. Itt jött a baj, sajnos drága mosógép gyártók csak a feszítő felét csinálták meg menetesre és a másik lyukat, ahol a csavar megy be ott sima maradt, így mikor ideális szögbe került az egész, a csavar fogta magát és kamikaze módon kirepült a helyéről, bele a mosógépdob ...............................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................mögé...

FFFFFFFFFFFFFFFFUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUU!!!!!!!4

Aki nem érti, annak elmagyarázom, van a dob, amibe a ruhákat tesszük, stimt? Nah, a csavar nem abba, hanem az mögé bírt esni, amiben ez a dob forgott. Ez csak azért probléma, mert semmivel nem lehet utánanyúlni... ééééés itt kezdődött az "atomjaira szétszerelés"...
Mivel nővéremnek egy csavarhúzóján kívül, más szerszáma nem volt, így a folyamat megrekedt.
Megbeszéltük, hogy másnap bemegyek és megcsinálok mindent, ám, mire hazaértem, addigra megint totál más lett minden...
Megint és megint bassza meg, megint sikerült nekem kereszbeszervezni.
Anyám ráadásul még le is ótvarozta a munkámat, meg hogy túl lassan haladok vele, meg holnap festés és mosógép szerelés helyett be kell menjek melózni, mert ő lesz otthon és csinálja ami még maradt munka a kisházban...
Mondtam kurvajó, mert már megint nem ez lett megbeszélve, nővéremnek tovább kell várnia, hogy megcsináljam a mosógépét, a festék és az ecsetek meg be fognak száradni.
Hiába soroltam, hogy miért nem jó pont most kereszbeszervezni, anyám nem hallgatott rám, as usual...
Elöntötte a szar az agyamat, 'oké bazdmeg'-mondtam 'akkor úgy fested le a többi szarságot, ahogy akarod, én befejeztem'!
'Azt akarod, hogy szép legyen, vagy azt hogy gyorsan legyen kész, mert ha kell én fél nap alatt összecsapom az egészet, de azt akkor te is lehányod, meg én is, mert olyan ocsmány lesz'!
Lassú munka, igen, lassú munka, mert ha arra hajtunk hogy igényes legyen és szép, akkor azt precízen kell megcsinálni, hogy ne legyen csíkos és ne kenjem össze a kibaszott falat; és akkor még ott van a kibaszott asztalos is, aki minden nap hoz valami szart, amit szintén le kell fessek, mégis hogy a faszomba várja, hogy haladjak?!

Másnap meló után a szar kiürült annyira a fejemből, hogy anyám kérésére segítettem neki a festésben, de az eredményt meg lehetett nézni.
Ahol én festettem az szép volt, egyenletes és nem kentem össze a falat, ahol ő kent bazzeg az foltos volt, csíkos és a fal is festékes lett. 'Hát gratulálok bazzeg, remélem most kurvabüszke vagy magadra. Hálásan köszönöm, hogy összebasztad az eddigi munkámat ezzel a szarral, amit te festésnek nevezel'....
Kis apropó még, hogy csütörtök volt, úgyhogy a festés és a mosógép szerelés mellett még porszívózni is kellett, de mindez ugrott, mert anyámnak megint kurvára otthon kellett maradnia.... meg sem lepődök már ezen, csak minden alkalommal felbassza az agyamat....

Pénteken dél körül el kellett jöjjek melóból, mert még mindig akadt festenivaló.
Szombaton volt 20.-a, amit én szintén festéssel töltöttem, amíg anyámék elmentek egész napra hajókázni. Nem is baj, jobb is hogy 20.-án van ami elvonja a gondolataimat, mert lassan megint évforduló lesz és nem tudom, mennyire leszek depressziós, habár amióta eldobtam a "jófiú" címem, azóta nagyjából beleszarok mindenbe, amit nem tartok fontosnak, vagy jövedelmezőnek, így lehet, hogy az évfordulóval sem fogok törődni annyira...
A tűzijátékból sem láttam semmit, amit egy kicsit azért bántam... nah mind1, majd jövőre talán...
Vasárnap is volt festenivaló, de akkor csak ajtókat kellett fessek, viszont ezeket majd késöbb vágni kell, mert a csempék miatt már nem lehet visszarakni őket a zsanérjukba, így nem tudtam a helyükön festeni őket.
Maradt a falhoz támasztott megoldás, ami csak azért szopás, mert egy napig szárad, addig meg nem tudok mit csinálni a másik oldalával... nah mind1, lekentem az egyik oldalt, aztán indultam be nővéremhez.
Felfegyverkeztem mindenféle szerszámmal, gondolván a legrosszabbra is, kalapácsot is raktam el.
Életemben nem szedtem még szét mosógépet, de nem tűnt túl bonyolúltnak.
Leszedtem az egyik oldalsó elemet, látom, hogy a nagy dob keretet a túl oldalon lehet leszedni.... fasza, fordíthattam meg a gépet és szedhettem le a másik oldalsó elemet.
Minehhez hozzáteszem, hogy a folyamat egy kurvakicsi fürdőszobánam zajlott (elvégre egy Pesti lakásról van szó), ahol levegő nem járt, meleg volt, ajtót nem lehetett kinyitni, mert nem fértem volna el, szal minden fasza volt...
Kicsavartam a dob keretének minden csavarját, kihúztam 1-2 csatlakozót, leszedtem az ékszíjat, ami segít hajtani a dobot, maradt a nagykerék, ami egy nagy csavarral volt rögzítve. Hiába feszültem neki, az istenért sem akart mozdulni... megakadtam...
Jött a feszegetős megoldás, kifeszítettem a keret oldalát, csak annyira, hogy belássak, de a csavart nem találtam... majd kicsit lejjebb kezdtem feszegetni és akkor hallom, hogy gurul a csavar, 'Zsír! Megvan!', azzal kiesett belőle és kezdhettem összerakni a gépet...
Globális törvény, hogy szétszedni mindig könnyebb, mint összerakni, szoptam is vele pár órát, míg végül elértem az eredeti feladathoz, a gumi cseréhez. Rutinosan nem raktam még vissza a két oldalsó elemet, ezzel is könnyebben hozzáférhetek a gumihoz. Sikerült kicserélni, visszaraktam mindent, csináltam egy próba centrifugázást és úgy tűnik minden fasza... nos, 100%-osan majd csak az első mosás után lehetünk biztosak.
Csak késöbb tűnt fel, hogy elbasztam az egész vasárnapomat és kb. fél 10 körül értem haza. Mondanom sem kell, hulla voltam.

Egész héten a festéssel szarakodtam, csütörtökön idegbeteg voltam és a hétvégét is végig melóztam, semmi pihenés.
Plussz apropóként, pont azon a héten kezdtem leszokni a rednszeres délutáni alvásról.
Korábban már tuti írtam, de nekem abból áll a napom, hogy meló után kaja, alvás 9-10-ig, aztán gépezés éjjel 2ig, nah ezen próbálok most változtatni. Sajnos az elmúlt hét kissé megnehezítette ezt, így hétfőn kénytelen voltam délután ledőlni, ám este sem keltem fel... iszonyat kimerült voltam.
Ami a festést illeti, a tegnapi nappal elmondhatom, hogy kész vagyok, nincs több... el sem hiszem... már rohadtul untam, ráadásul a bal kezem már görcsben volt, mert folyon a kezemben volt a festékes doboz, úgy mászkáltam. Nem akartam a földre rakni, az új csempére, mert tuti összekentem volna.
De most már vééééége!!! Remélem, NAGYON remélem, hogy idén többet már nem kell festenem.

A long awaited vacation
Még sosem vártam a szabadságomat annyira, mint most... már Augusztus elején megbeszéltük, sőt be is írtuk, hogy mikor megyek szabira, így ha törik, ha szakad, Szeptember 5.-étől szabin vagyok.
Baromira rámfér már, de előtte még egy jó szar hét jön még.
Drága kolléga most nyáron eddig 2szer volt szabin két hónapon belül, 1-1 hétre.
Párszor már leírtam, milyen szar, mikor csak én és anyám vagyunk itt egész nap, egész héten...
Nos, a szabim előtti héten, kolléga elmegy még 1 hétre... űberfasza... mire eljutok oda, hogy én vagyok szabin, már totál idegroncs leszek megint...
Itt is van egy kis apropó, hivatalosan nekem már nem is lehetne egy egész hét szabadságom, mert elfogytak a napjaim a Tiffany oktatás miatt.
Az ugyebár úgy nézett ki, hogy majdnem minden hét csütörtök és péntek, szóval még örülhetek, hogy egyáltalán van 1 egész hetem pihenni ebben az évben...
Újfent áhitozom iskolai éveim után, amikor a nyarat elejétől a végéig kiélvezhettem...
Kurvaszar felnőttnek lenni, ha ezt korábban tudom, sokkal aktívabb gyerekkorom lett volna... de hát ki tudja ezt előre, nem?
Mondjuk ha lenne egy reset gomb....*sóhaj*

Egy dologban reménykedem, hogy a gondosan megtervezett szabimat nem akadályozza majd semmi, mert ha megint keresztbeszervezés lesz, akár csak egy nap, én tényleg eret vágok magamon... komolyan...

Nah megint jó sokat pofáztam, és persze megint nem zavartalanul, mert hiába van kint 40fok meg útépítés, ha leülök blogolni, az emberek fejében jelez egy microchip, hogy azonnal jönni kell az autósboltba, 2 perenként... meh...

Peace.

2010. augusztus 17., kedd

Crappy vacation....again

Üdvözöljük a kedves versenyzőinket. Ma ismét árad a szartenger.

Nem fogom most napokra lebontani, mert fölösleges.
Szóval, múlt héten voltam szabin, miután szétbaszták nekem ezt a hetemet, lásd.: előző bejegyzés.
Természetesen az hét sem úgy telt, ahogy én azt szerettem volna. Nem volt sok tervem, pihenni akartam, ennyi. Hát nem sikerült.
Minden kibaszott nap kelhettem korán, hogy intézzem a céges gépet, aminek elkészülése nem rajtam múlt. A hét másik felében jöttek ki rokonok, ami szintén felrúgta az én pihenésemet. Még vasárnap is 8-kor kellett kelnem.
Ez a nyár eddig kibaszott kurva szar, már az előző szabim is szar volt, és a mostani is. Nem értem nekem miért nem járhat egy kis nyugalom. 1 kurva hetet akartam ebből az egész kibaszott nyárból, ebből az egész kibaszott évből, hogy egy kicsit pihenni tudjak. De nem, nekem nem jár ennyi, még 1 kurva nap sem. Így is voltam bent helyettesíteni 1-2 órára, illetve egész napra.
Úgyhogy azt kell mondjam, fasza egy szabadság volt ez bazzeg.

Fucking liar!
Mind tudjunk, hogy a héten pénteken van 20.-a. Eredetileg az volt megbeszélve, hogy 21.-én, azaz szombaton nem nyitunk ki, mert amúgy is csak fél nap és kutya sem jön be, mert mindenki hosszúhétvégézik, meg persze itt a környéken sem lesz nyitva semmi.
Nah, mint ma kiderült, mi mégis nyitva leszünk.
Fasza, nem csak a hetemet, a programjaimat baszták el, egészen pontosan Lajoska baszta el, mert ő hisztizte ki magának a hétvégét, amit én már 2 hónapja foglaltam le; szóval nem csak a hetem van elbaszva, most még a hétvégém is, miután a megbeszéltek alapján szerveztem a dolgaimat, most megint fel van rúgva. Anyám egy mocskos hazudozó és egy még mocskosabb zsidó.
Normális ember ilyen nem csinál. Gondolkodjunk már. Szombaton itt minden zárva lesz, az emberek nyaralnak, senki, SENKI nem fog dolgozni, erre mi nyitva leszünk....
Ilyenkor komolyan elgondolkodok anyám elméjének épségéről. Egyre több és több ehhez hasonló hülyeségeket csinál, úgy látszik nála korábban kezdődik a hülyülés, mint az átlagnál. Szerintem nem árt, ha lassan orvos is megvizsgálja.
Értelmetlen dolgokat csinál és mindenre csak én baszok rá. Hát ezt már nem sokáig fogom tűrni....

Pc problems
Most hogy a cég megkapta a régi gépem, szépen próbáltam minden programot visszapakolni, amiket használni szoktunk.
A Bárdi mégegy hetet csúszik, mert az az informatikus, aki ezt intézte volna, most szabin van...fasza...
Az Unix program telepítésével nem volt gond, a regisztrációval annál inkább...
Felhívom a Haraszti boltot, akiket mindig is szoktunk hívni. Ott azt mondták, hogy központot kellene hívni, mert ők adják ki a reges adatokat.
Hívom a központot, ők azt mondják, hogy a Csepeli kirendeltséget hívjam, mert az ő hálozatukba tartozunk.
Hívom a Csepelieket, ott adnak egy telefonszámot, ami egy informatikusé.
Hívom az informatikust, aki azt mondja, mivel mi a Harasztiaktól rendelünk, ezért őket kéne hívni, mert nekünk ők adják ki az adatokat.
Nah elmentek most már a picsába-mondtam. Körbetelefonálom fél Budapestet 3 kibaszott számsorért bazzeg és sehol sem képesek megmondani.
Hívom a Haraszti boltot, ott a kolega is csodálkozik a sok vadbarmon, hogy küldözgetnek ide-oda, amikor csak 3 számsort kellett volna lediktálni. Nah ő lekérte nekem az adatainkat és be tudtam végre regisztrálni. Végül azért mégjegyeztem, hogy 1 cégen belül milyen jól összedolgoznak.
Egyelőre ez a helyzet, várhatom a hétfőt, meg a gépest, akinek még lenne a gépen dolga és már tegnapra igérte kétszer is, hogy jön....
Nevetséges.

Hullámzik a szartenger rendesen bazzeg és nem tudom meddig bírom még, de már kurva unalmas minden bejegyzésben ugyanazt újra és újra leírni.

Jól esne egy kis változás....
KURVAJÓL ESNE!!!

2010. augusztus 3., kedd

Pc upgrade, no vacation, webcomix, etc...

Hömpölyög a szartenger és megint kimosott magából néhány kellemes dolgot, amit mindjárt szépen részletezek is. Most is mint mindig több dologról is írok, nem feltétlen lesz sorrendben az idegbeteg és normál téma.

Kezdek azzal, ami a legfrissebb.
A lány, aki árulja a szűzességét
Ma hallom a rádióban, hogy van egy 18 éves lány, aki családja hátrányos helyzete miatt árulja a szűzességét. Röpke 30milla, vagy 50.
Kéremszépen Hölgyeim és Uraim, egy újabb riherongy kurvával bővült a már így is kellőképpen tágas, erkölcsi csődtömeg, prostituált társadalom.
Innentől kezdve a "lány" megnevezést "kurvára" változtatom, mert sértő lenne a többi lányra a korábbi megnevezés.
Szóval, a kurva tisztában van vele, hogy családja szarul él. Szülei azért kaparnak, hogy ne haljanak éhen, minden eshetőséget megragadva, hogy némi bevétel legyen. Más sem hiányzik a már így is kellő problémákkal bíró szülőknek, minthogy agyoniskolázott kurvájuk árulja a testét. Mondanom sem kell, hogy ez az én esetemben a "ki vagy tagadva, hagyd el a házat" címet nyerné el, szintén ugyanezt a díjat osztanám ki, ha esetleg fiam lenne és kiderülne, hogy buzi. Selejt nem kell a családba, nahde térjünk vissza a kurvára. Azt mondták anno nekem, hogy a lányok korábban érnek, ezért van az hogy azonos korosztályban a lányok sokkal értelmesebbek, mint a fiúk. Hát nem tudom... 18 éves koromban én ennél értelmesebb voltam.
Az én életfilozófiám szerint semmi nem kényszeríthet senkit prostitúcióra. Nincs az a nyomorúságos élet, ami arra késztethetné az embert, hogy saját testét árulja, nem beszélve a szűzességről. Egy 18 éves, nulla élettapasztalattal rendelkező, takony gyerek bazzeg, komolyan csak a szüleit sajnálom, hogy ilyen hülye kölykük van.
Mindamellett 30milla? Viccelsz? Ki az az elvetemült fasz, aki ennyi pénzt adna egy picsa szűzhártyáért? A szakmabeliek között némelyik veteránnál negyedannyiba sem kerül egy szolgáltatás. Nyilván ezt tv-ből tudom. Ha esetleg az átlag alá szabta volna a tarifát, valszeg kapásból lenne 20-30 jelentkező, akik ellicitálgatnak és abból is szép összeg jött volna össze, nahde mit várok én egy idióta kurvától.
Hehh, ha belegondolok hogy ebből egyszer anya lesz...
-Mami, te hogy vesztetted el a szűzességedet?
-Eladtam kicsim, nagyon jó üzlet volt, szerintem te is így csináld.

Summa summárum, szégyen, szánalamas, erkölcstelen, hülye, nem normális. Mást nemigen tudok hozzáfűzni. Jah, és kurva, ez majdnem lemaradt.

Pc upgrade
Végre elérkezett a várva várt alkalom. A project elindult, folyamatban van. Csütörtökön, ha minden igaz, megérkezik minden alkatrész és pénteken neki lehet állni az összeszerelésnek. Lesznek variálások, amit majd a következő bejegyzésemben fogok részletezni. Már alig várom.

Landscape after battle
2 hete volt egy kis ház tatarozás. Szükség volt rá, mert a szobám ablakának felső párkánya már igencsak lógott, vele együtt az eresz is és nem tudta elvezetni az esőt, mert pont folyásiránynak ellentétesen dőlt. Hát hiába, 23 éves ház és a fa az korhad, nahmeg nem beszélve arról, hogy mindig is volt ott egy madárfészek, télen a hó nyomta, olvadáskor meg a jégcsapok nehezítették, fagyáskor a jég nyomta. Eddig bírta.
Nahmost az az 1 hét, amíg a tetősök csinálták a dolgukat, addig a szobámban állt a bál. Fűrészporos volt minden, még jó, hogy a gépemet időben levittem. Végeredményben a fát cserélték ki lambériára, megcsinálták a szigetelést, utóbbit lefedték, így talán nem lesz az, hogy lent vastag pulcsiban vagyok, míg fent 1 szál gatyában.

Another fucked up vacation/no vacation
Mindenek előtt elmondom a felállást. Lajosnak, anyám párjának volt annyi fölös pénze, hogy vett egy nagy jetski-t, amibe 1 éven belül beleunt és nagyobbra vágyott, egy hajóra. Szép álmok, mi? Volt egy eladó hajó, ami jó árban volt, így megvette, úgy hogy a jetski be volt számítva és x összeget még ráfizetet. Nah ennyi a bevezető sztori. Én kurvára utálom a hajót. Fölösleges pénzkidobás a jelenlegi anyagi és gazdasági helyzetben, de úgy bassza el a pénzét, ahogy akarja, nem érdekel, úgysem vagyok ott, amikor elmennek hajókázni.
Nah és itt jön a történet lényege.
2 azaz KETTŐ hónappal ezelőtt kinéztem magamnak augusztusban a 16.-i hetet. Mondtam is előre, hogy én azon a héten szabira mennék. Erre az elmúlt 1-2 hétben probléma merült fel, hogy Lajoska és a többiek egy 4 napos hajókázásra akarnak menni, ami ütközik az én szabadságommal. Én ragaszkodtam ahhoz a héthez, mert csak 1 azaz EGY hetet akartam ebből a kibaszott hónapból, ebből a kibaszott nyárból. Itt a probléma a csütörtökkel van, mert akkor nem lenne meg a minimális 2 ember boltban.
Ezt a problémát meg lehetett volna oldani normálisan is, de persze rögtön támadni kellett és már azzal kezdte, hogy mit és mit nem csinálok, amíg ők ezt meg azt csinálják; és hogy anyám mikor tud pihenni, ő mikor tud pihenni és miért baszom el több ember pihenését, csak azért mert azon a héten szabira akarok menni.
És akkor benyög egy ilyen dumát, hogy rendben, akkor csütörtökön nem lesz kinyitva és a bevétel kiesése az én fizetésemből lesz levonva.

Előszőr is: akkor mentek el szabadságra, amikor akartok, míg én itt bent rohadok. Anyám akkor tiplizik le a boltból, amikor akar. Tény, hogy én hetente csütörtökönként kb fél nap után hazamegyek, de csak is azért, hogy kivegyem a részem a házimunkából, ezzel is segítve anyámat, nem ez nem számit, mi?....
Másodszor: jóval korábban lestoppoltam azt a hetet magamnak, így nem én baszom el másnak a szabadságát, hanem ti az enyémet, MÁR MEGINT!!!
Harmadszor: ragaszkodom ahhoz a héthez, mert lett volna 1-2 programom, ami egy olyan nagyon fontos személyt érint, akivel baromi ritkán tudok találkozni, hát most ez is csúszik, ki tudja meddig, hát kösz bazdmeg!
Negyedszer: MI A BÜDÖS, MOCSKOS KURVA ANYÁDAT KÉPZELSZ, TE SZARHÁZI KÖCSÖG?! Milyen jogon mondod meg, hogy kinek mi lesz a fizetésével?! Egy dolgot ne felejtsünk el, NEM OTTHON VAGY, világos?! Te itt csak egy megtűrt ember vagy, kurvára elszaladt veled a ló. Nekem te ne nyögjél be ilyen dumákat, mert mész a picsába a házunkból.
Ötödször: ami a csütörtöki bevételt illeti. Ingatag forgalmunk miatt kiszámíthatatlan egy napi bevételünk, így hiába akarod te levonatni a fizetésemből te kis fasz. Nem beszélve arról, hogy neked itt KURVÁRA NINCS beleszólásod.

Szóval ez a helyzet, a szabadságom már azelőtt halomra lett baszva, mielőtt még kivehettem volna. Meg lehetett volna mindezt normálisan is beszélni, de persze ez egyeseknek nem ment, én meg nem hagyom, hogy egy senkiházi az én otthonomban ilyesmiket beugasson. Ám még a balhé előtt felvonultam az emeletre és nem, nem azért mert megfutamodok, nemes egyszerűséggel azért, mert nem fogok vitát nyitni egy olyan emberrel, akiben az értelem kicsiny szikráját sem látni.
Kibaszott hajó, amióta megvan neki, azóta valamilyen formában én mindig rábaszok dolgokra, remélem veled együtt fog elsüllyedni.

Úgyhogy jelen állapot szerint minden csúszik, vagy elmarad. Ennek következményeképp Tanashi kérlek bocsáss meg, nem tudom, mikor leszek szabad. Mindenképpen egyeztetünk.

Webcomics are fun
Youtube-ba beleunva más szórakoztatást kerestem, hogy elüssem itt azt az időt, amikor üres a bolt. Korábban mangákat olvastam, de abba is kezdtem beleunni, majd 4chan-on láttam egyszer egy topikot amiben a webcomic-ok volt a téma, volnt néhány link és így jutottam el az elsőhöz. Questionable content. Egy zseniális webcomic néhány ember hétköznapjairól. Ez egy nagyon hosszú utat bejárt képregény. Aki elkezdi olvasni, az feltétlen az elejétől kezdje. Meglepő, hogy mennyit fejlődött az alkotó.
Azóta csak azon jár az agyam, hogy banyek csinálni kéne nekem is, tele vagyok ötletekkel és alkotásvággyal, ám ilyenkor jönnek azok a bizonyos falak.
1. nem tudok shop-olni.
2. weboldalt nem tudok csinálni.
3. nincs olyan barátom, aki ebben segíteni tudna, azaz volt, de már nincs.
Szóval így csak ábránd marad a dolog, annak ellenére, hogy már megrajzoltam néhány oldalt. Talán majd egyszer és is tudok webcomic-ot csinálni...

Másoknak is a figyelmébe ajánlom a következőket:
-Questionable Content
-Between Failures
-Nerf NOW!!
-Cuanta Vida
-Spinnerette!
-Alpha Luna
-AWKWARD ZOMBIE

Nah ezeket olvasom én is és ezek mind zseniálisak és tessék szépen olasni őket. Megéri, egytől-egyig.

Peace.

2010. július 19., hétfő

Summer, work, etc.

Kezdhetném megint azzal, hogy omg milyen rég nem írtam, stb stb...
hát kezdem is.

Az elmúlt 2 hetem nagyon sűrű volt és igazán alkalmam sem volt írni.

2 hete
Unokanővérem, aki Döbröcén lakik eljött hozzánk nyaralni 1 hétre. Eredetileg úgy volt, hogy nővérem lesz leve, csak nem úgy jött ki a lépés. Kata is csak akkor volt szabad, nővérem meg nem, így én maradtam pesztrának, illetve idegenvezetőnek.
Ebből egyértelműen következik, hogy azon a héten szabin vagyok, nahmármost mind tudjuk, hogy én hogy szeretem tölteni a szabadságaimat, hát azt elfelejthettem.
A hétfő egy dvd-zős nap volt, semmi különösöebb programmal.
Kedden be kellett jönnöm 2 órára, amíg anyám lefutja a bank és postajáratot.
Mondanom sem kell, az alatt a 2 óra alatt olyan szinten felbaszták az agyam, mintha egy rendes napot húztam volna le. Aznap már sokminden nem volt, kaját csináltunk és megnéztünk még 1 dvd-t.
Szerdán Lajos nem nyitott ki, mert kitalálta, hogy elmennek hajókázni, persze anyám, mint mágnes, ebből egyenesen-arányosan következik, nah mi következik: SZOPÁS BAZDMEG AZ KÖVETKEZIK, jöhettem be anyám helyett egy egész napra.
Eddig fasza a szabim, mi?
Szerda: szokásos, faszokkal teli nap, idegrohammal és szartengerrel zártam a napot.
Csütörtökre beterveztem 3 dolgot, amiből lehetett választani: Tropicarium, Fővárosi Állatkert, avagy Vidámpark.
Tropicarium maradt, mert az egy délelötti program és délutánra be volt tervezve, hogy mind lemegyünk arra a bizonyos tóra, ahol szoktunk pecázni. Kata meg anyám napoztak, úsztak, mi meg pecáztunk.
Tropicarium fun volt annak ellenére, hogy már sokadjára volt ott. Voltam már családtagokkal, távolabbi rokonokkal, nahmeg barátokkal, akikből ugyebár ma már nincs egy sem. Moving on... Estére egy színház volt tervben. A Spamelotot néztük meg, ami a Gyalog galopp filmet dolgozza fel. Zseniális alakítás volt, vicces volt, élvezhető. Habár csöppet felkészületlen voltam aznap, mert nem néztem át, hogy az ünneplőim közül melyik jön még rám. Hát, volt 1, ami ballagásról maradt meg, hát az sem most volt, nem is volt már jó, meg maradt egy vastag, béletelt... nah azt inkább nem, végül Lajosnak volt 1 nadrágja ami jó volt.

Nah majd folyt köv, mert most mennem kell.

Re, újra itt, igen, tudom, már másnap van, de sajna eléggé elfoglalt vagyok és csak most van egy kis időm írni, de erre majd még visszatérek.
Szóval ott hagytam abba, hogy felkészületlen voltam a színház napján.
Volt ugye a nadrág probléma, aztán jött a cipő, az még jó volt rám, de elő kellett kotorni, mert Isten tudja, hova lett rakva. Úgyhogy 3 perc késéssel indultunk felvenni nővérem egyik barátnőjét, aztán usgyi. Taksonyban veszem észre, hogy a benzin az utolsó vonal alatt van és már kivillan néha a lámpa is, nahbazzeg gyorsan tankolni kell. Az is lement, már 15 perc késében voltunk, amit a Soroksárin próbáltam lefaragni, ami nem volt könnyű a sűrű forgalom miatt, de persze csak befelé. Sok olyan köcsög is volt, akik kibérelték a belső sávot és gyök2vel mentek, azokat vagy ledudáltam, vagy a seggükbe álltam a kocsival, vagy az általam kinevezett 3. sávban (szembesávban) előztem meg. Kata közel állt ahhoz, hogy maga alá piszkítson. Odaértünk, éppen időben.
Az előadás nagyon fun volt. Aznapra ennyi.
Péntek az egy relaxálós nap volt, este nővérem elvitte Katát moziba, meg bulizni.
Szombaton természetesen melóztam.
Ezzel gyakorlatilag véget is ért az én hűdekibaszott jó szabadságom. Lejárt lemez, folyton ezt írnom, de kurvára nem pihentem ki magam.

Múlt hét
Alkalmazottunk ezen a héten szabin volt, ami már csak azért is fasza, mert ilyenkor köztudottan az átlagnál is örjöngősebbek a napjaim, de....
Meg is lepődtem magamon, hogy egész múlt héten nem voltam idegbeteg, pedig nagy volt a hajtás. Akartam már múlt héten írni, de olyan sűrűn voltunk, hogy lehetőségem nem volt rá.

Pc upgrade, bye bye money...
Nem tudom említettem-e már korábbi bejegyzésekben és most túl lusta is vagyok ahhoz, hogy utána nézzek, ezért ha már írtam, most leírom mégegyszer.
Jövő hónapban pc upgrade várható.
Csináltunk már költségvetést, durván 134K lesz a project. Hát iden, a pénz elszáll, a sírás meg a zsír pc megmarad.
Az a terv, hogy minden szart ki és mindenből a legújabbat be, vincsesztereket leszámítva. Azok maradnak, illetve bekerül majd egy 1 terrás az egyik helyére.
Muszáj, már ráfér a tuning, kezd öreg lenni. Talán a régi cuccokból jön vissza némi KP, Dani mondta is, hogy ezeket elkapkodják hamar. Hát, ha legalább 30K visszajönne, annak örülnék.
Szerencsére megengedhetem magamnak ezt a tuningot, hála a fizetésemnek, és annak, hogy néhány hónapja már nincs fölösleges kiadásom, a hobbim meg addig várat magára.
Ezzel a kis tuninggal felkészülök a TDU2-re, ami szeptember végén várható.

Nevetséges média, avagy, ne nézz filmet tévén
A minap ment a Taxi3 a TV2-n. Mindamellett, hogy nem tudok beleunni, felháborodva tapasztaltam, hogy a gecik agyon vagdosták a filmet. Azelőtt nem volt gond a 12-es karikával ellátott filmeknél egy-két bazdmeg, nahde most...
Amikor a monster truck átment a kocsikon, és 2 faszi veszekedett egy baleset miatt, kivágták, azaz jobban mondva átszinkronizálták azt a részt, mikor a 2 faszi egyszerre monda, hogy "a kocsim... bazmeg", ehelyett lett: "bepunnyadok, a kocsim". Hát ennek kibaszott sok értelme volt. Aztán volt az a rész, amikor a főnök kérdezi üldözés közben az újoncot, hogy "nem tud követni?", mire ő visszamondja, amit a főnök előtte mesélt, erre a főnök válasza volt, hogy "anyád szüljön sünt, te gyökér, nem engem kell követni...", nah ebből ki lett vágva az "anyád szüljön sünt, te gyökér" rész.
Könyörgöm, valaki magyarázza el nekem, hozzá nem értőnek, hogy mi a búbánatos faszomért kell tönkrebaszni a filmeket? Talán a 12-es karika miatt? Tegyenek rá 16-ost és akkor nem kell agyon vagdosni, vagy bizonyos jelenteket újraszinkronizálni. De most komolyan bazzeg ennyire olcsóbb agyonbaszni a filmet, mint kitenni rá a nagyobb korhatárt? Szépen kérem, ezt magyarázza el nekem valaki.
Ugyanakkor egy tanulsága van a dolognak, amit már párszor hallottam, de ezentúl én is megfogadom. TÉVÉBEN NEM NÉZEK FILMEKET! Amúgy sem tévézek sokat, mindig csak Discovery megy nálam, meg néha más, ha valami jó film van, de ez utóbbi mostantól megszűnik.

2009. november 30., hétfő

A well deserved vacation... is over.

Ma reggel ásítás helyett ezzel a mondattal keltem: nah mehetek újra a malomba őrlődni.

3 hete volt alkalmazottunk 1 hét szabin, mint ahogy azt korábban említettem. Próbáltam rákészülni a pokol hetére idegileg, meg minden... mondhatni már hétfőn elfogyott minden megspórolt türelmem és napi 1-2 cataflamon éltem.

Ugyebár eddig általában 2 ember munkáját végzem, nos azon a héten 3 ember munkáját végeztem, hagy ne fűzzek hozzá véleményt.
Gondoltam rágyúrok a kitartásomra, nem megyek el rögtön utána én is szabira (pedig azt kellett volna), hanem kitartok, hogy edződjek... nem ment. 1 hét múlva muszáj volt szabira mennem, ám még előtte egy sztori.

Ugye emlegettem az áram mentes csütörtököt, hát eljött, lázadó kampányom kudarcba fulladt.
Természetesen nyitva voltunk, hozzáteszem CSAK MI, BAZZEG!
Kocsiakksiról működtettük az egyik gépet, KOCSIAKKSIRÓL BAZZEG! Agyoniskolázott banda.

Egyik véletlen betévedt vevő mondja: nem gondoltam volna, hogy nyitva lesznek- mire én: a zsidóság nagy úr. Pislogott, vásárolt, távozott.
Másik véletlen betévedt vevő mondja: ahova ma akartam menni itt Miklóson, minden zárva volt, maguk minek nyitottak ki? Áram nélkül elég nehéz, nem? -mire én: szívem és főleg eszem szerint én sem nyitottam volna ki, de ittvan az agytröszt (mutattam anyámra), kérdezze meg őt. Anyám hallgat, a vevő érzékeli a kellemetlen helyzetet és kimenti azzal, hogy mondja a kívánságát. Fizetett, elment, anyámnak nemigen tetszett, hogy ilyet beszóltam, mire megkérdeztem, hogy mégis mit várt, egy ilyen kibaszott okos ötlet után, azután sokat nem beszélgettünk.

A szabi, ami mégsem szabi

Egész hétvégén feltüzelt a szabadság tudata, hogy húdejó lesz pihenni, semmittenni, aludni, nem gondolni a férgekre (aka: emberekre).
Természetesen ez sem ment zökkenőmentesen. Lajosnak eszébe jutott, hogy neki apehes dolga van hétfőn déltől. Kérdem ez engem hol érint. Hát csak annyiban -anyám folytatta- hogy délben be kéne menjek, mert akkor anyám lemegy Lajos boltjába. Szándékosan félrenyeltem a kólát, mondom WTF?! Már egy hete szóltam, hogy a jövőhét szabi, nehogymár be kelljen mennem. Akkor már bemegyek egésznapra, a faszom fog délutánra bemenni, így szart sem ér az egész szabadságom, arról nem beszélve, Lajosnak van egy kibaszott alkalmazottja, hívja be őt déltől és akkor senki nem megy sehova. Hát az nem, meg így meg úgy -jött a válasz.
Nah mondom, akkor ez fasza lesz.
Kb fél óra múlva mondja Lajos, hogy nem kell bemennem, mert délben bezár. És? Most köszönjem meg, vagy mi? Ezért kellett fölöslegesen fölbaszni az agyam még így hétvégén?
Nah ezzel zárult a hétvége, gondoltam nincs gáz, hétfőn kezdek egy jó hosszú szundival és aztán ... de be sem fejezem ezt a mondatot, mert naná, hogy ez sem jött össze bazzeg. Anyámék valamit szarakodtak a riasztóval, és reggel telefonon robbantottak az agyból, hogy jönnek a szerelők, keljek fel... hát kurvajól kezdődik.
Természetesen nem szerelő jött, hanem valami sokadik vezető szintű uborka, aki felmérte a problémát, majd távozott. Nagyszerű, emiatt a semmi miatt nem tudtam egy jót aludni. Aznapra más nemigen történt, de ez a reggeli idegbaj elszórakoztatott a nap hátralevő részében.
Kedd, jönnek a szerelők, ágyból ki, megint nem tudok egy jót aludni. Természetesen a "szakemberek" nem tudták megoldani a problémát, pedig vagy 20 percet gondolkodtak keményen a berendezés előtt állva mereven, szinte hallani lehetett a köszörülő fogaskerekeket. Távoztak, az a napom is ugyanaz volt, mint hétfőn... Délután anyám közli velem, hogy nagyonjó volna ha holnap elintézném végre a rohadt trabantomnak a papírjait az okmányirodában -erről majd máskor részletesebben-, hát fasza, az megint koránkeléssel jár ugyebár... szerda ugrott... ja, és aznapra kellett előrehöznöm a rendszeres csütörtöki porszívózást, egyrészről mert másnapra meg lett beszélve egy találka Tamással, volt középsulis osztálytársammal, hogy befizessem a jegyeket a Bécsi útra, másrészről meg azért mert, a rohadt macskák bent maradtak reggel és mire kelnem kellett, addigra, az összes virágföldet kikaparták a nappaliban.
A szomszédoknak igen ritka látványban volt részük, a pároslábbal való macskaröptetésben.
Eljött a péntek, amikorra is a riasztósok igérték magukat, reggel azért felhítam anyámat, hogy tudjon meg egy pontos érkezési időt, mert ha lehet szeretnék végre aludni egy kicsit többet, mint amennyit eddig a héten megadatott... jött a telefon, délután 1. Ok, akkor a délutáni programok törölve, addig is alvás. 5 perc múlva megint jön a telefon, mégsem jönnek, mert másik helyen vannak és még ott nem végeztek, majd hétfőn jönnek. Nagyszerű, akkor mégis maradnak a délutáni programok, ergo kelni kellett.

Délután 5re hazaértem, este 7kor bedőltem az ágyba és vagy fél órán keresztűl szidkozódtam és szentségeltem, szídtam az agymosott hívő emberek Istenét, szídtam a sorsot és az életemet, hogy félévente egyszer megyek el egy kibaszott szabadságra és még akkor sem tudok nyugodtan pihenni, mert a szar napi rendszerességgel ér, még otthon is...
Szombaton, mivel soros voltam, természetesen bejöttem dolgozni. Vicces, 1 hét szabit vettem ki, amit naná hogy nem úgy telt ahogy szerettem volna és naná hogy nem 1 hét volt.
Végső mentsváram a vasárnap volt, amikor is azt terveztem, hogy késő délutánig ki sem kelek az ágyból.
Mondanom sem kell, hogy ez sem jött össze, ami még rátett mégegy lapát szart a napomra, hogy nálunk volt Lajos fia, akit nem csipázok, majd egyszer talán kifejtem, hogy miért és természetesen a nyugis délutánom is odalett...

Hétfő van és újra ittvagyok a malomban és őrlődök, kurvára nem voltam szabadságon, csak otthon, és kurvára nem pihentem ki magam, csak idegeskedtem egész héten.
Még volt egy Marutis sztori, de már így is sokat írtam mára és eleget bazmegoltam egy bejegyzéshez, úgyhogy ezt most hanyagolom.

Pás.

Egy kis kiegészítő.
Öregem, a nap eseménye!
Bejön az ürge, már látszott rajta, hogy veszedelmes figura.
Elkezdi mesélni a horgász sztoriait, hogy mindig szakad a damil, meg milyen gyenge damilok vannak stb stb.
Közbevágok: ok, de horgászbolt a szomszédban van.
Mire az ürge: tudom, én most direkt jöttem ide, tessék szives, rendeljenek má nekem egy utánfutó csőrlőt.
Gondoltam kifaggatom: milyen típus, milyen utánfutóra, stb.
Aszongya: neeem, nem utánfutóra kell, horgászni kell, tudja nagyhalra megyek és ahhoz kell a vontatókötél vastagság.
Itt azt hittem, hogy ez valami átverés műsor lesz, de nem, a fazon komolyan gondolta. Alkalmazott küzködött a könnyeivel, röhögőgörcs szélén állt, felkelt és megmondta neki, hogy a csőrlő nem való horgászatra(mégjó lol), menjen nyugodtan át a horgászboltba, ott majd kap jó vastag damilt, amilyet csak akar. Ezzel távozott is és még vagy 10 percet röhögtünk.
Nah, ez jól esett, rég röhögtem ilyen jót.

Pás