A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hobby. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hobby. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. március 16., szerda

Many things

Elég sokminden történt az elmúlt napokban. Megpróbálok mindenre emlékezni és leírni.

Peace and a movie
Azt hiszem végre kijelenthetem, hogy Pepával ismét szent a béke.
Ennek megkoronázásaképp pénteken moziztunk egyet.
Mozi után sokmindenről beszéltünk. Rögtön mélyvízben kezdtem, mert sajnos most megint gondok vannak nála, így azonnal aktiválnom kellett "segítek, ahogy tudok" funkciómat.
Részleteket nem írok, mert nem igazán tartozik másokra, mindenesetre azon vagyok, segítsek neki, hogy tudjon felejteni és talpra álljon.
Már látok pozitív előrelépéseket, amiknek örülök.

Még korábban volt egy nagyon jó döntése, amit már rég meg kellett volna lépnie. Megszabadult egy istenkomplexusos kolonctól, aki rendszerint szarba sem vette és rendszerint megalázta mások előtt.

Mivel nőnapkor nem tudtam bemenni, így utólagosan adtam át ajándékom. Még az első tanfolyamon csináltam 2 kis extra munkát, amit már akkor ajándéknak szántam, csak nem volt eddig alkalom, amiért odaadhattam volna.
Az egyiket Pepa kapta, a másikat Tanashi-nak szánom.

Remélem Pepával minden olyan lesz, mint amilyen régen volt, legalábbis igyekszem ezt elérni.

Car problems once again...
Újfent problémás szerelésbe kezdtem bele.
Tulajdonképpen nem életbevágóan fontos javítgatásokról van szó, de természetesen ezek sem mennek zökkenőmentesen...

Pár apróságot akartam megcsinálni, és mivel jön a jó idő, egy délutánt kihasználtam.
A középső panelt 2 kis izzó világítja, amiből a balos nem égett már egy ideje.
Leszedtem a panelt és meglepetésemre, nem volt kiégve, csak ki volt csúszva a foglalatból, visszaraktam. Látom ám, hogy a másik foglalat meg eléggé kokszos. Amint megmozdítottam a 2 fül letört...remek, lehet szerezni új foglalatot.
A következő az a balos ablakemelő kapcsoló cseréje lett volna, mert már az sem világított. Szétszedtem és látom, hogy ez nem izzó, hanem a panelon van valami ledféle. Ezt is be kell szerezni valahonnan.
A bal ajtóba is kéne kárpit, mert a kilincs körül meg van repedve.
Szokásos küszöb védő műanyag mizéria, ami lassan 2 éve tart, ma megrendeltem a gyárit, miután belefáradtam a vadászatba...
A műszerfal borító műanyagot majd akkor cserélem, ha meglesz a küszöb műanyag.

Eztán jöttek a gondok. Voltam annyira pancser, hogy a vészvillogó kapcsolót rosszúl raktam vissza. 2 csatlakozó megy rá, én meg elfelejtettem megjelölni melyik megy alulra és melyik megy felülre. Természetesen rosszat próbáltam felülre rakni, következménye néhány kicsapott biztosíték volt, amire csak késöbb jöttem rá.

A vadászat elkezdődött, az ajtóborítás és az ablakemelő kapcsolót nem lesz egyszerű beszerezni... már látom, hogy ez is évekig fog tartani... meh...

Izzófoglalatot kaptam egy helyről, amiért egy fillért nem kértek el, tökre örültem neki. Mikor el kellett érte mennem, akkor derült ki, hogy nincs indexem, se vészvillogóm. Mielőtt rájöhettem volna, hogy a biztosítékok mentek ki, már beszereztem egy másik vészvillogó kapcsolót...én fasz...

Szóval megy most megint a szopás... hihetetlen, hogy csak pár apróságot akartam megcsinálni, de már megint eltelt legalább 2 hét és szét van kapva a műszerfal.
Ilyenkor gondolok arra, hogy lehet jobb lett volna egy tömegautó, tény hogy mind szarok, de legalább minden van hozzá, utángyártott, bontott, új...
A Bravo-val az van, hogy ami most kéne, abból utángyártott nem létezik, bontottat mindig korán lenyúlják, a gyári meg rohadt drága... jellemző...

It's done!
Végre elkészült az 5000 darabos puzzle-om. Nagyon büszke vagyok magamra. Durván 3 hónap alatt kiraktam. Baromi nagy, 1m x 1,5m.
Majd lefotózom és rakom is fel a másik blogomra, majd jöhet a ragasztás és keretezés.
Viszont szerintem egy darabig most pihentetem a puzzle témát. Rengeteg időmet emésztette fel. Azt sem tartom kizártnak, hogy legközelebb megint karácsonykor kezdek neki egy újnak.

New work in progress
Korábban említettem már, hogy járok Tiffany (ólomüvegezés, díszüvegezés) tanfolyamra.
Első munkám már fent van, most készül a második, ami vagy holnap, vagy pénteken el is készül. Majd azt is feltöltöm.
A következő alkalom majd Áprilisban lesz, amikor is a lámpabúrát fogom megtanulni.
Ahogy elnéztem nem lesz egyszerű, de megtanulom!

New design
Eljött végre a tavasz és vele a jó idő is, tény hogy most a következő napok kicsit esősek lesznek, de úgy gondolom ideje dizájnt váltani.
Igazság szerint le kéne mentenem a korábbi dizájnokat, mert aki késöbb kezdi el olvasni a blogot, csak azt olvassa, hogy igen, új dizájn, nahde milyen volt az előző.
Másrészről, mivel nem saját a dizájn, hanem a választhatók közül szoktam válogatni, így talán nincs is értelme mentegetni... fene tudja, lehet majd egyszer elkezdem mentegetni őket.
Addig is, ejoy the new design.

Spring has come, it's time to go out
Mint mondtam, itt a jó idő. Szerencsére most hétfőn és kedden is egész jó idő volt.
Kedden elő is szedtem a bringámat. Úgy döntöttem, idén minél hamarabb el akarok kezdeni bringázni, mert az elmúlt 2 évben mindig akkor jött rám a biciklizhetnék, mikor már vége volt a nyárnak és jöttek az esős napok.
Mielőtt elkezdenék bringázni, el kell végezzek/végeztessek némi javítgatást.
Kell egy új ülés, mert ez már olyan, mintha betonon ülnék. Meg kell nézni a pedáltengelyt, mert lötyög egy kicsit. Váltót akarok cseréltetni, mert már nem vesz minden sebességet. Féket is akarok cserélni, mert már merevek a bowdenek és már fogni sem fog nagyon...

Idén azt is tervezem, hogy kezelésbe veszem egy kicsit tohonya testemet. Nem mintha lenne kinek tetszenem, de már unom, hogy belem van, és semmi izomom nincs.
Természetesen nem kell rögtön egy Swarci edzőprogramra gondolni, egyelőre kijárok rendszeresen bringázni, meg el kéne járni úszni (amit továbbra sem vagyok hajlandó egyedül csinálni), és még ott van a pincében porosodó kondigép, amire legalább 1-2 órát rá kéne szánni.
Merész tervek ezek tőlem, de valamit csinálni kell, diétától nem lesz karom...
Meglátjuk mennyire lesz kitartásom.

No, asszem mindent leírtam, amit akartam, ha valami kimaradt, azt vagy később leírom, vagy feledésbe merül.

Peace

2011. január 19., szerda

Idiocy and a lil' update

Igazán nem akartam erről írni, mert őszintén leszarom, sőt örülök, hogy fogynak, pusztulnak a sok retardáltak, de az a helyzet, hogy már sokadik napja még a csapból is ez folyik, úgyhogy most következzék némi fejtágítás és vélemény a hétvégi balhéról.

Mint mondtam örülök és kurvára nem tudom sajnálni tömegben agyontaposott lányokat.
Legyen akárki a felelős a probléma jóval mélyebb, mint ahogy azt az átlag emberek gondolják.
Most nem kezdek el regényt írni, hogy miért van ez és mi a baj a mai társadalom fiatalabb régióival, mert sosem érnék a végére.
A probléma sokoldalú és sajnos már kezelhetetlen.
A Facebook-on lánclevelező, szervezkedő szülők figyelmét felhívnám, hogy ennél még csak rosszabb lesz a helyzet és nagyon aranyos amit próbálnak szervezni, de mint mondtam, a helyzet kezelhetetlen és már rég elkéstek az egésszel. Több évtizedes generációs próbléma ez, amit képtelenség a gyökerekik visszamenőleg kontrolálni.
Egyet lehet tenni, készen kell állni néhány előre megásott sírgödrökkel, mert lehet, hogy a következő szombat esti buli után a maga kölykét kell majd eltemetni.
Ez van.
A mai taknyok minden egyes bulit életük utolsó napjának élik meg, ennek fényében a szó átvitt és szó szerinti értelmében is szétbasszák a saját és társaik testét, egészségét.
Mindegy nekik, hogy másnap vagy harmadnap emlékeznek-e egyáltalán, hogy mit csináltak, lényeg, hogy a mámor megmaradjon a fejükben, meg a tudat, hogy "BAZDMEG MEKKORA BULI VOLT"...
Ahogy az elején megjegyeztem, az ilyen halálhíreknek külön örülök, de hiába, mert ha egy degenrált meghal, akkor rögtön megjelenik helyette 2.

Nah, most hogy ezt leírtam, ezzel a témával nem óhajtok többet foglalkozni. Szépen kérem az idetévedő, dühös, habzószájú olvasókat, hogy kíméljenek a kommenteléstől, mert autodelete van, oké? Lezártam ezt a témát, innentől leszarom, nem akarok vele foglalkozni. Köszönöm.

A chance to restore an old friendship?
Maybe.
Egyelőre még mindig van bennem kétely. A telefonos beszélgetéstől és a személyes találkozótól egyelőre még félek. A tavalyi balhé után nem tudom, hogy meg mernék-e jelenni előtte. Úgy érzem, hogy még dukál nekem egy nagy pofánvágás.
Egyelőre marad a gépelős kommunikáció. Kis előrelépés, hogy msn-re visszavettem.
Lassú léptekkel haladunk előre. Majd meglátjuk mi lesz.

A lil' update
Véget ért a leltározás, legalábbis ami a Bárdis készletet illeti. Kész lettem vele szerintem egész hamar, már csak a ki- és bevételezések vannak hátra. Remélem idén békénhagynak a keleti árukészlettel, mert ahhoz kurvára nincsen lust-om.

Múlt héten kezdtem el azt a bizonyos tanfolyamot, ami ha bejön, akkor 1 új hobbival bővül a tárlatom. Sokan már tudják, mi az, ám ide majd csak akkor írom le, ha elkészül a munkám, amit ott csinálok, csakhogy képpel is alá tudjam támasztani a hobbi pozitív tulajdonságait az előítéletekkel szemben.
A tanfolyam nem volt olcsó és ha foglalkozni akarok ezzel a késöbbiekben, akkor a felszerelés is baromi drága lesz. Egyelőre nagyon érdekel és már várom, hogy a saját munkámat csinálhassam.
Meglátjuk, mi sül ki belőle.

Nah, megint eleget írtam, úgyhogy egyelőre ennyi.
Peace.

2010. november 16., kedd

Innocent, MY ASS!

Rendszeresen hallani a közéletben és a médiában, hogy a nőket így meg úgy lenézik, lekezelik, stb.
Siralmazzák, hogy nincsenek megbecsülve, elmondják őket kurváknak, szajháknak, holott ők igenins ártatlan érző lények.

riiiight....

Tudomásomra jutott egy hír, aminek kénytelen voltam utánajárni, mert annyira abszúrd és erkölcstelen, hogy nem akartam elhinni.
Hiába, az erkölcstelenség mértéktelensége mindig képes engem meglepni.
Ezek után én lennék felháborodva, ha a fent említetteket továbbra is siralmaznák.

A hír:
Utcai szexelőket kaptak rajta Kőbányán.
Az érintettek 2 fiatal lány, amint egymást nyalják falják intim testrészeiket fényes nappal, a forgalmas metroállomás korlátjánál.
Különösebben nem zavarja őket a tömeg, ami minden egyes metró érkezésénél, vagy indulásánál őket körülveszik.
Magát a videót nem láttam, de a kép is elég volt, hogy meggyőzzön a hír igazság tartalmáról. Tovább erősítte ezt, hogy ma a rádióban is erről szól a reggeli hír kibeszélés. Innen is tudom, hogy sokan megálltak mobillal fényképezni, felvenni őket, sokan megrökönyödve mentek el mellettük, sokan még be is kiabálnak bizonyos dolgokat. Nem tudom, mint mondtam, nem láttam a felvételt és nem is szándékozom megnézni.

Nos, azt hiszem minden lekicsinyítésért rinyáló picsa most szépen befoghatja a mocskos pofáját.
Ilyen mértékű erkölcstelenség egyszerűen elfogadhatatlan, demoralizáló és társadalom bomlasztó.
Undorító...egyszerűen nem is lehet az ilyesmit feldolgozni ép ésszel.
Az a baj, manapság az attention whore-kodás legalább akkora divattá nőtte ki magát, mint a nyíltan felvállalt buziság, vagy az emók. Utóbbi az előbbi kategóriába tartozik, csak lassan különálló divatként is lehet értelmezni, de most nem erről van szó.

A hetóság bűntetni persze nem tudják a kurvák viselkedését, mert erre nincs igazán törvény...

Ha én találkoztam volna ilyesmivel, amellett, hogy le mocskos kurvázom mind2t, nem tartanám kizártnak, hogy felpoznám őket, sőt, habár elveim szerint nőre kezet nem emelek, de ezeket akár még teli ökölből, visszakézből álkapcson is basznám.
Csak azért nem lökném őket a metro alá, mert nem érné meg a bűntetést ez a 2 emberiség szégyene, pedig ezt érdemelnék.

Ilyenkor bánom, hogy a kommunista rendszerből nem maradt meg a társadalmi fegyelmezés, amikor ha valaki valami feltűnőt, erkölcstelenséget művel, akkor azt a rendőrök beviszik és halálra basztatják.
Bezárják néhány órára, vagy napokra, közben mennek a kérdezgetések, szíjjal való fenyítések.
Igen, ez hiányzik napjainkból.
Akkoriban, ha valaki ilyet mer csinálni, az biztos hogy még ki is végzik.
*sóhaj*Bár így menne ez mai is, asszem 2szer is meggondolák az emberek, hogy ki hogyan akar kitűnni.

Több szempontból is iszonyat az eset.
Tök fiatalok, szinte még kölykök, a jövő degenerációja bazzeg...
Mind2en picsák... a nyilvános szexnél csak egy undorítóbb létezik és az pedig ha egy pár azonos nemű csinálja, legyen az női vagy férfi páros.
Az ilyen emberi hulladékokat, seljeteket írtani kéne. Tűzzel, ciánnak, lőszerrel.

Végül azokat a következtetéseket lehet levonni, ami megint csak az én elméleteimet igazolják... mily meglepő.
Megint csak azzal a gondolattal játszok el, hogy bárcsak hatalmon lehetnék...meh...

Szóval igen, országunknak ismét van mivel büszkélkednie, köszönnettel a másik nemnek, akik közül sokan több respect-et akarnak, közben meg társaik ilyeneket művelnek.
*taps*

Ezzel a témával többet nem szeretnék foglalkozni, így ha kérhetem mellőzzük a szájhabzós kommenteket, mert
1. a fent említett miatt auto delete
2. nem válaszolok rá, mert a bejegyzés befejeztével leszarom a témát
3. a névtelen hozzászólás szintén auto delete, de ezt már rég tudjuk.


Whooah, we're half way there...
Diétám amellett, hogy kibírhatatlan, a tegnapi nappal ért el a feléhez. Eddig 6 és fél kilótól szabadultam meg. Szinte biztos, hogy a hónap végéig nem lesz meg az áhitott 70 kiló, de ha a 75 meglenne, én már annak is örülnék.
Ugye jön a December, a nagy zabálások hónapja.
Valamennyit tuti visszaszedek, de oda kell figyelnem, aztán lehet, hogy Januárban folytatom a diétát.
Régóta járt a felyemben, hogy le kéne adni néhány kilót, mert kezdett sok lenni, de minding leszartam konkrétan, majd egy reggel úgy keltem, hogy nah, mától zöldség diéta van! Hehh, ugyanilyen hirtelen elhatározással váltam meg hosszú hajamtól, amit néha azért bánok, mert fun volt.

A new hobby? maybe...
Tervezem, hogy kipróbálok egy új dolgot, ami ha bejön, könnyen hobbimmá válhat és kreativitásomat segítheti nagymértékben.
Sokadik hobbim lenne, de lehet ezzel még pénzt is tudnék keresni.
Színes üvegek, vágás, forrasztás, ragasztás; egyelőre ennyit mondok el róla, konkréttabbat majd akkor, ha már biztosan csinálni fogom.

Peace.