A következő címkéjű bejegyzések mutatása: alkalmazottak. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: alkalmazottak. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. július 19., hétfő

Summer, work, etc.

Kezdhetném megint azzal, hogy omg milyen rég nem írtam, stb stb...
hát kezdem is.

Az elmúlt 2 hetem nagyon sűrű volt és igazán alkalmam sem volt írni.

2 hete
Unokanővérem, aki Döbröcén lakik eljött hozzánk nyaralni 1 hétre. Eredetileg úgy volt, hogy nővérem lesz leve, csak nem úgy jött ki a lépés. Kata is csak akkor volt szabad, nővérem meg nem, így én maradtam pesztrának, illetve idegenvezetőnek.
Ebből egyértelműen következik, hogy azon a héten szabin vagyok, nahmármost mind tudjuk, hogy én hogy szeretem tölteni a szabadságaimat, hát azt elfelejthettem.
A hétfő egy dvd-zős nap volt, semmi különösöebb programmal.
Kedden be kellett jönnöm 2 órára, amíg anyám lefutja a bank és postajáratot.
Mondanom sem kell, az alatt a 2 óra alatt olyan szinten felbaszták az agyam, mintha egy rendes napot húztam volna le. Aznap már sokminden nem volt, kaját csináltunk és megnéztünk még 1 dvd-t.
Szerdán Lajos nem nyitott ki, mert kitalálta, hogy elmennek hajókázni, persze anyám, mint mágnes, ebből egyenesen-arányosan következik, nah mi következik: SZOPÁS BAZDMEG AZ KÖVETKEZIK, jöhettem be anyám helyett egy egész napra.
Eddig fasza a szabim, mi?
Szerda: szokásos, faszokkal teli nap, idegrohammal és szartengerrel zártam a napot.
Csütörtökre beterveztem 3 dolgot, amiből lehetett választani: Tropicarium, Fővárosi Állatkert, avagy Vidámpark.
Tropicarium maradt, mert az egy délelötti program és délutánra be volt tervezve, hogy mind lemegyünk arra a bizonyos tóra, ahol szoktunk pecázni. Kata meg anyám napoztak, úsztak, mi meg pecáztunk.
Tropicarium fun volt annak ellenére, hogy már sokadjára volt ott. Voltam már családtagokkal, távolabbi rokonokkal, nahmeg barátokkal, akikből ugyebár ma már nincs egy sem. Moving on... Estére egy színház volt tervben. A Spamelotot néztük meg, ami a Gyalog galopp filmet dolgozza fel. Zseniális alakítás volt, vicces volt, élvezhető. Habár csöppet felkészületlen voltam aznap, mert nem néztem át, hogy az ünneplőim közül melyik jön még rám. Hát, volt 1, ami ballagásról maradt meg, hát az sem most volt, nem is volt már jó, meg maradt egy vastag, béletelt... nah azt inkább nem, végül Lajosnak volt 1 nadrágja ami jó volt.

Nah majd folyt köv, mert most mennem kell.

Re, újra itt, igen, tudom, már másnap van, de sajna eléggé elfoglalt vagyok és csak most van egy kis időm írni, de erre majd még visszatérek.
Szóval ott hagytam abba, hogy felkészületlen voltam a színház napján.
Volt ugye a nadrág probléma, aztán jött a cipő, az még jó volt rám, de elő kellett kotorni, mert Isten tudja, hova lett rakva. Úgyhogy 3 perc késéssel indultunk felvenni nővérem egyik barátnőjét, aztán usgyi. Taksonyban veszem észre, hogy a benzin az utolsó vonal alatt van és már kivillan néha a lámpa is, nahbazzeg gyorsan tankolni kell. Az is lement, már 15 perc késében voltunk, amit a Soroksárin próbáltam lefaragni, ami nem volt könnyű a sűrű forgalom miatt, de persze csak befelé. Sok olyan köcsög is volt, akik kibérelték a belső sávot és gyök2vel mentek, azokat vagy ledudáltam, vagy a seggükbe álltam a kocsival, vagy az általam kinevezett 3. sávban (szembesávban) előztem meg. Kata közel állt ahhoz, hogy maga alá piszkítson. Odaértünk, éppen időben.
Az előadás nagyon fun volt. Aznapra ennyi.
Péntek az egy relaxálós nap volt, este nővérem elvitte Katát moziba, meg bulizni.
Szombaton természetesen melóztam.
Ezzel gyakorlatilag véget is ért az én hűdekibaszott jó szabadságom. Lejárt lemez, folyton ezt írnom, de kurvára nem pihentem ki magam.

Múlt hét
Alkalmazottunk ezen a héten szabin volt, ami már csak azért is fasza, mert ilyenkor köztudottan az átlagnál is örjöngősebbek a napjaim, de....
Meg is lepődtem magamon, hogy egész múlt héten nem voltam idegbeteg, pedig nagy volt a hajtás. Akartam már múlt héten írni, de olyan sűrűn voltunk, hogy lehetőségem nem volt rá.

Pc upgrade, bye bye money...
Nem tudom említettem-e már korábbi bejegyzésekben és most túl lusta is vagyok ahhoz, hogy utána nézzek, ezért ha már írtam, most leírom mégegyszer.
Jövő hónapban pc upgrade várható.
Csináltunk már költségvetést, durván 134K lesz a project. Hát iden, a pénz elszáll, a sírás meg a zsír pc megmarad.
Az a terv, hogy minden szart ki és mindenből a legújabbat be, vincsesztereket leszámítva. Azok maradnak, illetve bekerül majd egy 1 terrás az egyik helyére.
Muszáj, már ráfér a tuning, kezd öreg lenni. Talán a régi cuccokból jön vissza némi KP, Dani mondta is, hogy ezeket elkapkodják hamar. Hát, ha legalább 30K visszajönne, annak örülnék.
Szerencsére megengedhetem magamnak ezt a tuningot, hála a fizetésemnek, és annak, hogy néhány hónapja már nincs fölösleges kiadásom, a hobbim meg addig várat magára.
Ezzel a kis tuninggal felkészülök a TDU2-re, ami szeptember végén várható.

Nevetséges média, avagy, ne nézz filmet tévén
A minap ment a Taxi3 a TV2-n. Mindamellett, hogy nem tudok beleunni, felháborodva tapasztaltam, hogy a gecik agyon vagdosták a filmet. Azelőtt nem volt gond a 12-es karikával ellátott filmeknél egy-két bazdmeg, nahde most...
Amikor a monster truck átment a kocsikon, és 2 faszi veszekedett egy baleset miatt, kivágták, azaz jobban mondva átszinkronizálták azt a részt, mikor a 2 faszi egyszerre monda, hogy "a kocsim... bazmeg", ehelyett lett: "bepunnyadok, a kocsim". Hát ennek kibaszott sok értelme volt. Aztán volt az a rész, amikor a főnök kérdezi üldözés közben az újoncot, hogy "nem tud követni?", mire ő visszamondja, amit a főnök előtte mesélt, erre a főnök válasza volt, hogy "anyád szüljön sünt, te gyökér, nem engem kell követni...", nah ebből ki lett vágva az "anyád szüljön sünt, te gyökér" rész.
Könyörgöm, valaki magyarázza el nekem, hozzá nem értőnek, hogy mi a búbánatos faszomért kell tönkrebaszni a filmeket? Talán a 12-es karika miatt? Tegyenek rá 16-ost és akkor nem kell agyon vagdosni, vagy bizonyos jelenteket újraszinkronizálni. De most komolyan bazzeg ennyire olcsóbb agyonbaszni a filmet, mint kitenni rá a nagyobb korhatárt? Szépen kérem, ezt magyarázza el nekem valaki.
Ugyanakkor egy tanulsága van a dolognak, amit már párszor hallottam, de ezentúl én is megfogadom. TÉVÉBEN NEM NÉZEK FILMEKET! Amúgy sem tévézek sokat, mindig csak Discovery megy nálam, meg néha más, ha valami jó film van, de ez utóbbi mostantól megszűnik.

2009. november 11., szerda

Knee deep in shit

Ismét sokára írok.
Múlt héten alkalmazottunk szabin volt, mert miért ne... próbáltam előző héten rákészülni lelkileg, hogy pokol lesz az a hét... és igazam volt.
Ez a múlt hét totál leamortizált. Miért van az, hogyha alkalmazott elmegy 1 hét szabira, utána rögtön nekem is szükségem van egy kis szabadságra?
7végén persze nem tudtam pihenni, hisz szombaton meló után mentünk vidékre, ahol sosem tudom kipihenni magam. Ez volt most is. Ráadásul náluk mindig beton párnát kapok, így a nyakgörcs is rendszeres jelenség ilyenkor.Vasárnap jöttünk haza, így a pihenés szintén elmaradt. Most meg a múlthét és a 7vége mellékhatásait mutatom.

Hétfőn már ébredéskor nyugtáztam, hogy végem lesz aznap és igazam volt. Anyám természetesen 1kor már le tudott lépni, sőt tegnap már délben letipliziett és ma is lelép.
Milyen kurvajó lehet főnöknek lenni. Lelép, ha akar, akármelyik nap. Jah, és múlthéten nem csak alkalmazott helyett kellett dolgoznom, hanem helyette is, úgyhogy most mivel nem vagyok idegbeteg, csak hullafáradt, így mindenféle bazdmegelés nélkül jelentem ki, hogy totál kész vagyok. Lehet kiveszem a jövőhetet...

H1N1
Ezek a dolgok, amik a médiában és a hírekben röpködnek lassan a celebekkel lesz azonos. A negatív reklám is reklám.
2 gondolatom van ezzel a h1n1-el kapcsolatban.
1.gondolat: Az egész szar Mexikóból jött.
Gondolkozzatok gyerekek, ha kirobban egy halálos és fertőző vírus, ami nagyrészt immunis a gyógyszerekre, ami gyengébb fajta rokonaira hatásos, mindamelett pestis szinten terjed, mit csinálnátok ti, ha felső vezetésbeli emberek lennétek?
HÁT KARANTÉNT BAZDMEG!
Komolyan nem értem, én a második legnagyobb névtelen senki, 2es érettségimmel van ennyi sütnivalóm és azok akik felső vezetésben vannak, azok akik felelősek milliók életéért, azoknak meg nincs?
Persze bazzeg, nincs ok pánikra, majd lefut és eltűnik, mint a madárinfluenza, vagy mint a kergemarha kór. Igen, végülis még csak százak haltak meg, abszolút nincs szükség pánikra, vagy karanténra. Nem követtem nyomon, mert különösebben nem érdekel, de 1-2 hónap alatt szépen eljutott ide is. Még 100 alatt voltak a halottak száma, nincs szükség pánikra. Ma már az ukránoktól is jön egy másikfaja vész, de ott sem karanténoznak...
Ez kb olyan, mintha trollok lennének az adminok egy online jtákban, ahol ezrek játszanak.

Nah most mit csináltam volna én?
Előszőr is karantén a mexikóiakra, se ki se be. Fehér szkafanderes emberek vinnék be a szükségleteket (gyógyszerek, étel, ital). Amint elülepedett a vész, a karantént feloldozom, lehet közben még sokan meghalnak, de nem lehet mit csinálni, ott robbant ki, ergo a gyökerénél kell elfolytani a gondot. Ez a mexikóiakkal szemben lehet kegyetlen lenne, de nem csak ők vannak a világon. Ottvan még Európa... ott azért többen vannak. Ami ezt az ukrán szart illeti, detto ugyanez az eljárás.

2. gondolat: ez az egész egy globálisan burkolt tömegírtás. A Föld 3 milliárd embert tud kiszolgálni, ennek ellenére vagyunk több mint 6 milliárdan. Mivel a fejesek leszarják a globális felmelegedést, meg az egyéb környezeti veszélyeket (mert azon nehezebb segíteni), így foglalkoznak inkább a túlnépesedéssel.
Mivel az ember vérében van az önpusztítás, így könyebb kiírtani a fél világot, mint valami áttörő megoldást találni. Dehát nem akarunk kivégzőtáborokat, így maradnak a vírusok, betegségek burkolt terjesztése, mint a h1n1.
Nagyon egyszerű.
Repülőgép kerozinba bele a vírus és Mexikó fölött kiengedni és bumm, így lett a chocapic.
Van egyéb alternatíva a néppusztításra, mint pl. a mesterségesen megszervezett indokok háborúkra, de az egy másik történet.
Mindemellett már csak az a gusztustalan, hogy ebből a média megint kurvanagyot kaszál. Nahmeg az ellenszérum bazzeg, ami talán csak placebó, vagy vitaminnal kevert lószar. Lényeg, hogy keveset csináljanak és adják minél drágábban és ahol mindezt bekajálják, azok meg licitálgassanak, hogy x helyen többet fizetnek érte, mint y helyen. Persze ez is mind az államilag támogatott szó mögé bújik egyes helyeken.
Szóval lófasz.
Megy az írtás, meg a zsebelés. Nem mintha nem ez ment volna eddig, csak ennek megint több hírt szentelnek, mint amennyit érdemel.

Egyik régebbi bejegyzésemben ígértem némi arculatváltást, abból a szempontból, hogy random viccek lesznek, vagy a hét beszólása, vagy videók stb... Nos ahogy elnéztem, ezt azóta egyszer sem tartottam be. Valószínüleg, mikor mindezeket ígértem, akkor talán egy vidám napom lehetett. Tehát, amit rendszeresnek ígértem, az nem lesz rendszeres, sőt.
Ám mivel most nincs különösebb írnivalóm, így ime néhány szépség:

-Mi kell a babázáshoz?
-???
-Bab, meg víz.

2 székely az út mentén azt látja, hogy egy kutya a golyóit nyalogatja, mire az egyik:
-Hinnye, bár megtunnám ezt én is csinyálni.
-Hát csinyáld, de szerintem mög fog harapni.

László egy amerikában élő rokona látogat vissza piciny hazánkba a hétvégén.
Elmennek a piacra. A sorok közt az amerikai rokon rámutat az almára.
-What is this, dear brother?
-Ez? Alma.
-Oh, what? Ez alma? Nálunk in the US, lenni alma 2szer ekkora.
Mennek tovább, a rokon most a körtére mutat.
-What is this, dear brother?
-Ez? Körte.
-Oh what? Ez körte? Nálunk in the US, we have körte 2szer ekkora.
Lászlónak már elege van a nagyzoló amerikai rokonból.
Nem sokkal késöbb a rokon rámutat a dinnyére.
-What is this, dear brother?
László ingerülten rávágja:
-RIBIZLI BAZDMEG!

kösz és pá.

2009. október 27., kedd

Little things that kill

Vicces. Végre hosszú idő után megint rászánom magam, hogy írjak pár sort, erre már belépéskor el kellett jönnöm a gép mellől...


Véletlenek

Elgondolkodtam a minap, hogy hogyan jutottam egy egyszerű hetilaptól egy nagyon fasza bloghoz.
Jár hozzánk hetente ez a flyerz(vagy mi) ingyenes szenny/reklám lap. Nem nagyzolom, mert az egész, ahogy van fölösleges. Általában mikor hozzák az újat, én kb 3 lapot nézek meg rendszeresen.
Az első a bulifotók, ahol lekurvázok minden picsát a képen, merthát... azok.
A második, ahol a horoszkópok vannak, ott röhögök egy jót az én horoszkópomon, majd a harmadik, a pc/konzol játékokról infós oldal.
Azt írja: Resistance 3 nemsokára ps3-ra. Ez így nem mond semmit, tovább olvasom. Ürlényes inváziós, mentsd meg a világot, stb stb.
Gondoltam megnézek Youtube-on egy végigjátszást a 2. részből. Nemrossz, de ezért nem fogok venni egy ps3-mat. Innen tovább érdeklődtem, akartam keresni a "Világok harca" filmből jeleneteket, ám amint beírtam, hogy "világ", az első tipp belőle a világvége volt, mondom ok, nézzük mit dob ki.
1 animáció arról, hogy mi lenne, ha egy naaaagy meteor becsapódna a Földbe. További videók közt ott volt a "Nibirus, a világvége" videó is. Abba is belelestem, majd felmentem Google-ra, hogy tovább informálódjak erről a Nibirusról, ami elvileg egy nem is olyan rég felfedezett bolgyó és 2012-ben kiírt minket, merthogy akkor ütközni fogunk. Nem is tudom hanyadik találatra kidobott egy blogot, amiben erről kellő szarkazmussal írt valaki.
Megtetszett és nézegettem más bejegyzést is ott. Favorizáltam azt a blogot és rendszeres olvasója lettem, azóta visszamenőlegesen is olvasom a régebbi bejegyzéseket, eddigi kedvencem a karácsonyos volt.
Ajánlom mindenkinek: http://faszkivan.blog.hu/
Találó név, valami hasonlót akartam ennek a blognak is, de végülis az "oh happy days" sem rossz.


No és akkor most térjünk rá a fő témára, mint ahogy azt a cím is sugallja, a kicsiny dolgok, amik bizony hosszútávon gyilkolnak.
Ezek a kicsiny dolgok a napi kisebb-nagyobb bosszúságok, amik megkeserítik a reggelemet, a napomat, a hetemet, az életemet.
Apróságok, ami csak gyűlnek és gyűlnek, majd az ember totál leamortizálódik és azon kapja magát, hogy tele van a fasza (nemtől függetlenül) mindennel és mindenkivel és még csak 3 órája van talpon.
Ismerve magamat, minden apróságon órákig tudok dühöngeni, ráadásul és a legrosszabb kategóriába tartozom, azok közé, akik magukban próbálják dühüket elfolytani. Ez az elfolytásos dolog sokszor itt borul ki, ami kicsit, de csak egy KICSIT enyhít a dolgokon, hosszab távon ez sem megoldás.
Egyik napilapban volt egy cikk ezekről az apróbb bosszúságokról, illetve a cikk végén ezeknek a káros mellékhatásairól, névszerint gyomorfekély, allergia, hosszabbtávon immungyengeség, infarktus. Nos, az allergia megvan már több mint egy hónapja, most jó úton haladok a többi felé. Állítom, hogy az infarktust előbb elérem, mint a többit.

Tegnap megvolt a mobilomnak a második lázadása, azaz nem ébresztett, holott be volt állítva és mikor a digitális keltett (szerencsére az megbízható), akkor néztem, hogy ki sem kapcsoltam, egyszerűen baszott csipogni reggel.
Régebben álmomban kinyomtam még ébresztés előtt, azóta messzebbre rakom, hogy csak felkelés és odasétálás útján tudjam kikapcsolni, ilyet meg alva nem csinálok.
Jól kezdődik a hét, arról nem is beszélve, hogy ez a 4 nap úgy elment, hogy észre sem vettem. Nem tudtam rendesen pihenni, mert itthon ugye, ha nincs meló, akkor kert... én meg minden alkalomal háborúzok itthon, hogy nekem semmi közöm a kibaszott muskátlikhoz, tőlem akár az utcáig kiágaskodhat a fenyő, a fű meg kiéghet, leszarom, NE akarják rám erőltetni a növénygondozást, mert legalább annyira undorodom tőle, mint a buziktól.
Még az óraátálítással nyert plussz óra sem jelentett semmit, egyszerűen kikapcsoltak mindent csütörtök délután és hétfő reggel indult újra minden.
Ami még fasza lesz, hogy jövőhéten alkalmazott egy hét szabin lesz... jó lesz idegileg rákészülnöm, plussz az energiaital, meg a hozzá való cataflam napiszintre, naptól függően 2szeres-3szoros bevitelre.

Nahde akkor most valami vidámat is írok.





...




nincs mit írni, nem történt semmi.
Jah de! Megtanultam, hogy lehet beágyazni videót ide. Nem röhögni, ez nekem igenis pozitívum, emellett a sok szarság mellett.
Majd a jövőben talán teszek is be 1-2 videót.

Csüsz.

2009. június 17., szerda

Computer went bye bye....

Megintcsak nem írtam egy ideje.
Múlt héten, alkalmazottunk szabin volt, így még előző hétvégén felkészítettem az idegrendszeremet arra a hétre. A tréning kevés volt, mert a hétfőt is világvége és tömegmészárlós hangulattal zártam...
A hét többi napja türhető volt.
Pénteken behalt a gép.
Csütörtökön bénán léptek ki, pontosabban ki sem léptek, mert egész éjjel bekapcsolva maradt, amit másnap dél körül elégelt meg a gép... az alaplap csöppet megkozmált...

Egy kis rage, csakhogy ne térjünk el a megszokottól.
Intézkedtem, hogy mihamarabb meg legyen csinálva a gép. Nővérem szerencsére beugrott a helyemre arra az 1 órára, amíg átvittem Csepelre a gépet, majd késöbb telefonoztam ismerősnek, akié a bolt, hogy szóljon az emberire, hogy minél hamarabb intézkedjenek.
Végülis már 6kor kész volt a gép, csakhogy a bolt 7ig volt nyitva. Tény, hogy egyedül ezen tudunk keresgélni, de a másikon is van 1-2 jó program, tehát a szombati fél napot még kibírtuk volna 1 géppel.
Eredetileg ennyibe is maradtunk ismerőssel; szombaton meló után megyek a gépért...
Hát naná, hogy anyámék megint külön szervezkedtek és még én lettem lecseszve, hogy miért nem hoztam el a gépet... csak azért b.meg mert 1 óra alatt nem értem volna be Csepelre, főleg 5 után, mikor mindenki hazamegy. Szóval hála a különszervezkedésnek, szombaton már üzemben volt a gép... azaz csak lett volna. Igaz olyan megoldást kértem, hogy a mentések, meg a telepítések ne szálljanak el, a főprogramunkat mégsem tudtuk használni. Bonyolult rendszer, totál nem értem, milyen barom megoldás, így nem is részletezem, mindenesetre hétfőn kellett rendszergazdákkal és programozókkal beszélnem a Bárdi központnál.
Ha 7szer nem telefonáltam be, akkor 1szer sem...
Szóval a lényeg, a lebaszás és a külön szervezkedés szart sem ért, ergo, természetesen MEGINT nekem lett igazam, de legalább nem nekem kellett elmenni a gépért... én jóljártam.

Még egy rövid fun story a végére:
Direkt nem írtam hétfőn és kedden, tartva a hét elei rush-tól... gondoltam majd ma, hisz tegnap meg tegnapelőtt 10ig a lélek sem jött be. Persze... ahogy azt Móriczka elképzeli... 2-3 szavanként állhattam fel, mert naná hogy akkor jönnek ezren, mikor leülök írni...

Nos most elég sokára kerültem megint ide, természetesen mindent elfelejtettem, amit még írni akartam, így mára, vagy legalábbis egyelőre ennyi.
Rohadjanak meg az emberek!

2009. február 2., hétfő

shit happens

Somewhere....over the rainbow....

but seriously

Van egy jó hírem, meg egy rossz.
A jó, hogy A alkalmazott végre valahára ki lett innen penderítve; az rossz meg: azért mert nem megy a bolt....
Sajna ez van, nem jönnek az emberek, nincs pénz, stb...
Még kb 1-2 ilyen minuszos hónap és lehúzhatjuk a rolót. Anyám az rosszabb, mint egy meghibásodott vészkürt...
Én még várok a pánikolással. Nem ráérek akkor pánikolni, hamár itt a baj?

Más
Múlt héten offroad-oltam szegény kicsi Bravo-mmal.
Long story short: sok tócsa volt, félre akartam állni és bizony azzal a lehetőséggel nem számoltam, hogy random tócsa akár árkot is rejthet. Hát mit ad isten, egyet meg is találtam. Szerencsére kár nem érte a kocsit, csak a büszkeségemet... bár, ez is javítható...

mára ennyi.

2008. november 24., hétfő

Write my blog, I must...

nah... végre gépnél... beszarás ez a hétfő eddig... az alkalmazottak tűntetőlegesen odaragadtak a gépekhez és nem hajlandók felkelni onnan...
mikor már 2nél többen vannak bent, akkor nagynehezen...
Meh... no raging today... most valahogy nincs kedvem hozzá...

Igen, megint egy lusta disznó voltam. Nem írtam, régi bejegyzéseket igértem, bemásolom... nem másoltam be. For this, I'll stand in the corner... later.

Nah, mik történtek? Most nagyon mély és megeröltető gondolkodásba esem... all the Jedis are going to feel this one

...Szóval... Domino day. Yee megdőlt a rekord, gratula Mr. Domino.

És most agyhalál... ezt utálom. Nagynehezen leülök ide és mindent elfelejtek, amit le akartam írni. Kéne egy diktafon, amire rámondom a dolgokat, aztán itt mindent szépen leírni... Oh well...

Minap szedtem le egy 8 és fél gigás Dos Games Collection-t, telistele régi klasszikus Dosjátékokkal, oh yeah... aztán haver kiábrándított, dosbox nélkül 80%-a el sem fog indulni. ARGH!!!

Más
Beszéljünk a társkeresőkről...
Tapasztalataim a felhasználókról...
Előszőr is; nem csalódtam -sajnos- abban a kijelentésemben, hogy az emberek nem tudják, mit jelent az erkölcs... sóhaj... aki ismer, gyakorlatilag tudja a véleményemet erről...
Másodszor; jelen társkeresőn, ahol regelve vagyok, van a menü alatt különféle lehetőség...
Barátnak jelölés, levél írás, puszi küldés(wtf lol), képek véleményezése, stb... ezen lehetőségekkel lehet értesíteni a kiszemelt "áldozatot" szándékainkról. Ez mind szép és jó, csak egyesek nem rendeltetésszerűen használják...
Harmadszor; 9-15 ÉVES EMBEREK MI A FASZNAK REGISZTRÁLNAK ILYEN HELYRE?!
Jó, ok, nem baj, csak akkor engem ne szekáljanak; könyörgöm, leírtam érthetően abba a rohadt rublikába (magamról címszó alatt), hogy KÖLYKÖK, DOHÁNYOSOK, és PIÁSOK kíméljenek. Nem tudom, lehet én vagyok beképzelt egy 3-mas érettségimmel, de olyan k*rva nehéz megérteni, amit oda leírok?! Úgy tűnik igen.

Más
Team Fortress 2
Egészen függő lettem, magával ragadott teljesen, úgyhogy egy darabig TDU-t hanyagolom.
Sajátos humor, nagyon jól megcsinált karakterek. Az arcmimikák nagyon jók, minden kifejezés tisztán kivehető. 9 külömböző class, mind a saját előnyével és hátrányával.

Más

1-2 dolog azért bevillan, miközben írogatok. Többek közt az is, hogy múlt héten, melóból eljövögettem, mert volt otthon egy kis házimunka, amit meg kell mondjam, nem bántam.
Örültem, hogy eljöhettem. Egyszerűen annyira ellenszenves nekem ez a hely... tényleg, mint egy börtön...
Ahogy otthon lapátoltam a földet a talicskába, vagy porszívóztam a házban, vagy akár Angelnél ahogy raktam össze a komódot úgy éreztem, könnyedebb vagyok, több bennem az élet... egy kicsit. Örültem, hogy nem kellett embereket kiszolgáni, nem kellett minden egyes hülyének magyarázkodni, jobbra-balra telefonálgani...
Jó kis kiszabott munka, amiben nem kellett másokkal közreműködni, hanem csak céltudatosan csinálni. Angelnek is mondtam, hogy simán el tudnám képzelni a napjaimat, hogy komódokat rakok össze... Lehet hogy pszichológushoz kénne mennem...

Hamarosan jön a karácsony...a közönség feszülten várja hősünk hozzáfűznivalóját, és és ÉS: meh...
Szóval erről ennyit... valahogy még nincs karácsonyi hangulatom.
Ami a szilvesztert illeti, valszeg lesz programom... ilyen sem volt még.
Egyelőre ennyi.