2009. november 11., szerda

Knee deep in shit

Ismét sokára írok.
Múlt héten alkalmazottunk szabin volt, mert miért ne... próbáltam előző héten rákészülni lelkileg, hogy pokol lesz az a hét... és igazam volt.
Ez a múlt hét totál leamortizált. Miért van az, hogyha alkalmazott elmegy 1 hét szabira, utána rögtön nekem is szükségem van egy kis szabadságra?
7végén persze nem tudtam pihenni, hisz szombaton meló után mentünk vidékre, ahol sosem tudom kipihenni magam. Ez volt most is. Ráadásul náluk mindig beton párnát kapok, így a nyakgörcs is rendszeres jelenség ilyenkor.Vasárnap jöttünk haza, így a pihenés szintén elmaradt. Most meg a múlthét és a 7vége mellékhatásait mutatom.

Hétfőn már ébredéskor nyugtáztam, hogy végem lesz aznap és igazam volt. Anyám természetesen 1kor már le tudott lépni, sőt tegnap már délben letipliziett és ma is lelép.
Milyen kurvajó lehet főnöknek lenni. Lelép, ha akar, akármelyik nap. Jah, és múlthéten nem csak alkalmazott helyett kellett dolgoznom, hanem helyette is, úgyhogy most mivel nem vagyok idegbeteg, csak hullafáradt, így mindenféle bazdmegelés nélkül jelentem ki, hogy totál kész vagyok. Lehet kiveszem a jövőhetet...

H1N1
Ezek a dolgok, amik a médiában és a hírekben röpködnek lassan a celebekkel lesz azonos. A negatív reklám is reklám.
2 gondolatom van ezzel a h1n1-el kapcsolatban.
1.gondolat: Az egész szar Mexikóból jött.
Gondolkozzatok gyerekek, ha kirobban egy halálos és fertőző vírus, ami nagyrészt immunis a gyógyszerekre, ami gyengébb fajta rokonaira hatásos, mindamelett pestis szinten terjed, mit csinálnátok ti, ha felső vezetésbeli emberek lennétek?
HÁT KARANTÉNT BAZDMEG!
Komolyan nem értem, én a második legnagyobb névtelen senki, 2es érettségimmel van ennyi sütnivalóm és azok akik felső vezetésben vannak, azok akik felelősek milliók életéért, azoknak meg nincs?
Persze bazzeg, nincs ok pánikra, majd lefut és eltűnik, mint a madárinfluenza, vagy mint a kergemarha kór. Igen, végülis még csak százak haltak meg, abszolút nincs szükség pánikra, vagy karanténra. Nem követtem nyomon, mert különösebben nem érdekel, de 1-2 hónap alatt szépen eljutott ide is. Még 100 alatt voltak a halottak száma, nincs szükség pánikra. Ma már az ukránoktól is jön egy másikfaja vész, de ott sem karanténoznak...
Ez kb olyan, mintha trollok lennének az adminok egy online jtákban, ahol ezrek játszanak.

Nah most mit csináltam volna én?
Előszőr is karantén a mexikóiakra, se ki se be. Fehér szkafanderes emberek vinnék be a szükségleteket (gyógyszerek, étel, ital). Amint elülepedett a vész, a karantént feloldozom, lehet közben még sokan meghalnak, de nem lehet mit csinálni, ott robbant ki, ergo a gyökerénél kell elfolytani a gondot. Ez a mexikóiakkal szemben lehet kegyetlen lenne, de nem csak ők vannak a világon. Ottvan még Európa... ott azért többen vannak. Ami ezt az ukrán szart illeti, detto ugyanez az eljárás.

2. gondolat: ez az egész egy globálisan burkolt tömegírtás. A Föld 3 milliárd embert tud kiszolgálni, ennek ellenére vagyunk több mint 6 milliárdan. Mivel a fejesek leszarják a globális felmelegedést, meg az egyéb környezeti veszélyeket (mert azon nehezebb segíteni), így foglalkoznak inkább a túlnépesedéssel.
Mivel az ember vérében van az önpusztítás, így könyebb kiírtani a fél világot, mint valami áttörő megoldást találni. Dehát nem akarunk kivégzőtáborokat, így maradnak a vírusok, betegségek burkolt terjesztése, mint a h1n1.
Nagyon egyszerű.
Repülőgép kerozinba bele a vírus és Mexikó fölött kiengedni és bumm, így lett a chocapic.
Van egyéb alternatíva a néppusztításra, mint pl. a mesterségesen megszervezett indokok háborúkra, de az egy másik történet.
Mindemellett már csak az a gusztustalan, hogy ebből a média megint kurvanagyot kaszál. Nahmeg az ellenszérum bazzeg, ami talán csak placebó, vagy vitaminnal kevert lószar. Lényeg, hogy keveset csináljanak és adják minél drágábban és ahol mindezt bekajálják, azok meg licitálgassanak, hogy x helyen többet fizetnek érte, mint y helyen. Persze ez is mind az államilag támogatott szó mögé bújik egyes helyeken.
Szóval lófasz.
Megy az írtás, meg a zsebelés. Nem mintha nem ez ment volna eddig, csak ennek megint több hírt szentelnek, mint amennyit érdemel.

Egyik régebbi bejegyzésemben ígértem némi arculatváltást, abból a szempontból, hogy random viccek lesznek, vagy a hét beszólása, vagy videók stb... Nos ahogy elnéztem, ezt azóta egyszer sem tartottam be. Valószínüleg, mikor mindezeket ígértem, akkor talán egy vidám napom lehetett. Tehát, amit rendszeresnek ígértem, az nem lesz rendszeres, sőt.
Ám mivel most nincs különösebb írnivalóm, így ime néhány szépség:

-Mi kell a babázáshoz?
-???
-Bab, meg víz.

2 székely az út mentén azt látja, hogy egy kutya a golyóit nyalogatja, mire az egyik:
-Hinnye, bár megtunnám ezt én is csinyálni.
-Hát csinyáld, de szerintem mög fog harapni.

László egy amerikában élő rokona látogat vissza piciny hazánkba a hétvégén.
Elmennek a piacra. A sorok közt az amerikai rokon rámutat az almára.
-What is this, dear brother?
-Ez? Alma.
-Oh, what? Ez alma? Nálunk in the US, lenni alma 2szer ekkora.
Mennek tovább, a rokon most a körtére mutat.
-What is this, dear brother?
-Ez? Körte.
-Oh what? Ez körte? Nálunk in the US, we have körte 2szer ekkora.
Lászlónak már elege van a nagyzoló amerikai rokonból.
Nem sokkal késöbb a rokon rámutat a dinnyére.
-What is this, dear brother?
László ingerülten rávágja:
-RIBIZLI BAZDMEG!

kösz és pá.

2009. október 27., kedd

Little things that kill

Vicces. Végre hosszú idő után megint rászánom magam, hogy írjak pár sort, erre már belépéskor el kellett jönnöm a gép mellől...


Véletlenek

Elgondolkodtam a minap, hogy hogyan jutottam egy egyszerű hetilaptól egy nagyon fasza bloghoz.
Jár hozzánk hetente ez a flyerz(vagy mi) ingyenes szenny/reklám lap. Nem nagyzolom, mert az egész, ahogy van fölösleges. Általában mikor hozzák az újat, én kb 3 lapot nézek meg rendszeresen.
Az első a bulifotók, ahol lekurvázok minden picsát a képen, merthát... azok.
A második, ahol a horoszkópok vannak, ott röhögök egy jót az én horoszkópomon, majd a harmadik, a pc/konzol játékokról infós oldal.
Azt írja: Resistance 3 nemsokára ps3-ra. Ez így nem mond semmit, tovább olvasom. Ürlényes inváziós, mentsd meg a világot, stb stb.
Gondoltam megnézek Youtube-on egy végigjátszást a 2. részből. Nemrossz, de ezért nem fogok venni egy ps3-mat. Innen tovább érdeklődtem, akartam keresni a "Világok harca" filmből jeleneteket, ám amint beírtam, hogy "világ", az első tipp belőle a világvége volt, mondom ok, nézzük mit dob ki.
1 animáció arról, hogy mi lenne, ha egy naaaagy meteor becsapódna a Földbe. További videók közt ott volt a "Nibirus, a világvége" videó is. Abba is belelestem, majd felmentem Google-ra, hogy tovább informálódjak erről a Nibirusról, ami elvileg egy nem is olyan rég felfedezett bolgyó és 2012-ben kiírt minket, merthogy akkor ütközni fogunk. Nem is tudom hanyadik találatra kidobott egy blogot, amiben erről kellő szarkazmussal írt valaki.
Megtetszett és nézegettem más bejegyzést is ott. Favorizáltam azt a blogot és rendszeres olvasója lettem, azóta visszamenőlegesen is olvasom a régebbi bejegyzéseket, eddigi kedvencem a karácsonyos volt.
Ajánlom mindenkinek: http://faszkivan.blog.hu/
Találó név, valami hasonlót akartam ennek a blognak is, de végülis az "oh happy days" sem rossz.


No és akkor most térjünk rá a fő témára, mint ahogy azt a cím is sugallja, a kicsiny dolgok, amik bizony hosszútávon gyilkolnak.
Ezek a kicsiny dolgok a napi kisebb-nagyobb bosszúságok, amik megkeserítik a reggelemet, a napomat, a hetemet, az életemet.
Apróságok, ami csak gyűlnek és gyűlnek, majd az ember totál leamortizálódik és azon kapja magát, hogy tele van a fasza (nemtől függetlenül) mindennel és mindenkivel és még csak 3 órája van talpon.
Ismerve magamat, minden apróságon órákig tudok dühöngeni, ráadásul és a legrosszabb kategóriába tartozom, azok közé, akik magukban próbálják dühüket elfolytani. Ez az elfolytásos dolog sokszor itt borul ki, ami kicsit, de csak egy KICSIT enyhít a dolgokon, hosszab távon ez sem megoldás.
Egyik napilapban volt egy cikk ezekről az apróbb bosszúságokról, illetve a cikk végén ezeknek a káros mellékhatásairól, névszerint gyomorfekély, allergia, hosszabbtávon immungyengeség, infarktus. Nos, az allergia megvan már több mint egy hónapja, most jó úton haladok a többi felé. Állítom, hogy az infarktust előbb elérem, mint a többit.

Tegnap megvolt a mobilomnak a második lázadása, azaz nem ébresztett, holott be volt állítva és mikor a digitális keltett (szerencsére az megbízható), akkor néztem, hogy ki sem kapcsoltam, egyszerűen baszott csipogni reggel.
Régebben álmomban kinyomtam még ébresztés előtt, azóta messzebbre rakom, hogy csak felkelés és odasétálás útján tudjam kikapcsolni, ilyet meg alva nem csinálok.
Jól kezdődik a hét, arról nem is beszélve, hogy ez a 4 nap úgy elment, hogy észre sem vettem. Nem tudtam rendesen pihenni, mert itthon ugye, ha nincs meló, akkor kert... én meg minden alkalomal háborúzok itthon, hogy nekem semmi közöm a kibaszott muskátlikhoz, tőlem akár az utcáig kiágaskodhat a fenyő, a fű meg kiéghet, leszarom, NE akarják rám erőltetni a növénygondozást, mert legalább annyira undorodom tőle, mint a buziktól.
Még az óraátálítással nyert plussz óra sem jelentett semmit, egyszerűen kikapcsoltak mindent csütörtök délután és hétfő reggel indult újra minden.
Ami még fasza lesz, hogy jövőhéten alkalmazott egy hét szabin lesz... jó lesz idegileg rákészülnöm, plussz az energiaital, meg a hozzá való cataflam napiszintre, naptól függően 2szeres-3szoros bevitelre.

Nahde akkor most valami vidámat is írok.





...




nincs mit írni, nem történt semmi.
Jah de! Megtanultam, hogy lehet beágyazni videót ide. Nem röhögni, ez nekem igenis pozitívum, emellett a sok szarság mellett.
Majd a jövőben talán teszek is be 1-2 videót.

Csüsz.

2009. október 9., péntek

WHO THE FUCK DO YOU THINK YOU ARE?!

MÉGIS MIT GONDOLSZ, KI A FASZOM VAGY TE?!
HOGY MERSZ NEKEM BESZÓLNI?!
TUDOD, KI VAGYOK ÉN NEKED, TE KIS SZAR?!
TUDOD MENNYI VAGY?!
1 KICSI TOLLVONÁS ÉS 3 SZÓ!
NEM MERÉSZELJ MÉGEGYSZER BEUGATNI NEKEM, MERT AZONNAL KIBASZLAK INNEN, AZT MEHETSZ AHOVA AKARSZ CSÖVELNI, TE KIS SENKIHÁZI!!!

2009. október 6., kedd

Brutality is what makes us worse than bloodthirsty animals

mekkora találmány lenne egy olyan blog, amit elmével lehetne megírni, mert most is, mint mindig abba a falba ütközöm, hogy egy csomó mindent nem írtam le az elmúlt napok történéseiből, ma már meg nem is tudnám ugyanazzal a megfogalmazással megírni, mint ahogy akkor gondolataimban...

Correction
A Guard dog update fake volt, mint késöbb kiderült, így aggódalmam ezzel kapcsolatban alaptalan volt.
Nahde most jön az Engineer update, ami szintén tartogat KELLEMETLEN meglepetéseket.
Kezdem azt hinni, hogy sokkal jobb volt a game a default fegyverekkel...

Brutality
A brutalitás és a kegyetlenség az emberi faj legfőbb ismertetője, főleg ha azt náluk jóval gyengébbeken gyakorolhatják.

2 hete vasárnap úgy került elő Julie nevű macskánk, hogy vérzett a bal szeme és a bal oldala a fejének 2szer akkora volt, mint egyébként.
Nem evett, nem ivott, csak lekuporodott és kínlódott. Rögtön kerestünk is nővéremmel állatorvost.
Szabad megjegyeznem, kb 5 kitűnő állatorvosival büszkélkedhetünk itt a környéken, csaképpen EGYIK MOCSKOS FASSZOPÓ SEM HAJLANDÓ DOLGOZNI SZOMBATON ÉS VASÁRNAP!!!azaz 7végén meg is dögölhet az állatod, majd 7köznap megmondják, miért halt meg... Csepel-sziget FAIL!!!
Pesten találtunk egy 24 órás állatorvosi klinikát, ahova be is autóztunk gyorsan.
Kivárjuk a sorunkat, bemegyünk, doki megvizsgálja a macskát, a következő eredménnyel:
karmolásnak, verekedésnek nincs nyoma, ember okozta sérülés, a szem és a 3 hártya alulról felszakadva, vérrel keveredett csarnokvíz(aki nem tudja, a csarnokvíz a szemünkben van).
2 dolog lehetett: kiveszik a szemét, vagy megműtik, de nem biztos, hogy segít, ha szövődmények lesznek, akkor mindenképp kiveszik a szemét. Látni arra a szemére már soha nem fog.
A doktornő hihetetlenül kedves volt, saját maga ajánlotta fel, hogy inkább megműti, mert ha sikerül, akkor meg is maradhat a szeme.
A műtét sikerült, este elhoztuk a macskát. Időszakonként kontrollra visszavisszük és még ezt a hónapot kell kibírnia. Ha minden rendben lesz, akkor a tölcsér is lekerül róla és a szeme is annyira rendbejön, hogy habár nem lát majd vele, legalább nem kell kiszedni.
Visszatérve arra pontra, hogy ember okozta sérülés...
Szomszédunkban lakik egy házaspár. Ott a férj imádja a macskákat, saját gyerekeiként szereti őket és nem csak a saját macskájukat, hanem mindenkiét. Eljárnak horgászni és külön botot visz a kishalakhoz, hogy hozzon haza a macskáinknak, ennyire jófej. Megjegyzem, macskáink nem éheznek, állandóan zabálnak, olyanok mint a sáskák.
Tehát egyik szomszédunk szereti a macskákat, a másik (már elköltöztek) régebben megmérgezte az egyik macskánkat.
Julie meg annyira jó természetű, annyira jóhiszemű, hogy ahhoz megy oda, aki épp hívja. Valszeg ez történt, amikor azt a sérülést szerezte. Valami szemét köcsög az utcánkban járva odahívta, majd fejberúgta. Szomszédainkkal jóban vagyunk, így egyikre sem tudok gyanakodni, de Isten ne adja, hogy megtudjam, hogy ki tette ezt a macskámmal... a belét kitaposom, apám által örökölt viperámmal szilánkosra töröm a fejét, megvakítom, majd megkérdem, neki milyen érzés...
Mocskos állatkínzó szemetek, saját érdekében remélem, hogy sosem derítem ki, hogy ki volt...

Where is the fucking exit?!
Nem győzöm szajkózni, hogy mennyire elegem van és utálom ezt a kibaszott börtönt. Ma is ott tartok, hogy 2 dolog közül választok: eret vágok, vagy kiköltözök a holdra. És lehet a valószínübbet fogom választani.

Anniversary
Nagyon kivagyok augusztus óta és csak romlik a helyzet, lassan itt lesz az évforduló. Vasárnap lesz 7. éve, hogy egyedül vagyok. Egyébként megvagyok, az árnyékom olykor-olykor tökéletes társaság, nem is kívánhatnék ennél többet... de tényleg...

2009. szeptember 22., kedd

Weaboo Time (part 1)

A mai nap tipikusan a "halálra unom magam és a francba sok nyomorék vevőkkel" napok közé tartozik. Kínomban nézelődtem mindenféle oldalakon, olvasgattam, informálódtam...

Guard dog update Tf2-höz? WTF? Ez nekem nem tetszik, kiváncsi leszek milyen lesz.
Sajnos utóbbi időkben nagyon ráment Valve arra, hogy Tf2 minél retardáltabb legyen. Ez kb. Scout update óta megy így.

Nos, mivel nincs igazán miről írnom, de valamivel el kell ütni az időt, így asszem írok egy kis kritikát az Animax műsorairól. (fanok és fangörlök: amit leírok, az örökre itt marad és nem érdekel a szájhabzás)
Nem állítottam sorrendet, így random fogok válogatni.
Trigun
Régi anime és egész jó. A jó és a rossz harca (tipikus) , jó poénokkal, nagyon minimál szerelmi szállal, alternatív jövőképpel. Itt is megfigyelhető az, mint DBZ-nél, hogy a fontosabb jelenetek/részek jóval szebben vannak megrajzolva.
Japánul nem láttam, a magyar szinkron szerintem nem volt vészes. 1szer meg lehet nézni.

Kyoro-chan/Kukucska
Vicces, gyerekmese, türhető szinkronnal. Erről többet nem igazán lehet elmondani.

Yu Yu Hakusho/A szellemfiú
Régi anime. Alkotója állítólag Akira Toriyama jó barátja, ami nem is csoda. Sokban hasonlít a DBZ-hez. Itt is a harc a gonosszal a főbb téma. Akadnak humoros jelenetek, némi romantika, és Bleach-hez hasonlóan itt sem halnak meg a főbb szereplők, legalábbis nem sokáig.
12-es karikát kapot, holott bizonyos jelenetek azért érdemeltek volna egy 16-ost, persze ezt csak azért jegyeztem meg, mert neadjisten KÖCSÖG ORTT itt is nekiáll bűntetgetni, kivételesen igazuk lenne. Japánul nem láttam, így nem tudom milyen a japán hang, a magyarhang aránylag jó. Természetesen itt is van olyan, hogy 1 szereplő a sorozat alatt 1szer 2szer új hangot kapott, ami DBZ-ben, meg Bleach-ben és még sok más anime-ban előfordult.
Vicces, hogy a magyarok is megcsinálták azt, hogy egy férfi karakternek egy nő adta a hangját. Ez most véletlen, vagy szándékos, nem tudom, de ezen azért mosolyogtam.
1szer ezt is érdemes megnézni. Ami nem tetszett benne, hogy a vége már erőltetett volt. Ok, a szörnyek nem esznek többé embert, ez szép és jó, de ezt nem kellett volna olyan sok részen át húzni. Ott kellett volna befejezni, ahol Yusuke legyőzte Senshui-t.

Digimon (akármelyik!)
Németen láttam anno. Annyira nem fogott meg. Tipikusan azaz időszak, amikor szörnyecskék, azaz mon-ok voltak a főszereplők az emberek mellett. Rengeteg erre a sablonra épülő anime készült. Lavina efektus. Minél újabb jön ki, egyre szarabbak, lásd: Dinoszauruszok királya.
Nemtom, nekem ez a "csatába küldöm a szörnyemet/kártyámat/búgócsigámat/átalakuló műanyag golyómat/stb, hogy megmutassam, hogy én jobb vagyok mint te " nem jön be annyira. Abban az időkben túl sok olyan kritikát kapott az animeipar, hogy agresszívak a mesék és másról sem szólnak, csak a vérontásról, stb... nesztek, most az van hogy Yugi kártyáról megidézi Pikachu-t, akinek egy Bakugan-ja van és Renamon ellen fog harcolni, akinek egy Beyblade-je van. Tessék, ez a burkolt erőszak kicsit sem agressziógyanus... mind1. A szinkron pocsék, maga az anime nem mondott semmi újat. Aki szereti a "master and his fighting pet" kategóriát, annak érdemes megnézni, egyébként nem.

FMA
Egész fasza. Japánul nem láttam(ha ezt írom, akkor értsétek úgy, hogy nemtom milyen a japán hang, ok?). A magyar szinkron türhető. Történetileg fordulatos, humoros, helyenként szomorú. A movie gyakorlatilag minden ködöt eloszlatott, ami a sorozat nézése közben felmerült bennem. Érdemes megnézni.

Bleach (ha már korábban emlegettem)
DBZ, Naruto, One Piece. Ezek szinte mind 1 kategóriába sorolahtók. Berobbantak a köztudatba, fúúú aaaszooom, kúúúl, fáking no jutsu and bankai, és hasonló reakciókat kiváltva a kis otakukban és ahogy ment a gyártás, miőségben egyre csak csúszott lejjebb és lejjebb. Én ezeket az anime-ket, DBZ-t leszámítva a Barátok Közt-el hozom 1szintbe abban a szempontban, hogy sosem lesz vége egyiknek sem. Japánul láttam 2-3 részt. Nem tetszett. Magyarul láttam sok részt. Még mindig nem tetszik, ráadásul a szinkron is szar.

Naruto (ha már ezt is emlegettem)
Ugyanazt tudom elmondani, mint az előbb, azzal a tisztelet teljes kivétellel, hogy ahhoz a vágott, szar szinkronos foshoz képest, amit a Jetixen adtak, ez kivételesen tűrhető szinkronnal készült.
Ezt és az összes ezzel 1kategóriájú anime-ket az Animax előreláthatólag örökké adni fogja, mivel sosem fejezik be a gyártást...

Death Note (desz nót!)
Egy egyedülálló sztorival és karakterekkel rendelkező kis sorozat, ami nem kis sikereket gyűjtögetett be magának. Nekem viszont nem tetszett. Nekem unalmas volt... nem az én kategóriám... de emiatt nem is fogom lehurrogni. Igényes az animáció, türhető a szinkron. 1szer meg lehet nézni.

Honey and Clover (Méz és Lóhere....nem az a lóhere)
Vicces, aranyos, jó szinkronnal, sajátos karakterekkel. Többet igazán nem tudok róla mondani. Nem kedvencem, de jó megnézni.

NaNa (BAZDMEG)
.............................
........................
....................
................
.........
...
.

eeeeh... most hirtelen nem is tudom, hogy rage-eljek, mint egy átlag channel anonymous, vagy higgadtan mondjam el, hogy mekkora szarkupac ez az anime.
Célközönség: fiatalok, főleg fangörlök.
Nevelő célzatú anime; arra nevel, hogy legyél egy kúrva a fiatal éveidben egy rakás buzi külsejű faszi között.
Szar a stílus, szar a sztori és szar a szinkron is. Teljes egészében 1 részt nem bírtam végignézni. Ennek ellenére felkérem a vérágas tekintetű, habzószájú fangörlöket, hogy kímélejenek a "ha nem is nézted végig, akkor nem mondhatod rá, hogy szar" szövegtől.
Az egész anime a köcsögölés és a kurválkodásról szól. Erkölcsi szint nulla.
Egy elismerés mellett az alkotó némi sörétet érdemelt volna.
Normális embereknek nem, csak gyöpösödött, 14 évesen saját jövőét kilátástalannak látó, érvagdosó, környezetszexelő (fűvel, fával) kis fangörlöknek ajánlom.
Nálam ez az anime nem úgy ismeretes, hogy NaNa, hanem úgy, hogy Kurvaképző.

Slayers
Klasszikus ownage. Imádtam mind a 3 régi sorozatot. Ami a szinkront illeti, talán a hang nem is annyira borzasztó, de varázslatok versben való előhívása... nah... tehát az amolyan Frédi Béni hangulatot teremt, és az a fordítás hogy Invers=Verselő, az is no comment. Ajánlom mindenkinek(persze japánul), jó kis retro anime és asszem most csinálják az új sorozatot.

Egyelőre szerintem ennyi. Majd későbbi unalommal teli napjaimban talán folytatom.

7végén Pepánál születésnapi ebéd, yay ^^

2009. szeptember 17., csütörtök

Lazy as hell

Ahogy a címben is olvasható, igazi lusta szar vagyok.
Kezdek a bloggal is eljutni arra a szintre, mint régebben a megkezdett, de néhány bejegyzés után elfeledett naplóimmal...
Igazságszerint 2-3 naponta kéne írni, mert bizonyos történésekről fontos lenne leírnom a gondolataimat, mert csak gyülemlik és megőrülök.
Végül eljutok oda, hogy, "a francokat! Nem érdekel" és semmit nem írok.

Most is kínkeservesen igyekszem megfogalmazni az irományomat.

Ami a korházbajárást illeti, nos, lezajlott minden.........remélem...
Kiderült, hogy az a valami egy jóindulatú lenövés volt, ami talán nem nő vissza, mindenesetre kb félévenként ellenőrizni kell. Hurrá, most már ez is életem végéig rajtam marad.
Én nem tudom, hogy mit követtem el, hogy ilyen életet érdemeljek, és most nem csak erre az egy dologra gondolok (nem mintha ez önamgában nem lenne elég), hanem az összes olyan dologra, ami szenvedést okoz.

Nah nézzük, történt-e egyáltalán valami jó is az elmúlt időben.
Ja igen. Van új mobilom, remélhetőleg ez már sokáig meg is marad. Bővíthető a memóriája, így sokmindent lehet rá pakolni. Igen, nekem ez a bogaram, hogy sok zene legyen rajta, más igényem nagyon nincs, az sem zavarna, ha fekete-fehér mobil lenne, csak tudjon mp3-at lejátszani.
Más...
Kocsimba beszereztem egy új műszerfal takaró borítást, mert ami benne volt, az (nemtom mitől és mióta) lógott... 3 csavar mentén le volt törve és lifegett. Nah ennek cseréjét tervezem a 7végére.

Más most nem jut eszembe, pedig tuti lenne még miről írnom.
Majd legközelebb.

2009. augusztus 24., hétfő

It's been 7 years....

Bizony naaaagyon rég nem írtam, és most fel is gyülemlett néhány esemény; semleges, kicsit gáz, nagyon gáz, és iszonyatosan gáz dolgok...

Már hétfő van, de nekem még vasárnap...
Véget ért a hét és vele együtt a szabadságom is... holnaptól megint kezdődik a börtön és ki tudja, mikor lesz újra szabim... Lassan a nyár is véget ér és természetesen, tőlem megszokott módon zárul... depresszióval, csalódással, félelemmel és életkedv nélkül.

Nah akkor pótoljunk....

Akartam szídni napi rendszerességgel a Szigetet. Mindig teszem, de idén előszőr akartam itt is; nah mind1, ez most kimarad. Röviden csak annyit fűznék hozzá, hogy remélem, akárki is volt ennek az erkölcsi fertőnek a kitalálója, remélem veszett, vérre éhes kutyák fogják cafatokra széttépni és miközben menekül elcsapja egy 100al repesztő, gallytörőráccsal ellátott kamion.
Hogy miért?
Erkölcstelenség mindig is létezett, ám ahogy telnek az évek, észrevettem, hogy egyre fiatalabbak korcsosulnak el és akik velem együtt nőttek fel, megfelelő erkölcsi normákkal, azok is mind elvesztették értékük legapróbb szikráját is... egyik borzasztó csalódás követi a másikat... és minden újabbnál csak némán bámulok, mint egy ember, akinek szeme láttára mészárolták le a családját és a sokktól és a fájdalomtól percekig nem tud mozdulni...
És mindennek bazdmeg egy többnapos, nyílvános rendezvényt csinálni!!! Hát gratulálok! Kívánom minden erkölcsi csődtömegnek a halálát, aki ott volt, vagy lesz.... (ne adjisten, ha akadnak kivételek, természetesen rájuk nem vonatkozik)

Korház, műtét... egyedi eset?

Hónap elején volt 1-2 nap, amikor keményebb fizikai munkának voltam kitéve, szokásos 9 órás börtön után, amit nem bánok, mert abban a munkában legalább érzem a haladást....
A munka, az idő és az esti forró fürdő volt az, ami elindította nálam újra az orrvérzést... asszem erről részletekben már beszéltem; most itt a teljes sztori: kicsi korom óta megvagyok ezzel átkozva, akármikor elkezdhet vérezni az orrom. Szüleim is orrvérzősek voltak, de csak gyerekkorukban... én megörököltem mindezt tőlük, én majd öregségemig lehetek orrvérzős, yeah....
Volt egy aktív 3 hét, ami idő alatt rendszeres volt a visszajárásom a FOG-ra (fül, orr, gégészet). Tamponálták az orromat, valami ér ölő kencével 24 órákra, hogy megszűntessék a sok értágulatot. Persze, ez csak időleges megoldás...
Gondoltam, ha már ott vagyok, megkérem, lessenek bele a torkomba, ugyanis a nyelvcsapom mellett van egy, már jópár éve ott lévő valami... nevét nem tudom, csak leírni; egy vékony szálon lóg és a végén egy hólyagszerű valami...
Mostanra már mindenki elborzadt tőlem, hogy valami mutáns lehetek....
Évekkel ezelőtt képződött ez a valami, amit tök véletlen vettem észre, mikor a fogaimat akartam megnézni a számban hátul... sosem zavart az a valami, sosem fájt, viszketet, vagy szúrt... így nem is törődtem vele, de ha már egyszer gégészeten vagyok, akkor lessék meg. A doki rögtön 2 dolgot mondott, ami után írta a beutalókat laborra, vérvételre, EKG-ra és a korházba, szakorvosi vizsgálatra... mondom, hm, ez fincsi.
Most azt kell tudni, hogy van 4 lehetőség.
1. semmi vészes levágják, és vége.
2. lehet műteni kell...
3. ha műteni kell, megnézik, honnan jön és ha esetleg a mandulától, akkor mandulástól szedik ki...
4. miután megtörtént az 1. lehetőség, mindenesetben szövettanra küldik azt a valamit és még csak ott derül ki, hogy van-e mitől tartanom....
Szerintetek? Most kezdjek el félni, vagy ha mondják, hogy gáz van?
Ezen a héten, kedden voltam bent a korházban.
A doki beles a torkomba és ennyit mond: de helyes, ilyet még nem is láttam.... de fasza, gondoltam, ez így marhajó lesz.
Nem baj, ha lefényképezem?-kérdezte. Persze, tapétázd ki vele a házadat vazzeg, gondoltam.
Annyiban maradtunk, hogy lenyisszantja, azt majd a szövettan megmondja mivan.
Felmerült egy kétely, de majd a végén.
Szóval az lesz, hogy bemegyek kedden reggel és nekiállnak leszedni azt a valamit, ha az érzéstelenítéstől magamhoz tértem és nem vérzek(lol?), akkor akár délben el is jöhetek. Az a helyzet, nem sokan jártak eddig a torkomban és igencsak öklendezős vagyok, amit nem tudok uralni azzal, hogy "ők csak segíteni akarnak", ergo remélem valami olyan cuccot kapok, amitől totál nem érzem, hogy egy szike táncol a torkomban, ellenkező esetben, heves öklendezések és köhögések várhatók... remélem maszkban lesz a doki.
És íme a kétely: ha ő, meg a kolegája sem látott még ilyet, azaz FINGJUK SINCS, hogy mi az, nem lehet, hogy gáz levágni, vagy babrálni, anélkül, hogy biztosra mennének eredetét, vagy nevét, esetleg szerepét illetően? Ez egy 50000Ft-os kérdés. Ha meghalok, nincs nyeremény.

Se tüzijáték, se con. Csalódáshegyek és emlékezés, azaz Augusztus van.

Augusztus 20. Azt hiszem mindenki tudja, mit jelent nekem ez a nap. (aki nem tudja, az olvasson vissza néhány bejegyzést)
Szokásomhoz híven, kimentem koradélután a Városligetbe.
Pont ugyanarra a helyre ültem le, ahova 7 évvel ezelőtt. Erre a számra még visszatérek.
Körbenéztem, figyeltem az embereket... semmi sem változott.... körbejártam azokat a helyeket, amiket 7 évvel ezelőtt körbejártam... aztán hazamentem.
Ez amolyan káros rituálévá vált nálam. Nem okolok érte senkit... vagyis magamat.... egy kicsit.

Esti programomat illetőleg, senki nem hívott sehova, ami baromi jól esett megintcsak.
Fatal haverommal beterveztünk egy pc szervízt, ami családi okok miatt elmaradt, így maradhattam otthon tökegyedül... semmi tüzijátékot nem láttam és ami rosszabb, hogy megintcsak hanyagoltak... nem Fatal, ő a család miatt mondta le a programot, rá nem is haragszom... tulajdonképpen senkire nem haragszok, csak csalódtam.... egyesekben...
Ugyanezen okok miatt conra se mentem el. Kutya nem hívott, pedig most kedvem és időm is lett volna elmenni... még sosem voltam... és ki tudja a következőre vajon el tudok-e menni....

Visszatérve a 7 évre, Falal haverommal volt egy párbeszédem ezzel kapcsolatban Bécs fele menet.
Jah tényleg, az egyetlen jó dolgot meg sem említem. 2 hete kimentünk Bécsbe, amolyan város és nevezetességek megnézése okából, meg miért ne...
Baromi jó volt, sokat fényképeztünk és mégtöbbet kutyagoltunk, ami után 3 napig volt izomlázam, de megérte. Eredetileg jött volna Laci is, de utolsó pillanatban lemondta, az okokat most hagyom, Fatal-al már ezt kibeszéltem, több hangot, illetve betüt nem ér a dolog, de legközelebb meggondolandó, hogy egyáltalán megéri-e megemlíteni neki hasonló kiruccanásokat.
Végezetül pedig: Le a kalappal Fatal vezetési tudása előtt. Semmi gond nem volt, se kifele menet, se vissza.
Jah és a párbeszéd (részlet):
Én -asszem idén lesz már a 6-ik, vagy a 7-ik éve, hogy ezt fogom csinálni 20.-án... hehh, nem is tudom hány év volt már pontosan.
Fatal - ez még középsuli eleje környékén volt, nem?
Én -de, akörül...
Fatal -akkor az bizony 7 éve volt.
Én - öregem... 7 éve egyedül...
Fatal -jah...


Szóval ezen felettébb pozitív gondolatokkal zárhatom a "nyarat", ami már 2 éve nem mondható nyárnak, hiszen nem élvezhetem ki elejétől a végéig, mint iskolás koromban.
Ami ezután jön, még 1 fasza depresszióval és félelemmel teli hónap... ha lesz lelki erőm, akkor majd tudósítok...
Még kikészítem a csíkos pizsamát holnapra, azt fekszem.
BB.