A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tdu 2. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tdu 2. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. március 1., kedd

The gruesome death of a small dog

Nagyon elhanyagoltam kicsiny blogomat az utóbbi időkben.
Ennek oka főleg a fáradtság, mellék oka a lustaság.
Most is dögfáradt vagyok, így még az átlag szarnál is szarabb lesz a fogalmazásom.

Sok apróbb esemény történt, a legtöbbről nem is érdemes írni.

Egyike a soknak, hogy végeztem a tanfolyam első szakaszával, részleteket a Kreatív blogomon olvashattok.
Elnyerte a tetszésemet a dolog, csak iszonyat drága, nem csak maga a tanfolyam, hanem a beutazás is, köszönhetően a 360 forint feletti benzináraknak.
Mindezek ellenére ezt nem fogom a felénél abbagagyni, mert most végre kezdem érezni a lehetőséget a szabadulásra.
Még naaaagyon hosszú folyamat lesz ez, de megvan rá az esély.
Ha sikerül és bejön, akkor végre kitörhetek ebből az átkozott monotonitásból és ebből az átkozott autósboltból. *sóhaj* Bár már ott tartanánk.

New design? Not yet...
El kéne kezdeni megcsinálni az új, tavaszi dizájnt, de egyelőre még várat magára.
A mai naptól van hivatalosan tavasz, de mivel kint még mindig fagy van és mínuszok, ráadásul most még havazik is, így a dolog kicsit csúszik.
Egyébként ez az hideg megdönteni látszik "a pontos időjárás" teóriámat, miszerint tavaly szeptembertől az idő a naptárhoz hűen napra pontos volt.
Ezt bár bővebben is kifejtettem korábbi bejegyzésekben, mégegyszer nem fogom... lustaság, ez van.

Work awaits
Igazán jöhetne már a jó idő, mert már nagyon unom a havat, a jeget, és a fagyos szelet. Ráadásul 1000 dolgom lenne a kocsival, de ahhoz egy tartós 10 fok feletti idő kéne és egy hétvége.
Be kéne rakatni a karácsonyra kapott erősítőt. Ez legalább 1 napos dolog.
Szét akarok szedni egy csomó mindent az utastérben.
Szét kell kapni a műszerfalat, a középső panelt, és a 2 ajtót.
A középső panelben a kiégett izzókat kéne kicserélni, valamivel ki kéne tömni a rádiót, hogy ne zörögjön menet közben, mert halálra idegesít. Ki kéne cserélni a műszerfal keretet végre, már lassan 2 éve megvan az új, de eddig még nem volt rá érkezésem, hogy kicseréljem. Vele együtt ki kéne cserélni a bal küszöb védő műanyagot, amit már 3. éve keresek. Attól tartok meg kell rendeljem a gyárit.
A 2 ajtót szét kéne szedni, megolajozni/zsírozni a zár motorját, az ablakemelő motorját, a bal ajtóban az ablakemelő gombban kicserélni az izzót, a jobb ajtóban a zárszerkezetet megnézni, mert szarul zár.
Hát igen, lenne mit csinálni...
Siess tavasz, siess!

Tdu 2
Tesztelgetem és valszeg meg is fogom venni, de meh....
Szép meg jó meg minden, de nem az igazi. Nekem még mindig jobban tetszik az 1.
Nincs meg az a hangulata, vagy nemtom...
Azt vettem észre, hogy az 1-ben szinte minden figyelmet a kocsikra és környezetükre fordítottak, amíg a 2-ben inkább az eseményekre.
Ez megmutatkozik pl. a kerékforgásban. Nem szép. Van 3 állás. Van az alap, van a lassú gurulás és van a totál szétmosódott gyors gurulás. Ilyet még a korai Gran Turismo-kban láttam. Kissé igénytelenné teszi az egészet és ez még csak 1 kis tényező a sok közül.
Most nem kezdem el sorolni, hogy mi tetszik és mi nem, de minden negativitás ellenére valszeg megveszem, hogy tudjak majd haverokkal online furikázni.
Ott legalább ingyenes a benzin.

The gruesome death of a small dog
Mamámnak már régóta nem volt kutyája és úgy volt vele, hogy nem is kell neki.
Nem is olyan rég egy kis szobacirkáló mászkált a háza körül, gondolta nem zavarja el, valaki biztos keresi, majd elviszik, stb, de a kutyáért nem jött senki.
Befogadta. Rögtön megszerette. Elvitte beoltatni, megkozmetikázni egy kicsit.
Meglepetésére az állatorvos egy chip-et talált a kutyában, de nem volt regisztrálva, azaz nem tudni, kinek a kutyája volt.
Késöbb kiderült, hogy azért, mert ugyan fajta tiszta kutyáról van szó, az alsó fogsorából 1 foga nem volt meg és 1 kicsit beljebb nőtt ki.
Nem tudom milyen fajta volt, de egy kis méretű kutyáról van szó, rövid orra van, de nem az az ocsmány, röfögős fajta. A szőre kicsit ember szerű, göndör, szürkés, a fejénél fekete. Olyan volt, mint egy mini oroszlán.
Ez az eb egy nagyon jó vérmérsékletű, nyugodt, szelíd kutya volt, pont mamámnak való. Tudta cipelni magával és legalább nem volt egyedül.

Nos, tegnap értesültünk róla, hogy Pami már nincs többé.
Mamám szomszédságában van 3 nagy dög kutya, amik már nem egyszer öltek meg kutyát, haraptak meg embert, gazdájuk nem egyszer fel lett jelentve miattuk, de még mindig nem lett elaltatva egyik sem, mert kellenek oda a cigányok miatt...
Pami kint mászkált, szaglászott és óvatlanul a kerítéshez ment, a 3 dög meg elkapta, átcincálták a kerítésen, ezalatt letépték a fejét...
Mamám zokogva hívta anyámat, hogy mi történt. Oda sem tudott menni, mert a dögök örjöngtek a kerítésnél...
Borzasztó...
Asszem, ha más nem, majd én teszek a 3 mocskos korcs ellen. Kinyírom mindet. Mivel éles fegyverem nincs, csak légpuskám, így marad a patkányméreg.
Meg fogom csinálni, nem normális 3 batárnagy vérengző dögöt tartani, amikkel már többször is meggyűlt a baj. Gondoljunk csak bele, ha egy gyereket kapnak el, asszem nem kell részleteznem...
El lesznek itézve a dögök... garantálom.

2010. november 2., kedd

Halloween, and a lil' update

This is Halloween, this is Halloween

that's enough about that...

Eltelt ez a hétvége is.
Igazság az, hogy már rég írni akartam, csak most elég sűrű napjaim voltak.

Múlt hét előtti hétvégén nővéremmel lementünk rokonokhoz.
Sokminden nem változott. Unokabátyám vett egy retriever-t. Ő a világ leglustább kutyája, pedig nekik aztán még területük is van, ahol a kutya levezethetné a fölös energiáit, de az ebnek elég 10 méter futás is és már döglig is... Olyan jámbor, hogy a betörőknek is kulcsot másol, a macskával alszik együtt. Tehát fitt kutya és remek házörző.

Kis apropó, unokabátyámnak nőproblémája van, pontosabban egy 10 éves kapcsolat ért véget.
Részleteket nem írok, de a hallottak alapján 100%, hogy a lánykának van valakije. Miért is nem tud ez engem meglepni. 1 év, 3 év, 10 év? Lófasz, nem gondoljátok, hogy ezek ismerik a hűséget.
Unokabátyám nagy Volkswagen rajongó és a lány miatt el kellett adnia álmai autóját, amit sok év után megvehetett; és mégcsak nem is egy drága kocsiról van szó.
Szegénynek most szar, mert azért ő ragaszkodott a lányhoz, de mint én, ő is túl fogja magát tenni rajta.

Múlt hétvégén anyámék mentek le hozzájuk. Egyéb hozzáfűznivaló ehhez nincs.

It's fucking finally done!
Még tavaly talán, vagy tavaly előtt kaptam egy puzzle-t az akkor még barátaimtól.
3 dolog van, amit puzzle-ban utálok.
1. ha fesmény
2. ha háromnegyede egyszínű
3. ha nem Ravensburger.
Nos nekik sikerült mind3 kirtériumnak eleget tenni, mert egy ronda festményes képet kaptam, ahol a nagyrésze fekete és valami nevenincs márka.
Félreértés ne essék, direkt ez volt a cél, hogy vajon ezt is ki tudom-e rakni.

Hát jelentem alássan, KIRAKTAM! Kész, végre... pedig volt vele szopás rendesen.
Majd lefotózom és fel is rakom ide, ha nem felejtem el.

Ha már puzzle-ról van szó. Nővéremnek egyik barátnője is nagy puzzle fan. Ő is a Ravensburger-t preferálja, ám kapott ő is egy puzzle-t ami kifogott rajta. A márka stimmel, meg minden, csak ez egy speckós kiadás, az egész kép arany színű.
A világtörténelmet ábrázolja és földgömbbel, mindamellett fesmény.
Nem bírta kirakni, pedig még nyáron mutatta meg nekem és akkor is még csak a keretét rakta ki.
Feladta, odaadta nekem, hogy rakjam már ki neki. Oké, mondom, egy ilyen szopatós darab után egy arany puzzle nekem már meg se kottyan... mondtam ezt akkor...
El kell ismernem, ez is kellőképpen szivat/szivatott, viszont ha mindenki velem van, akkor ma, vagy holnap már el is készülök vele.
Vicc, hogy szombaton este kaptam meg.

Tervezem majd, ha lezajlottak az ünnepek, akkor nagy fába vágom a fejszémet és veszek egy 5000 darabosat.
Kemény lesz, de már ráedzettem. Kiraktam eddig 3db 3000 darabost. 2db 1000 darabost, meg azt a borzalmas 1500 darabosat is.
Készen állok egy nagyobb kihívásra, csak azt nem tudom, ha az is kész lesz, azt vajon hova tesszük fel, mert én eddig minden puzzle-omat bekereteztettem.
Meglátjuk.

Halloween pumpkin
1 évvel ezelőtt kezdtem el újra tököt faragni. Idén is terveztem és lestem a zöldségeseket, hogy kinél mi van. Idénre kerek tököt akartam.
Van egy 0-24 órás zöldéses kint a Műúton, pénteken láttam is hogy egymásra tornyosulva vannak a tökök, ha 200 nem volt ott, akkor 1 sem.
Nah megvan a nyertes, gondoltam, majd szombaton megveszem, hétfőn kifaragom.
Aha... mint tudjuk, ez nálam nem így működik, elmegyek a zöldségeshez, látom, hogy egyetlen tök maradt, az is valami mutáns formájú, amit ugye faragni nemigen lehet.
Remek. Mehettünk máshova.
Egy helyet talátunk, de ott csak fele méret volt és már az alja kezdett rohadni.
Hát ez sem úgy sült el, ahogy azt én szerettem volna.
Ez nem meglepő.
Mind1, megvettem, hétfőn kifaragtam, nem lett rossz, de ha olyat tudtam volna venni, amilyet pénteken kinéztem, akkor sokkal jobb is lehetett volna.
Nem baj, majd jövőre.

Érdekes, utánanéztem és nem jellemző mindenszentekkor tököt enni, ergo, azt a kb. 200 tököt mind faragásra vitték, ennek ellenére egyet sem láttam a házak előtt.

TDU2 big failure
Ezt már 1 hónapja meg akartam írni.
Ha jól emlékszem korábban már rage-eltem, hogy eltolták a kiadást majdnem egy fél évvel, illetve azt is írtam, hogy bekerültem a béta tesztbe. Nem biztos, lehet nem itt írtam, hanem máshol, mind1.
Szóval, játék kiadás helyett, köcsög konzolosok miatt most csak béta teszt van, aminek a második fordulójába bekerültem.

Nos... lelkesedésem, elégedettségem rovására ment.
Igen jellemző játék folytatásokra, hogy amilyen jó volt az elődje, olyan szar lett a folytatás...
Itt is ez a helyzet.
A grafika csilivill, csodaszép, meg minden.
A fizika fos. Vagy tegyék vissza a régit, vagy kezdjék előlről, CARS DON'T WORK THAT WAY!
A közösségi része nem lenne rossz, ha nem baszták volna tele fölösleges faszságokkal.
Most őszintén, ki a faszom fog kaszinózni menni egy autós játékban?
Akkor már inkább Sims, vagy Gta...
Sokan Sims Dirve Unlimited-nek fikázzák és én ezzel maximálisan egyetértek. Mászkálsz jobbra-balra az embereddel, rádaásul a séta iszonyat szarul lett megcsinálva. Atari inkább maradjon az autóknál, ahhoz jobban értenek, mint az emberekhez.
Ami a törést illeti. Meg lett igérve, hogy lesz törésmodell minden kocsihoz, még Ferrarihoz, meg Lambohoz is. Jah, törésmodell... 200km/h-val frontálisan csattanok egy forgalmi kocsival, vagy akármivel, eredmény: karcos, lepattogzott fényezés, a lökhárító töretlen, de lóg. HŰŰŰŰHAAAA!
Tiszta NFS 4 bazzeg, nemár...
Vagy legyen normálisan megcsinálva, vagy egyáltalán ne legyen.
Élethű karambol? Egy ilyen frontális ütközésnél a valóságban mind2 kocsi repülésnek indul, 600 átfordul, piruettezik, meg hasonlók, itt mivan?
A kocsi lesodródik az útról, az én kocsikm meg megáll egyhelyben, majd egy másodperc múlva elkezd sodródni. WTF?! Ehhez képest még az 1-ben is sokkal életthűbb volt a koccanás.
A rendőr rendszer egy faszság. Helikopter jön, ha lemész az útról? Rendben. El vagy kapva, ha nem vissza az útra x másodpercen belül? WTFF?!
Én nem tudom, hogy Atarinál mi a faszt művelnek, de bazzeg ilyen szarságokat 5 évvel ezelőtti játékban láttam utoljára.

Annyival, de annyival jobban meg tudtam volna ezt a játékot csinálni, legalábbis elméletben. Sokkal jobb rendszerem lenne mindenre, a rendőrök, a közösségi dolgokra, meg sok más apróságra. Minden ötletem simán megvalósítható lenne, nahde ki hallgat egyetlen véleményre ugyebár...

Ez a játék nem más, mint az NFS 4, a GTA SA, és a SIMS2 fúziója. Szar lett, sajnálom.
Nagyon megfontolom, hogy egyáltalán megvegyem-e.
Az 1 még mindig klasszisokkal jobb.

Pc problems/it'll never end...
Tulajdonképpen nem is pc problémáról van szó, hanem egy vincseszter problémáról.
Haldolik meg és az elmúlt egy hónapban azon küzködök, hogy mentsem róla ami menthető.
Az a baj, hogy minden kell róla, mert az nekem nem egy telepítős vincseszter volt, hanem szinte csak adattárolásra használtam, tehát elég sok cucc van rajta.
Félek, hogy nem fogok tudni mindent lementeni róla, mielőtt végleg bemondja az unalmast.
Bazzeg ezek a kurva pc-s gondok sosem múlnak el...

A new blog? Maybe
Régebben írtam, hogy lehet, hogy nyitok egy új blogot, ám akkor még problémák miatt akartam, aztán mégsem lett, de most megint agyalok rajta.
Ezúttal egy olyan blogon gondolkodok, ahova a cuccaimat tenném fel. A hobbijaimat.
Firkák, Puzzle-ok, stb.
Ha túl leszek ezen a vincseszter gondon és meg is maradnak a cuccok, akkor lesz is mit feltölteni, ha nem, akkor gáz van.
Majd meglátjuk.

2010. június 7., hétfő

A lil' update

Nem is én lennék, ha megint nem azzal kezdeném, hogy rég nem írtam, pedig így van. Sokminden kimaradt, sokminden összegyűlt.

Kezdjük az elején. Az előző bejegyzésemhez némi kiegészítés:
Igen, végre nyugtom lesz mostantól. Azt hiszem végleg lezártnak tekinthetem életem azon szakaszát.
Konklúzió: hiba volt. Elkezdeni, ragaszkodni, és küzdeni a bennmaradásért. Nem érte meg. Nagyon nem.
Dehát az ember amíg él, tanul. Én is tanultam, méghozzá azt, hogy a bizalmamat soha senki nem fogja mégegyszer megkapni. Egyetlen embernek fogok majd csak megnyílni, a korboncnoknak... szó szerint, de ez még odébb lesz.
A másik tanulság, hogy mindennek ára van, minden tettnek következménye lesz. Ezt asszem nagyon nem is kell kiveséznem.

Mindezt leszámítva a múlt hetem elnyerte az általam gyakran kiosztott "Legszarabb Hét" díjjat.
Nagyon nem is részletezem, ha nem muszáj, dióhéjban csak annyi, hogy már hétfőn akartam ápdételni, csak idegbaj miatt nem is kezdtem bele; és ugyanez volt a többi napon is.

When the TV attacks!
Múlt hét szombaton anyámék lementek vidékre rokonokhoz, mert a családban az egyik gyerek most volt első áldozó vagy áldozat, vagy tökömtudja... tudjátok, már írtam erről... vidék, rokonok, vallás. meh, nah lényeg az, hogy nem voltak otthon, én meg relaxáltam egy kicsit.
Vasárnap nagyban kockulás közben egyszer csak hallok egy nagy reccsenést és már indult is a böhömnagy tv-m a gravitáció irányába. Mint egy ninja ugrottam ki székből, majd háttal megtartottam a már félig a levegőben lódó tv-t. Akkorát ütött rajtam, hogy majd kiköptem a tüdőmet, de nem volt időm fájlalni a hátam, mert a fejemen már koppant is a dvd lejátszó, ami a tv-vel együtt indult meg lefelé.
Az 5.1-es szettből 3 hangszórót a bal kezem 2 ujjával tartottam, a többivel, meg a másik kezemmel és persze a hátammal a tv-t tartottam. Tovább nehezítette a helyzetet, hogy zacskón álltam, ami igen csúszós, ha alatta parketta van.
Mindenféle tervezkedés előtt valahogy ki kellett húznom a lábam alól a zacskót, anélkül, hogy megcsúszok. Azelőtt nem sok hasznát vettem a lábujjaimnak, hát most azokkal centinékt húztam arrébb a zacskót. Nagynehezen elértem, hogy stabil talajon álljak, innentől lehetett agyalni a következő lépésen.

A műveletet nagyban nehezítette az hogy a polc, amin a tv volt, az nem teljesen szakadt le, hanem csak előre billent és a hátulja becsípte a tv kábelt, a tv meg a nagy súlyával elszakította a kábelt. Szép nagy szikrát okádott majd kiverte a biztosítékot. Minden áram elment, szentségeltem is, hogy bazzeg remélem a gépnek emiatt nem lesz baja. Ugyanakkor meg mázli, hogy nem voltam az áram útjában, mert ha az elér, akkor most nem írogatnék itt, az tuti... felvillanyozó élmény lett volna. Gondoltam is, nah fasza, 5 nappal születés napom után agyonbasz az áram és még a tv is rámborul.
Következő merész húzás az volt, hogy a 2 kezemmel elengedtem a tv-t és csak a hátammal tartottam, miközben levettem a dvd lejátszót, meg a hangszóróit.
Nah megvolt, most jött az, hogy meg kéne fordulni. hát... háttal valamivel könnyebb volt tartani, beszarás határán voltam.
Ez a tv egy rééégi Sony tv, képcsöves, tehát rohadt nehéz.
Ő lenne az.


2 ember kellett hozzá, hogy fel kerüljön a szobámba, én és Laci. Ráadásul ez a tv már pár költözést átélt.
Akkori hirtelen pánikomban és a adrenalin túltengésemben egymagam kaptam fel a tv-t és tettem arrébb... a krumpliszsák cipelés felüdülés volt ahhoz képest.
Még nem voltam kint az erdőből, valahogy ki kellett cibálni a folyosóra, csak az új ágyamtól(réggebben írtam, hogy lecseréltem) nem fért ki az ajtón.
Nah, ajtót le (tömör fa, nem éppen pihekönnyű), ágyat amennyire csak lehet arrébb húztam és már ki is tudtam rángatni a tv-t a folyosóra. Következett az áram visszakapcsolása, aztán a megbillent polc leműtése. A 4 műanyag csavarból 3 tört el.
Mondjuk erre gondolhattam volna anno, dehát néhány évet kibírt.
Nah most betekertem 4 fémcsavart, ami már egy viziló alatt sem fog leszakadni, biztonság kedvéért fúrok majd még 2 lukat, amibe szintén fémcsavar kerül majd.
Vicces dolog, hogy az ember még otthon sincs biztonságban, de ha belegondolok, hogy én sem vagyok otthon, lehet mire hazaérünk, addigra már hamuvá ég a ház.
Azóta a tv a folyosón van, ki kell majd rajta cserélni a kábelt, de hogy én mégegyszer le nem viszem a lépcsőn az fix.

A week of rage, and a week without my car
Nem elég, hogy az elmúlt hetem iszonyat szar volt, ráadásul nem is a saját kocsimmal kellett bejárnom.
Nővérem matchbox méretű rizsrakétájával kellett bejárnom, mert egyik nap szerelőhőz kellett vinnem. Anno nővérem benézett pesten egy jobbkezes utcát és telibeverték a kocsiját, amit ugyan a szervíz megjavított, csak épp az ajtózsanért felejtették el kicserélni. Szakavatott magyar Mitsubishi szerelők úgy gondolták, ha telenyomják zsírral, akkor majd jó lesz. Hát 3 hónapot jó is volt, csak aztán egyre hangosabban kattogott az ajtó, míg végül olyan hangja volt nyitáskor, mintha teljes erőből belerúgnánk. Ekkor jött el a zsanércsere ideje. Szerelőhaverunk egy nap alatt megcsinálta faszán, úgyhogy most megint simán nyílik és zár.
Ez idő alatt az én kocsim nővéremnél volt, aki pénteken hálából teletankolta a kocsimat. Majd délután jött a telefon, hogy rossz a központi zár. Nyomkodja a távirányítót, a kocsi pittyeg is, csak nem zár, maradt a kulcsos zárásos módszer. Itthon nézegettem, hogy mi az istentől lehet ez. Gondoltam elszakadt egy kábel a zsanér környékén, a sok nyitogatástól.
Ma gondoltam elviszem a szerelőhaverhoz, majd ő megbuherálja, és hamár ottvan a kocsi, akkor visszarakatom a lemezfelniket, mert úgy döntöttem az alut eladom és akkor azon fusson tovább a kocsi. Hazamegyek a lemezekért, miközben hallom hogy rohadt hangos hátul valami. A kalaptartóm az mindig is kopogott, de nem ennyire.
Rossz érzésem támadt, otthon megnéztem, hát bazzeg nyitva volt a csomagtér ajtó. Hát nem véletlen, hogy nem zárt a központi zár lol... Jó, legalább ez nem szorúl javításra.
Gyanítom nővérem azt hitte, hogy az a kar az ülés alatt a tankajtó nyitója, mint az ő kocsiján.
És így össze is állt a kép. Nah mázli, simán kivehették volna a mélyládát a kocsiból, még csak ablakot sem kellett volna törni érte.

Nah majd este folyt köv. mert most sok a dolog.

No visszatértem.
Kis kiegészítés mára, vagyis ahogy elnézem az időt, tegnapra: elkészültek a matricák, amiket annál a dekoros csajnál rendeltem.
Hogy milyen matrica? Nem más, mint a TTGL-ből ismert Gurren Brigade logó.
Szépen megy fel majd a kocsira, aztán kiváncsi vagyok, mennyien ismerik majd fel.
Örül a pici fejem. ^^

Hm, akartam még néhány dolgot írni délután... elfelejtettem... meh, mind1, majd ha eszembe jut, akkor majd írok.

Csakhogy vidámsággal zárjak, szeptember 21-én jön ki a TDU2!!!
Yaaay, már alig várom, bétára már feliratkoztam, majd meglátjuk, hogy benne leszek-e.

No, mára ennyi, peace, és véssétek eszetekbe, amit fentebb írtam. Még jól jöhet.

2010. március 5., péntek

Tdu 2 announced!

Igen, igaz, március 3-án bejelentette a készítő, hogy idén már kiadják egyik kedvenc játékom következő részét.
Tdu-t mikor megismertem, csak ámultam és bámultam, mert én még a doboztologatós, sinenfutós fizikával rendelkező NFS-hez voltam szokva.
Amíg a régi gépem volt, addig csak egy másolattal játszottam single-ben, amint megvolt az upgrade, megvettem eredetiben a game-t, majd kb. fél évre rá a pack-ot is.
Sok ezer kilómétert beletettem már az autókba és rengeteg versenyen vagyok túl.

A hírek szerint a második részben a következők lesznek:
-időjárás változás, azaz nappal, éjszaka, napsütés, és eső
-üzemanyag szintjelzés, azaz figyelni kell a mapot, hogy mindig a közelben legyen egy benzinkút. Azt mondják, hogy ezt már az 1-be is be akarták tenni, de idő szűkében Atarinak be kellett fejeznie a game-t. Az összecsapott befejezés bizony sok bug-ot mutatott meg a játékban, némelyik javítható, némelyik nem.
-offroad, azaz nem csak a betont lehet majd feltépni, hanem a salakot, földet, sarat és homokot.
-több játékmód. Erről többet nem tudok, majd meglátjuk.

Legutóbbi infók szerint Ibiza szigetén fogunk furikázni, ami legalább olyan szép és egzotikus lesz, mint Oahu.

Egyetlen hiányosság, amit Gran Turismo-n kívül minden játékból hiányolok, azok a hétköznapi kisebb köbcentis autók.
Igaz GT2-ben a hétköznapi kocsikból is a sportos, vagy a gyári tuningos gépek voltak, de akkor is volt köztük utcai kocsi, nem kizárólag a milliárdos luxus rakéták.
Ezt a hibát több mint 100% nem fogják javítani TDU2-ben sem, de sebaj, attól még akad olyan nem túl gyors, nem túl egzotikus kocsi, amivel lehet majd enni az aszfaltot.

Summa-summárum TDU2 jön vaze, úgyhogy már alig várom. Nemtom pontosan 2010-ben mikor adják ki, de ha addig nem dobom fel a talpam a tüdő/szívbajom miatt, akkor azonnal megveszem, amint kiteszik a polcokra, legyen akármilyen drága.

Peace.