A következő címkéjű bejegyzések mutatása: team fortress 2. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: team fortress 2. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. július 16., hétfő

Brony camp / Meet the Pyro

Egyetlen szabad hetem amit az idén kivehettem, hála a tiffany tanfolyamnak, brony-kkal töltöttem Tiszanánán és nem bántam meg.




Több szempontból is jó volt ez a tábor.

Nem csak hogy végre megint társaságban vagyok, akikkel nyaralni mehetek, hanem kicsit gyűjtöm a hosszú utas tapasztalatokat is, ugyanis most először mentem fel autópályára.
Izgultam, mert GPS ide vagy oda, azért mégis csak messzire kell menni, de minden simán ment, az oda út is és a vissza út is.
Anyám kocsiját kértem el, hogy több embert is tudjak vinni, meg legyen hely a csomagnak is (meg ha út közben balesetben meghalnék, akkor ne én egyedül... izé, hogy ne unatkozzak útközben...)


Az egyetlen lehangoló dolog az az, hogy 1 hétig 11 kan volt összezárva és 1 lány sem jött el (leszámítva egyet, de ő nem tudott végig maradni, így vasárnap hazament)...

Pedig elvileg volt pár jelentkező... oh well...

A legjobb időt fogtuk ki, ugyanis majdnem 40fok volt minden nap, még jó, hogy minden napot a strandon töltöttünk.
A hely, ahol voltunk sokkal jobb volt, mint amire számítottam. Gondoltam szauna lesz a 2 ház, de mikor beléptem, olyan hűvös volt, mintha klímáztak volna.
Az alap dolgok megvoltak, víz, villany.
A kaját mindenki maga intézte, illetve be lehetett fizetni közösbe is és akkor abból volt intézve néhány ember kajája.
Voltak programok, amikre szintén előre kellett fizetni. Ezek közt volt GPS túra, kenú túra, meg lovaglás, stb...

A társaság teljesen rendben volt, kicsit tartottam attól, hogy mekkora tivornya lesz, de szerencsére mindenki mértékkel alkoholizált.
A hangulat fergeteges volt, bár a reggelek nem mindig indultak jól.
Magyar Mlp zenékre és/vagy dubstep-re ébredni nem a legkellemesebb dolog...
Töbszörös anyagi rongálásra való szándékomat is hiába tudatosítottam időről időre, ez sajnos majdnem minden reggel megismétlődött...

Meglepetésünkre, voltak a háznál kiskutyák. Valaki kitette őket és odaszoktak hozzánk, mert etettük őket. Nah nekem meg is volt, hogy mi helyettesíti az internetet, egész héten a kis vakarcsokkal játszottam. Többiek meg is jegyezték, hogy nem véletlen Fluttershy az én kedvencem. :)
Miután Süni vasárnap hazament, én és Patrik kaptuk meg a rendszeres etetés feladatát, amit gond és hiba nélkül el is végeztünk.
Aggódtunk az ebekért, hogy vajon mi lesz velük, ha mi elmegyünk, de hála Jóna bro-nak és családjának, jó helyre kerültek, aminek nagyon örülök. Szívesen hazahoztam volna egyet, vagy mindet, de sajnos nálunk nincs meg a kellő környezet kutyatartáshoz.

Sokminden történt, amiről estig lehetne mesélni, de inkább beszéljenek a képek.


A véreb házörző









A strand







A csapat egyik fele







A tulaj, a szervező és az aszfaltszaggató Suzuki Ignis sofőrje







Gps verseny a sivatagi melegben







Az egyik szálloda







Almaevő verseny







Stand back bitches, I got this...







NOM...







Az a fej, az a haj, az a toka, *le sigh*







A benti disznóól...







A kinti disznóól...







A végére meg egy csoportkép (amit majd otthon töltök fel, mert itt nincs meg)



Köszönöm nektek ezt a remek hetet, remélem lesz alkalmunk még legalább egy ilyen vakációra (remélhetőleg több pegasis-el ^^).





Meet the Pyro


Hát hogy is mondjam, nem erre számítottam. Viccesnek vicces volt, de sokkal többet vártam volna olyan remek "meet the" videók után, mint a Spy és a Medic...

Újfent csalódtam bennetek Valve és újfent a Pyro-t csesztétek el... baszódjatok meg.


Valve, Y U hate Pyro so much?!










Peace.







2010. május 18., kedd

Crappy weather, crappy mood, crappy everything...

Jól sugallja a cím, most minden szar...
Az időjárás, a kedvem, minden...

Iszonyat fáradt vagyok és álmos.
Ma képtelen vagyok felvenni a jómodorú, vigyorgós eladó gúnyát.
Nem, ma nem megy.
Ma mindenkinek fapofát vágok, amiket le kéne nyelnem, nem teszem, hanem aki paraszt, azt ma elküldöm a picsába szemrebbenés nélkül.
Van egy patkányképű paraszt, akit már 3. alkalommal fogok ki és rohadtúl utálom.
Úgy beszél, hogy minden második szavát megmosolyogja, így: "ehhe" "ehhe". Ehhe bazdmeg... ráadásul úgy néz ki, mint akinek fésüre nem telik.
Hiába vásárol nagy értékben, nem kárpótolja a szétcincált idegeimet, amit ez a szarházi erőszeretettel kínoz.
A mai nap hivatalosan is "a legszarabb nap" címet nyerte el, ezekért, meg sok más aprósággért is.
Csak nem leszek már idegroncs a szülinapomig...

Fuck da weather
Ritka szemét időjárás van az elmúlt napokban.
Múlt hét elején beszereztünk néhány cuccot, amivel kicsit upgrade-eltük a horgászfelszerelést. Gondoltuk majd most milyen fasza lesz minden. Hát igen, fasza is lett... már csütörtökön megmondtam, hogy nem lesz itt semmilyen horgászás hétvégén. Hát be is jött. Ritka alkalmak egyike, hogy bejön az amit a meteorológusok jósolnak.
Csütörtök óta van ez a moslék idő. Szakad az eső, fúj az a rohadt szél és hideg van, főleg itt a boltban, mert itt már egy ideje nem fűtünk, hát most ráfáztunk, szó szerint.
Itt legalább 2 nap, mire ezaz ősrégi padlófűtés némi meleget csinál.
Tegnap kezdtünk egy fasza kis 2 órás áramszünettel. Már kezdtük beizzítani az áram átalakítót és egy autó akksit, mire visszajött az áram.
Ebben a tetü időben persze semmit nem lehetett csinálni, jobbhijján maradt a Tv, meg a gép.
Szegény Tanashi is most betegeskedik. Jobbulást neked, igyál sok teát, pihenjél sokat, aztán közben gondolkozz azon a szülinapi ajándékon, mert már csak 1 hónapom van rá, hogy beszerezzem. :)
Közelednek a szülinapok, remélem legalább akkor jó idő lesz.


Fuck you Valve
Hát igen, a legutóbbi Pyro nerf-et igencsak meglehetett érezni.
Nem is értem... úgy tűnik most a Heavy lett a kedvenc, mert ő 2 boost-ot is kapot... Pyro meg nerf-et bazzeg... Szánalom, ami Valve mostangás művel.
Azelőtt is nehéz volt Heavy-t megpörkölni, főleg ha Medic-el jött, de nem volt lehetetlen. Most meg... el sem lehet futni bazzeg, mert hamarabb tud lőni, gratula Valve, gratula.
Most már nekem is csak a Medic-re kell hagyatkoznom, ha Heavy-t akarok ölni.
Spy-okkal különösebb gond nincs, a Dead Ringer továbbra is a létező legköcsögebb fegyver, amit a létező legköcsögebb class-nak tudtak adni. Sebaj, ha jól fülelek és Flaregun-al jól célzok, akkor őket is le lehet rendezni.
A pajzs és a kard továbbra is god mode a Demo-nak. Nem győzök niggerezni, akárhányszor berushol. A nerf miatt már a "meggyújtom, ellököm" taktika sem olyan sikeres. Nem tudom Valve-nek miért jó, hogy ekkora fasszopók. Steam továbbra is szar és kezelhetetlen. Úgy látszik a technika visszafelé fejlődik, mindent szétcsesznek, ami korábban jó volt. Ez van.

Mára ennyi, ha kihagytam valamit, akkor azt majd legközelebb pótlom.
Peace.

2010. április 29., csütörtök

Update and Rage

Bizony rég nem írtam már és szépen össze is gyűlt néhány dolog, amiről írni kell.

Apróságok

-Egyik macskám múlthéten megsebesítette magát, fennakadt valahol egy kerítésen, keményen vérzett, de másnapra már semmi baja nem volt.
-Úgy tűnik nem kell SIM kártyát cserélnem.
-Az erősítő a kocsiban elfáradt -> beszart...
-Láttam a bolt előtt egy Ferrarit, nem replikát, eredetit... majdnem magam alá piszkítottam.


I won't die after all

Végre valahára fény derült a mellkasi fájdalmakra.
A sok aggódás, para, előre elképzelt halál után végül nem lesz semmi baj.
A rend kedvéért: kb. 3 hónapja elkezdett fájni a mellkasom külömbféle módon. Szúrt, nyilalt, összerándult. Mondanom sem kell, nagyon megijedtem. Aki akkor engem lát, csak azt látja, hogy meredten nézek előre, kiment belőlem minden szín, mint a rajzfilmekben.
Emlék képek villantak be, gondolatok özönlöttek a fejemben... hogy miket csináltam eddig és miket akartam még.
Elmentem a dokinőhöz, aki azt mondta, oh ugyan, csak sok a gyomorsavam és azért nyilal be 1-2 helyen.
Végigcsináltam egy gyógyszeres kúrát, nem ért semmit.
Megint elmentem hozzá, kértem, hogy adjon beutalót tüdő röntgenre, mert ott majd megmondják, ha van valami, erre ő azt mondja, menjek hőtérképre.
Másnap keresgéltem, hogy mégis hol csinálnak ilyesmit, nem találtam sehol.
Teltek a napok, hetek, egyre jobban aggódtam.
Lajosnak kellett valami beutaló, valami vizsgálatra, kértem, hogy írasson nekem is egyet a röntgenre. Mikor visszajött a dokitól, beutaló helyett, egy hőtérképes prospektust hozott.
Mondanom sem kell, hogy elöntötte a szar az agyamat és örjöngtem, hogy hogy lehet ilyen nehéz felfogása ennek a szottyadt kurvának.
Úgy döntöttem elmegyek ahhoz a dokihoz, aki gyerekkoromban volt az orvosom. Telefonon szóltam neki, mire odamentem, kész volt a beutaló. Lezajlott a röntgen és lelet szerint nincs ott semmi. Kicsit megnyugodtam, de továbbra is zavart a gondolat, hogyha nincs ott semmi, akkor mitől fáj?
Gyerekdokim megmondta, hogy nem kell kétségbeesni, az ok nagyon egyszerű: gyenge a hátizomzatom...
Életemben nem könnyebbültem meg ennyire és rég nem éreztem magam ilyen hülyén... Minden aggódás és halálfélelem totál fölösleges volt. A saját lustaságom tesz engem a sírba.
Szóval megkönnyebbültem, de a feladat adott: sportolni kell.


Blind doc can kiss my ass

Itt említettem a vak dokinőt, aki a lábakból megmondja, hogy van-e valami baja az embernek.
Nem részletezem, korábban leírtam, most csak annyit teszek hozzá a dologhoz, hogy kedden véget ért a gyógyszerszedés.
Eredmény? Szart sem ért, ugyanakkor sok pénzembe került. De ismerős ez a kombináció.
Sok energiát és pénzt fektetek valamibe és nem érek el vele semmit. Igen, határozotttan ismerős kombináció. hm...
Nahde mind1, a lényeg, hogy vége a gyógyszerezésnek és dokit sem hívom fel és nem megyek el egy új vizsgálatra, mert semminek nem volt semmi hatása, úgyhogy beveheti.


Fuck you Ijji, goodbye Drift City

Drift City aka. Skid Rush.
Egy kóreai online autós játék.
Korábban talán már írtam róla. Kb 1-2 éve abbahagytam, mert akkor Tdu-val meg Tf2-vel játszottam és gondoltam DC már annyira nemjó.
Nagyon össze volt már kutyulva az új elemekkel, kiegészítő elemekkel...
Mindamellett a tuning cuccok 5%-a volt csak ingyenes a többi mind fizetős.
G coin-okkal lehetett megvenni a fizetős cuccokat.
1 G coin x pénzbe kerül, nem tudom pontosan mennyibe. Nahde akkor most egy gyors számolgatás. Nem valós adat, csak felvetés: van egy felni szett, ami nagyon faszán néz ki és G coin-os, tehát fizetsz érte. Az ingyenes cuccok véglegesek voltak, de baszki a fizetősök határidősek voltak... 1 hétre 5G coin, 1 hónapra 20G coin, 90 napra 50G coin... nahmost tegyük fel, hogy 1 G coin az 800Ft... na? Hát ki a tököm fizetne egy szarságért egy ingyenes játékban? Ez legalább akkora faszság, mint a sok selejtes WOW-os, aki nem is tudom, hetente? havonta? fizet x ezer ft-ot hogy játszhasson... Ezzel az erővel akár járhat az ember rendszeresen prostizni, tök ugyanaz a 2... totál értelmetlen.
Szóval egy időre abbahagytam DC-t, de egy hete újra felraktam, ki akartam próbálni, milyen billentyűzet helyett gamepad-al játszani.(Tdu-t már 1 hónapja pad-al nyomom)
Ijji kitalált egy olyan programot, ami lényegében olyasmi mint Steam, csak szarabb.
Nagyobb stabilitás érdekében találták ezt ki, ok, mondom, nembaj, elfér a gépen... aha... csakhogy drága Ijji a nagyobb stabilitás érdekében kizárta európát, meg 1-2 környező országot, azaz európában többé nem lehet DC-zni. Fasza, mi? Köcsög amcsik, sikerült ezt is elbasznotok nekem.
Vannak youtube-on módok, hogy hogyan lehet mégis játszani, de fele természetesen nekem nem működik, a másik fele meg alapvetően Firefoxot igényel, nahmármost csak ezért én nem teszem fel azt a szart.
Úgyhogy asszem végső búcsút vehetek ettől a valaha volt kedvenc játékomtól.
Kicsit sokat búcsúzkodok mostanában, kezd unalmas lenni...

Bugos, szar kocsik

Tdu-t akartam feldobni új kocsikkal, hogy kicsit több kedvem legyen autókázni, mert kicsit unalmas mindig egyedül krúzolni...
Természetesen itt sem könnyű az élet. Talátam AE86-os Trueno-t. A műveltek tudják, hogy ez bizony a legendás Hachiroku az InitialD-ből.
Letöltöm, kicserélem a modelt.... bugos... fasza.
Végre lett volna kedvem jókat driftelgetni a legendás drifterrel, erre bugos a modell.
Kilóg a jobb oldali biztonsági öv a kocsiból.
Gondoltam beteszem más kocsi helyére, akkor meg a karakterem feje lóg ki a tetőn.
Még 5-6 kocsinál kipróbáltam, de mindnél volt valami bug. Fel is adtam, mert mivan ha esetleg egy Ferrari modelt cserélek le és az hibátlan? Semmi különös, csak lesz egy Trueno-m, ami 320-al megy...
Szóval ez sem jött össze, szerencsére, nem ez az egyetlen letölthető kocsi, akad még jó modell bőven, csak jó lett volna a Trueno-val zúzni.

Let's make the Pyro weak, and let's make a new, crappy design... That's right, we are Valve!

Valve csinált egy új dizájnt Steam-nek. Most részletezzem, vagy legyek lényegretörő? Szar, kibaszott szar lett bassza meg! Nem értem, miért kell mindent elbaszni mostanság...
Youtube és más oldalak ugatnak, hogy tegyem fel az új explorert. NEM TESZEM FEL BAZZEG, MERT EGY RAKÁS SZAR!
Valve kiad egy szanaszétszart új Steam-et, ami nemcsak ronda, de kezelhetetlen is.
Drift City kizárja európát a játékból...
VALAKI MONDJA MÁR MEG MI A FASZOM VAN?! Miért basznak szét mindent, ami eddig hibátlan volt? Kinek jó ez? Kinek tesznek jót ezzel?
Sok agyatlan fasz.
Oh, but wait, there's more...
Valve kitalálta, hogy legyengíti Pyro-t, a kedvenc karakteremet.
-gyengébb sebzés
-rövidebb lángolás
-gyengébb airblast
és még sorolhatnám.
Baszki, állítom, hogy Valve minden újabb update-el csak velem akar kibaszni.
Kezdték a Scout pack-el. Bénító fegyvert adtak a leggyorsabb karakternek, értitek?! Agyatlan barmok... istenem...
Aztán jött a Spy pack. Spy a legszemetebb karakter a játékban, bazzeg láthatatlanul mászkálhat, illetve a saját csapattársadnak álcázva és ha hátbaszúr az instant kill. Kibaszottúl nem fer Class, de nem baj, el lehetett vele bánni. Aztán jött a pack, kapott egy órát, amivel álcázni tudja a halálát. Bazzeg, most ezt miért kellett?! Nem elég, hogy a legköcsögebb class, de még kapjon is olyan fegyvert amivel a halálát is eljátszahtja... nagyon fasza bazzeg, nagyon fasza.
Aztán jött a Demoman pack. Kapott egy pajzsot, amivel nem sebződik annyira és kapott egy kardot, amivel ha becharge-ol, levágja az ellenfele fejét, azaz instant kill.
Megintcsak MIAFASZ?!
Demo korábban halhatatlannak volt minősítve, mert a sticky-ket nem lehetett szétlőni, nah ezt késöbb megoldották. Erre most bazzeg kap pajzsot, meg kardot, érted, nemcsak alig lehet megölni, de ha berush-ol, akkor basztad... Zseniális ötlet Valve, zseniális ötlet.
Ezen sok szarság ellenére Pyro volt szinte az egyetlen, aki mindezekkel el tudott bánni és itt most nem a W+m1-es taktikára gondolok.
Scout: labdát kikerülni, vagy visszalőni és Flaregun-nal meglőni. Nyerő.
Spy: Spycheck-elni mindenkit, ha meggyullad, akkor nyomni rá a tüzet ezerrel, ha meghal, vagyis megjátsza a halálát, akkor hiába fut el, miközben láthatatlan. Miközben lángol, addig lehet látni merre megy és amint látható lesz, akkor lehet tovább pörkölni. Nyerő.
Demoman: lövedékeket visszalőni, sticky-ket ellökni, ha berush-ol a karddal, akkor visszalökni ariblast-al és amíg megint megindul, gyorsan meggyújtani és visszavonulni, vagy ismételgetni a visszalökést és gyújtogatást. Nyerő.
Nahmost kitalálták, hogy most már Pyro is tehetetlen legyen ezekkel szemben.
Igazi atomfizikusok lehetnek Valve-nál...
Most megint ott tartok, hogy lehet hagyni kéne Tf2-t a picsába, mert most szinte csak a flaregun és a balta kombót lehet használni, az meg nem mindig hatásos.
Szóval Valve, újfent basszátok meg anyátokat!

Nah, ez most velős volt, rég nem írtam ilyen sokat.
Peace.

2009. október 6., kedd

Brutality is what makes us worse than bloodthirsty animals

mekkora találmány lenne egy olyan blog, amit elmével lehetne megírni, mert most is, mint mindig abba a falba ütközöm, hogy egy csomó mindent nem írtam le az elmúlt napok történéseiből, ma már meg nem is tudnám ugyanazzal a megfogalmazással megírni, mint ahogy akkor gondolataimban...

Correction
A Guard dog update fake volt, mint késöbb kiderült, így aggódalmam ezzel kapcsolatban alaptalan volt.
Nahde most jön az Engineer update, ami szintén tartogat KELLEMETLEN meglepetéseket.
Kezdem azt hinni, hogy sokkal jobb volt a game a default fegyverekkel...

Brutality
A brutalitás és a kegyetlenség az emberi faj legfőbb ismertetője, főleg ha azt náluk jóval gyengébbeken gyakorolhatják.

2 hete vasárnap úgy került elő Julie nevű macskánk, hogy vérzett a bal szeme és a bal oldala a fejének 2szer akkora volt, mint egyébként.
Nem evett, nem ivott, csak lekuporodott és kínlódott. Rögtön kerestünk is nővéremmel állatorvost.
Szabad megjegyeznem, kb 5 kitűnő állatorvosival büszkélkedhetünk itt a környéken, csaképpen EGYIK MOCSKOS FASSZOPÓ SEM HAJLANDÓ DOLGOZNI SZOMBATON ÉS VASÁRNAP!!!azaz 7végén meg is dögölhet az állatod, majd 7köznap megmondják, miért halt meg... Csepel-sziget FAIL!!!
Pesten találtunk egy 24 órás állatorvosi klinikát, ahova be is autóztunk gyorsan.
Kivárjuk a sorunkat, bemegyünk, doki megvizsgálja a macskát, a következő eredménnyel:
karmolásnak, verekedésnek nincs nyoma, ember okozta sérülés, a szem és a 3 hártya alulról felszakadva, vérrel keveredett csarnokvíz(aki nem tudja, a csarnokvíz a szemünkben van).
2 dolog lehetett: kiveszik a szemét, vagy megműtik, de nem biztos, hogy segít, ha szövődmények lesznek, akkor mindenképp kiveszik a szemét. Látni arra a szemére már soha nem fog.
A doktornő hihetetlenül kedves volt, saját maga ajánlotta fel, hogy inkább megműti, mert ha sikerül, akkor meg is maradhat a szeme.
A műtét sikerült, este elhoztuk a macskát. Időszakonként kontrollra visszavisszük és még ezt a hónapot kell kibírnia. Ha minden rendben lesz, akkor a tölcsér is lekerül róla és a szeme is annyira rendbejön, hogy habár nem lát majd vele, legalább nem kell kiszedni.
Visszatérve arra pontra, hogy ember okozta sérülés...
Szomszédunkban lakik egy házaspár. Ott a férj imádja a macskákat, saját gyerekeiként szereti őket és nem csak a saját macskájukat, hanem mindenkiét. Eljárnak horgászni és külön botot visz a kishalakhoz, hogy hozzon haza a macskáinknak, ennyire jófej. Megjegyzem, macskáink nem éheznek, állandóan zabálnak, olyanok mint a sáskák.
Tehát egyik szomszédunk szereti a macskákat, a másik (már elköltöztek) régebben megmérgezte az egyik macskánkat.
Julie meg annyira jó természetű, annyira jóhiszemű, hogy ahhoz megy oda, aki épp hívja. Valszeg ez történt, amikor azt a sérülést szerezte. Valami szemét köcsög az utcánkban járva odahívta, majd fejberúgta. Szomszédainkkal jóban vagyunk, így egyikre sem tudok gyanakodni, de Isten ne adja, hogy megtudjam, hogy ki tette ezt a macskámmal... a belét kitaposom, apám által örökölt viperámmal szilánkosra töröm a fejét, megvakítom, majd megkérdem, neki milyen érzés...
Mocskos állatkínzó szemetek, saját érdekében remélem, hogy sosem derítem ki, hogy ki volt...

Where is the fucking exit?!
Nem győzöm szajkózni, hogy mennyire elegem van és utálom ezt a kibaszott börtönt. Ma is ott tartok, hogy 2 dolog közül választok: eret vágok, vagy kiköltözök a holdra. És lehet a valószínübbet fogom választani.

Anniversary
Nagyon kivagyok augusztus óta és csak romlik a helyzet, lassan itt lesz az évforduló. Vasárnap lesz 7. éve, hogy egyedül vagyok. Egyébként megvagyok, az árnyékom olykor-olykor tökéletes társaság, nem is kívánhatnék ennél többet... de tényleg...

2009. szeptember 22., kedd

Weaboo Time (part 1)

A mai nap tipikusan a "halálra unom magam és a francba sok nyomorék vevőkkel" napok közé tartozik. Kínomban nézelődtem mindenféle oldalakon, olvasgattam, informálódtam...

Guard dog update Tf2-höz? WTF? Ez nekem nem tetszik, kiváncsi leszek milyen lesz.
Sajnos utóbbi időkben nagyon ráment Valve arra, hogy Tf2 minél retardáltabb legyen. Ez kb. Scout update óta megy így.

Nos, mivel nincs igazán miről írnom, de valamivel el kell ütni az időt, így asszem írok egy kis kritikát az Animax műsorairól. (fanok és fangörlök: amit leírok, az örökre itt marad és nem érdekel a szájhabzás)
Nem állítottam sorrendet, így random fogok válogatni.
Trigun
Régi anime és egész jó. A jó és a rossz harca (tipikus) , jó poénokkal, nagyon minimál szerelmi szállal, alternatív jövőképpel. Itt is megfigyelhető az, mint DBZ-nél, hogy a fontosabb jelenetek/részek jóval szebben vannak megrajzolva.
Japánul nem láttam, a magyar szinkron szerintem nem volt vészes. 1szer meg lehet nézni.

Kyoro-chan/Kukucska
Vicces, gyerekmese, türhető szinkronnal. Erről többet nem igazán lehet elmondani.

Yu Yu Hakusho/A szellemfiú
Régi anime. Alkotója állítólag Akira Toriyama jó barátja, ami nem is csoda. Sokban hasonlít a DBZ-hez. Itt is a harc a gonosszal a főbb téma. Akadnak humoros jelenetek, némi romantika, és Bleach-hez hasonlóan itt sem halnak meg a főbb szereplők, legalábbis nem sokáig.
12-es karikát kapot, holott bizonyos jelenetek azért érdemeltek volna egy 16-ost, persze ezt csak azért jegyeztem meg, mert neadjisten KÖCSÖG ORTT itt is nekiáll bűntetgetni, kivételesen igazuk lenne. Japánul nem láttam, így nem tudom milyen a japán hang, a magyarhang aránylag jó. Természetesen itt is van olyan, hogy 1 szereplő a sorozat alatt 1szer 2szer új hangot kapott, ami DBZ-ben, meg Bleach-ben és még sok más anime-ban előfordult.
Vicces, hogy a magyarok is megcsinálták azt, hogy egy férfi karakternek egy nő adta a hangját. Ez most véletlen, vagy szándékos, nem tudom, de ezen azért mosolyogtam.
1szer ezt is érdemes megnézni. Ami nem tetszett benne, hogy a vége már erőltetett volt. Ok, a szörnyek nem esznek többé embert, ez szép és jó, de ezt nem kellett volna olyan sok részen át húzni. Ott kellett volna befejezni, ahol Yusuke legyőzte Senshui-t.

Digimon (akármelyik!)
Németen láttam anno. Annyira nem fogott meg. Tipikusan azaz időszak, amikor szörnyecskék, azaz mon-ok voltak a főszereplők az emberek mellett. Rengeteg erre a sablonra épülő anime készült. Lavina efektus. Minél újabb jön ki, egyre szarabbak, lásd: Dinoszauruszok királya.
Nemtom, nekem ez a "csatába küldöm a szörnyemet/kártyámat/búgócsigámat/átalakuló műanyag golyómat/stb, hogy megmutassam, hogy én jobb vagyok mint te " nem jön be annyira. Abban az időkben túl sok olyan kritikát kapott az animeipar, hogy agresszívak a mesék és másról sem szólnak, csak a vérontásról, stb... nesztek, most az van hogy Yugi kártyáról megidézi Pikachu-t, akinek egy Bakugan-ja van és Renamon ellen fog harcolni, akinek egy Beyblade-je van. Tessék, ez a burkolt erőszak kicsit sem agressziógyanus... mind1. A szinkron pocsék, maga az anime nem mondott semmi újat. Aki szereti a "master and his fighting pet" kategóriát, annak érdemes megnézni, egyébként nem.

FMA
Egész fasza. Japánul nem láttam(ha ezt írom, akkor értsétek úgy, hogy nemtom milyen a japán hang, ok?). A magyar szinkron türhető. Történetileg fordulatos, humoros, helyenként szomorú. A movie gyakorlatilag minden ködöt eloszlatott, ami a sorozat nézése közben felmerült bennem. Érdemes megnézni.

Bleach (ha már korábban emlegettem)
DBZ, Naruto, One Piece. Ezek szinte mind 1 kategóriába sorolahtók. Berobbantak a köztudatba, fúúú aaaszooom, kúúúl, fáking no jutsu and bankai, és hasonló reakciókat kiváltva a kis otakukban és ahogy ment a gyártás, miőségben egyre csak csúszott lejjebb és lejjebb. Én ezeket az anime-ket, DBZ-t leszámítva a Barátok Közt-el hozom 1szintbe abban a szempontban, hogy sosem lesz vége egyiknek sem. Japánul láttam 2-3 részt. Nem tetszett. Magyarul láttam sok részt. Még mindig nem tetszik, ráadásul a szinkron is szar.

Naruto (ha már ezt is emlegettem)
Ugyanazt tudom elmondani, mint az előbb, azzal a tisztelet teljes kivétellel, hogy ahhoz a vágott, szar szinkronos foshoz képest, amit a Jetixen adtak, ez kivételesen tűrhető szinkronnal készült.
Ezt és az összes ezzel 1kategóriájú anime-ket az Animax előreláthatólag örökké adni fogja, mivel sosem fejezik be a gyártást...

Death Note (desz nót!)
Egy egyedülálló sztorival és karakterekkel rendelkező kis sorozat, ami nem kis sikereket gyűjtögetett be magának. Nekem viszont nem tetszett. Nekem unalmas volt... nem az én kategóriám... de emiatt nem is fogom lehurrogni. Igényes az animáció, türhető a szinkron. 1szer meg lehet nézni.

Honey and Clover (Méz és Lóhere....nem az a lóhere)
Vicces, aranyos, jó szinkronnal, sajátos karakterekkel. Többet igazán nem tudok róla mondani. Nem kedvencem, de jó megnézni.

NaNa (BAZDMEG)
.............................
........................
....................
................
.........
...
.

eeeeh... most hirtelen nem is tudom, hogy rage-eljek, mint egy átlag channel anonymous, vagy higgadtan mondjam el, hogy mekkora szarkupac ez az anime.
Célközönség: fiatalok, főleg fangörlök.
Nevelő célzatú anime; arra nevel, hogy legyél egy kúrva a fiatal éveidben egy rakás buzi külsejű faszi között.
Szar a stílus, szar a sztori és szar a szinkron is. Teljes egészében 1 részt nem bírtam végignézni. Ennek ellenére felkérem a vérágas tekintetű, habzószájú fangörlöket, hogy kímélejenek a "ha nem is nézted végig, akkor nem mondhatod rá, hogy szar" szövegtől.
Az egész anime a köcsögölés és a kurválkodásról szól. Erkölcsi szint nulla.
Egy elismerés mellett az alkotó némi sörétet érdemelt volna.
Normális embereknek nem, csak gyöpösödött, 14 évesen saját jövőét kilátástalannak látó, érvagdosó, környezetszexelő (fűvel, fával) kis fangörlöknek ajánlom.
Nálam ez az anime nem úgy ismeretes, hogy NaNa, hanem úgy, hogy Kurvaképző.

Slayers
Klasszikus ownage. Imádtam mind a 3 régi sorozatot. Ami a szinkront illeti, talán a hang nem is annyira borzasztó, de varázslatok versben való előhívása... nah... tehát az amolyan Frédi Béni hangulatot teremt, és az a fordítás hogy Invers=Verselő, az is no comment. Ajánlom mindenkinek(persze japánul), jó kis retro anime és asszem most csinálják az új sorozatot.

Egyelőre szerintem ennyi. Majd későbbi unalommal teli napjaimban talán folytatom.

7végén Pepánál születésnapi ebéd, yay ^^

2009. február 26., csütörtök

farewell Team Fortress 2

...szomorú, főleg mivel egyik kedvencem volt, amivel órákat marhultam naponta...

Mindenki álltal türelmetlenül várt Scout pack végre megérkezett.
Kiváncsiságom erősebb volt, mint a türelmem, így kutatgattam, hogy ha nem is láthatom in action, legalább tudjam, mire számíthatok.
Olvastam az új fegyverek tulajdonságait és már ott kezdtem kételkedni az egyikben...reménykedtem, hogy nem az amire gondolok... és mégis...

Tegnap; játék indít...frissítés lemegy... random map indít... Red team 10-ből 6 Scout... ez még természetes; ami viszont nem, hogy már mindnek megvoltak az új fegyverek.
Ok, no problem, szokás szerint Pyro-val megoldom a dolgot... aha, ahogy azt Móriczka elképzeli...

The Sandman: hosszú hatótávú, bénító fegyver... baseball labda eltalál és lebénít... gyakorlatilag addig, amíg valaki meg nem öl. Hát ez kurva értelmes, tényleg. A fasznak kellett kitalálni még egy hosszúhatótávú fegyvert, ami akárcsak a Sniper-nél, szinte instant kill...
Amíg szédeleg az ellenfél, addig a Scout fegyvert vált és kinyír. Hát gratula. Sikerült egy újabb istent csinálni Tf-be. Anno volt, hogy a Demoman sticky bombái elpusztíthatatlanok voltak, most ezzel az új Scout fegyverrel szinte ugyanez a helyzet.
Ráadásul Scout a leggyorsabb karakter, kurvára kellett neki egy stunnolós fegyver... Pyroval megölhetetlen.
Azelőtt, ha belefutott a tűzbe, akkor el lehetett intézni, ha elfutott, akkor megmenekült, mivel gyorsabb, mint Pyro... most meg sérthetetlen. Ugyanez a helyzet a többi karakterrel is. Talán a Sniper leszedi, ha messze van, vagy Heavy, ha folyamatos tüzeléssel megy, de ennek így nincs sok értelme.

Hát szeretnék gratulálni Valve-nek ezért a remek ötletért és azért is, hogy végleg elvették a kedvem a játéktól. Majd megpróbálom valakinek eladni a játékot, mert origi és nem volt olcsó.
Nemszámít, marad Tdu, ami szintén kedvenc és ott max a traineres cheaterektől kell tartani, de az elenyésző...
Természetesen ezen véleményem nem rinyálás, mintahogy azt megkaptam másoktól, ami a gyerekességet illeti... mind1, hagyjuk is, ebből nem akarok késöbb megjegyzéseket...

hát, mára ennyi... szegényebb lettem egy jó játékkal, de gazdagabb lettem a tapasztalattal...
Good bye Team Fortress 2.

2008. november 3., hétfő

here we go again...

Ezennel megnyitom új blogomat.
Korábban volt már egy, csak egyéb okok miatt töröltem.
Még nem tudom, hogy a régi bejegyzéseket beteszem-e ide.
Rengeteg idő telt el, sokminden történt.

Voltak napok, amikor úgy éreztem, azonnal le kell írnom az aznapi gondjaimat, ám az idő elteltével minden elmúlt, így nemigen lesznek visszamenőleg ápdétek.

Ha már úgyis benne vagyok

Hétfő van; ezzel mindent el is mondtam.
Az elmúlt 1-2 hétben igen elfoglaltak voltunk. Elkezdtünk Suzukihoz gyári meg utángyártott alkatrészeket árulni. Vettünk egy nagyobb készletet a fogyandókból (lámpák, szűrők, fékalkatrészek, stb). Remélem beindul.

Más
Elkezdtem Team Frotress-ezni. Nem tudom, hogy ezt írtam-e már korábban. Nem mondom, hogy jó vagyok, de lassan kezdek belejönni. Egész jó játék, ráadásul barátaim is sokszor vannak online.

Ma elég tompa az agyam, nemigen tudok miről írni, főleg értelmesen, úgyhogy mára ennyi.