Elgem van. Igen, már megint. A mai nap a szokásos szarnál is szarabbúl kezdődött és ébredésem óta, röpke 3 óra alatt megint elegem lett az életemből.
Elgondolkodok. Az élet szar, legyenek akármik a körülmények.
Tulajdonképpen miért is vagyok én még életben? Kiért is?
Amellett, hogy gyáva vagyok fejbelőni magam, mi is tart engem még itt?
Ha nem félnék a haláltól, már rég nem lennék itt... magasról nagyívben szarnék rá, hogy ki hogy érezné magát, hogy kivel mi lenne...
Why should I give a fuck?!
Sosem voltam kedvenc gyerek, soha senkinek nem voltam/vagyok annyira fontos, hogyha eltünnék, az számára nagy csapás lenne. Max 1 év gyászt kapnék és utána mintha sosem lettem volna.
Akkor mégis miért vagyok még itt?
Bárcsak le tudnám küzdeni a halálfélelmemet... már nagyon elgem van. Nem szimpátiát akarok, hanem megváltást... azaz egy néma fájdalommentes halált.
Minden megszűnne. Az idegeskedések, a fölösleges alázat, amit mindennap adok a semmiért, a kínlódás, hogy mindenkinek eleget tegyek, hálára nem számítva. Megszűnne az undorom eziránt a szánalmas ország iránt. Nem hallanám anyám 24 órás vészmadárkodását a gazdasági helyzet miatt. Megszűnne a magányérzetem és egy idő után a bűntudatom is. Utóbbi már csak azért is, mert nem vagyok pótolhatatlan, ergo hamar elfelejtenének, ami szintén nem okoz már fejfájást...
És mindjárt 9 óra van. Még 8 óra zárásig...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése