Car hit, SHOCK!

Ma elbeszélgettem egyik kedves vevőnkkel.
Az illetőnek Golfhoz kellett volna hátsó féktárcsa. Kikeresem, 2 félét hoz a program ugyanahhoz a típushoz, köbcentihez, motorkódhoz. A külömbség a méretben van.
-2 féle létezik. Le kell majd mérni, mert külömbözik a 2.
-Na és máshogy nem lehet kiszűrni?
-Nem sajnos, mert ugyanehhez a modelhez, ugyanezekkel az adatokkal mind2 jó, itt az a kérdés, hogy ezt spec melyikkel szerelték.
-Na és most szedjem le a kereket és álljak neki vonalzóval méregetni, mikor más dolgom is van?
-Hát... ez az eljárás, én nem tudhatom, hogy milyennel szerelték, mert nem az én kocsim, de nem kell itt rögtön szétszedni, hanem otthon, vagy szerelőnél-
-Áh! Nem érek rá, nekem legkésöbb holnap kell.
-Ehh, igen. Nem akarok vitát nyitni, de ez a baj az emberekkel, hogy mindig minden az utolsó pillanatban van kitalálva és alkatrész meg ADJURAMISTEN azonnal kell, de ez nem így működik. Nem tarthatunk minden kocsihoz minden alkatrészt, mert legalább egy Budapest méretű raktár kéne hozzá.
-Ez igaz...
Végül megegyeztünk abban, hogy megrendelem neki az egyik fajtát, ha nem jó, akkor a másikat... ha már nem képes ennyit megtenni a SAJÁT kocsijáért.
Meglepődtem saját magamon, hogy egyes beszólásain nem öntötte el a szar az agyamat.

"-Na és most szedjem le a kereket és álljak neki vonalzóval méregetni, mikor más dolgom is van?"
1. Igen bazdmeg az anyád, szedd le és mérd le, ha azt akarod, hogy jót rendeljek neked!
2. Nincs rá időd? Mi a faszért kellett az utolsó pillanatban kitalálni, hogy venni kell féktárcsát?!
3. Az az alap eljárás, hogy miután megvan a kellő információ, szépen mész és megméred, vagy megméreted.
4. De ha nem így álltál volna a dologhoz és ha szépen megkérsz, én is megcsinálom. Leszedem a kerekedet és lemérem neked a féktárcsádat.

Emberek! MIKOR KAPTOK MÁR VÍZTORONYHOZ?! Kölcsönös alázat nélkül nem lehet dolgozni!
TANULJÁTOK MÁR MEG!!

Aki vezet az tapasztal is
Mondá kedves postás ismerősünk, mikor elmeséltem a mai sorompós sztorit.
Megyek a sinek felé, előttem egy ilyen Opel Combo méretű kis puttonyos kocsi megy. Ahogy odaértünk, akkor váltott a lámpa pirosra, nah a puttonyos még átmehetett volna, mert már nagyon közel volt, lendületben volt, még lazán át tudott volna gurulni. Nem, satuzik, megáll. Én is megállok kb. 2 kocsi távolságra. Ennek több oka is van, pl.: amíg mi állunk, addig a keresztező utakról a kocsik mehetnek, amerre akarnak, illetve, mivel az emberek parasztok, ígyis-úgyis bepofátlankodnak, így meg legalább hagyok nekik helyett; aztán volt a mostani eset.
Emberünk annyira bent állt meg, hogy a kocsi eleje belógott a sinekig. Gondoltam, majd hátratolat, van 2 kocsi távolságnyi helye. Nem tolat. A sorompó megindul lefelé. Egy motoros mögötte integet, hogy hé, te barom tolass vissza mert rád ver a sorompó. Nem tolat. A sorompó koppan a kocsin, emberünk meg megindul, letörve a fele sorompót. Hát én csak tapsolni tudtam a balfasznak.... ekkora gyíkot....
Nahde ez még a jobbik eset, ha ez a fasz ottmarad, akkor még a hév is elsodorja, mert annyira bent volt a kocsi orra.
Erre mondta postán dolgozó ismerősünk: Aki vezet az tapasztal is, de annyi hülye van, hogy az hihetetlen.
Így van. No comment.

Car hit/when time stops
Tegnap megrázó tapasztalatban volt részem.
Szemtanúja voltam egy gázolásnak.
Megyek Pestre Taksonyon keresztül. Szemből jön egy Honda Civic, elhaladunk egymás mellett és ebben a pillanatban egy hatalmasat fékez, a gumi csakúgy órdított a betonon. Reflexből belenézek a visszapillantóba és csak annyit látok, hogy ott a Honda és 2 láb, amint átfordul a levegőben. Megállt az idő, képtelen voltam felfogni, amit látok. Félreálltam, ahol tudtam, majd kipattantam a kocsiból, telefonnal a kézben. Visszarohantam, addigra már körbeállták a lányt, aki nálam fiatalabb lehetett 1-2 évvel és az árokban feküdt. Fájdalmában sírt és mondogatta nyagyapjának, hogy az én hibám, az én hibám. Az összes szín kiment belőlem, elkezdtem tárcsázni a 112-t, de egy öltönyös ember már éppen beszélt velük. Sok ember volt, jobbnak láttam elmenni, miután már úgyis megtették a kötelezőket, én többet nem tudtam volna segíteni. A lányt meg sem néztem, nem volt bátorságom megnézni a sérüléseit, úgy sírt fájdalmában. Nem is kellett oda bámészkodó tömeg, így tudván, hogy úton van a mentő, visszamentem a kocsimhoz. Beültem.
Ahogy néztem ki a szélvédőn előttem újra és újra lepergett az a néhány pillanat, az hogy mekkorát repült szegény és hogy hogyan sírt és mondogatta, hogy az ő hibája.
Elmeséltem nővéremnek, megnyugtatott és elindultam a dolgomra.

Így utólag azt tudom mondani, hogy balszerencse és kölcsönös figyelmetlenség okozta a balesetet. A lány is körültekintés nélül lépett az útra és a Hondás sem a megfelelő sebességgel jött. Ha szabályosan jött volna, akkor elkerülhető lett volna a baleset. További figyelmetlenség, hogy kb. 100-200 méterre volt egy zebra. Ott mondjuk előbb-utóbb valaki átengedi.
Most azon rágódom, hogy ott kellett volna maradnom segíteni neki, megnyugtatni... de ledermedtem, megrökönyödtem... képtelen voltam bármit is tenni és ezért most utálom is magam. Ha kicsit több lett volna bennem, akkor ottmaradok, sőt elkísérem a kórházig... Remélem komolyabb baja a sokkon kívül nem lesz/lett.

Az a kép és a 2 hang azóta sem megy ki a fejemből... a fülsüketítő gumicsikorgás, a tompa koppanás és a látvány, ahogy a kocsi üti el a lányt, és a lány magatehetetlenül repül, mintha csak egy bábu lett volna. Rémisztő...

Gyógyülj meg, kívánom neked, hogy ne legyen semmi súlyos...

Who needs enemies, when i have friends like you guys...

Június 23. Zoltán nap.
Felköszöntők száma: 0.

Köszönöm "barátaim", ez jól esett.

Nem tudom mivel érdemeltem ki, hogy szartok rám, érdekes mód, én tudok szánni egy-egy sms-t névnapokra, karácsonyra, húsvétra... születésnapra spec nem, mert elfelejthetem... de a névnap benne van a KIBASZOTT NAPTÁRBAN.
2 percig nem tart megírni egy üzenetet. Egyértelműen ennyit sem érdemlek...

Nem hisztit akarok csapni, csak egy ilyen dolog.... az hogy az embert felköszöntik, az egy gesztus. Az is egy gesztus, ha leszarnak, ez utóbbi kicsit szarul esik.
Mind1.

Bocsánatkérő, utólag felköszöntő sms, mail, vagy msn üzenet nem érdekel...
Jövőre lehet újra próbálkozni.
Én mindenesetre senkiről nem feledkezek meg.

Köszöntem.

New design / Feeling nostalgic

Megfigyelhető 1-2 napja, hogy megújúlt a kinézete a blogomnak.
Címkéket is adtam minden bejegyzéshez, ahogy azt mondtam is az előző bejegyzésben és most már lehet azokkal is keresni.

Úgy látom a majmolás manapság divat... Ehhez nincs is további komment.

7végén vidéken leszek, de nem leszek ott sokat, ma délután megyünk, holnap reggel jövünk. Keresztlányom volt itt a héten nővéremmel és most visszük vissza. Én csak azért megyek, hogy nővérem ne egyedül jöjjön vissza. Egyedül lenni minden esetben szar.

Hehh, most kapok csak víztoronyhoz: keresztlányom... baszki, nem semmi... 23 évesen keresztlányom van. Hihetetlen, hogy mennyire rohan az idő, nem csak nekem, hanem másoknak is.
Ráadásul 2 keresztlányom is van.

Iszonyatosan repül az idő, múlt hétvégén lementünk megnézni unokatestvérem nyaralóját (amit még nagyszülők hagytak rá).
Ott sem voltam már legalább 10 éve. Bazzeg ahogy sétáltam a part felé, meg bent a házban is olyan régi emlékek törtek elő. Bőgés határán voltam. Mennyi nyarat tölöttem ott pecázással.
Olyan közeliek voltak az emlékek, mintha minden most történt volna, pedig ez már 10 éve volt. 10 éve...
Nem semmi...

If only science could make it...

Nemsemmi az idei időjárás. Hetekig esik, majd 35fok kánikula, majd utána most megint esik és esik. Éghajlatunk lassan átmegy a trópusi kategóriába.

Hétfőre terveztem az írást, de megszokott módon, nem jött össze.
Hétfőn tartottam attól, hogy egy villámlás miatt elmegy az áram és az írásom is odalesz.
Tegnap egész egyszerűen hulla fáradt voltam, mint ahogy ma is, de ma már írni kell, mert csak gyűlik és elfelejtem...

Szóval, akartam némi kommentárt írni a 7végi sms raid-re, de úgy döntöttem leszarom.
Leszarom, hisz nincs értelme boncolgatni. Megmondtam, hogy befejeztem és békét akarok; és ezek után erre is törekszem, úgyhogy semmi dráma nem érdekel ezentúl, világos?!
Ezt a face-to-face fóbiát el lehet felejteni, mert én soha többet nem akarlak látni és arra mérget vehetsz, hogy nem fogok többet beautókázni hozzád.
Utolsó szó jogán szerettem volna még ennyit hozzáfűzni a dologhoz és ezzel (most már tényleg) végérvényesen lezárom ezt az egész drámát.
Hallani nem akarok erről többet!

Rain destroys everything
Csak tátom a számat, ahogy nézem a híradóban kicsi hazánk random településein mekkora károkat okoz/okozott a sok esőzés.
Nem akarom elhinni. Itt is ugyanannyi eső esett és csak nagyobb tócsák maradtak, tv-ben meg látom, hogy árvíz van, megáradtak a patakok, kiléptek a folyók a medrükből, tetőig áll a víz egyes helyeken.
Hihetetlen, hogy mennyire változatos a domborzat.
Mutatják a helikopteres felvételeket és azt látni, mintha az emberek szándékosan a vízbe építkeztek volna, annyira beborít mindent a víz.
Nem irigylem a póruljártakat. Csak őket ismétlem, mikor azt mondom, hogy egy élet munkája ázott el egyetlen esős héttől...
Felelősöket lehet keresni, meg okokat, de utólag már sokmindent nem lehet tenni.
Amit viszont nem fogadok el, az az a duma, hogy "váratlanul ért minket".
Miért bazzeg, ti nem néztek időjárás jelentést? Napokkal, hetekkel azelőtt ugatták, hogy hahó, kurvanagy esőzés jön, riasztás, stb. Nekem ne mondja senki, hogyha egy héttel előre szólnak, az túl váratlan.
Ugyanaz van, mint télen, mikor jött a nagy hóesés. Előre szóltak, az emberek beleszartak, aztán csak szívtak... tipikus magyar felelőtlen hozzáállás.
Nem mondom, hogy megérdemelték, de a semminél többet ért volna némi előkészület.

Hát, majd csak lesz valahogy.

H1N1 afterwards
Neten olvasom a cikket: "Átverték a világot a H1N1-gyel. Paul Flynn képviselő szerint a pánikkeltéssel tízmilliárd dollárt nyert a gyógyszeripar."
Most mit mondhatnék? Hát azt, hogy végig tudtam bazzeg. Erre ment ki az egész.
Nem is tudom már mikor írtam erről, de ha jól emlékszem volt néhány teóriám az egész H1N1 balhéval kapcsolatban. Mondjuk konkrétan erről nem beszéltem, amit most olvastam, de a sejtelmeim megközelítették a valóságot.

Ami a megbetegedéseket és az elhalálozásokat illeti, teljesen más betegségtől voltak. Kapóra jött a dolog, volt mire fogni. Talán innen jött az ötlet, hogy keltsenek pánikot világ-, vagy legalábbis európaszerte. Az emberek beszartak (már aki)és pengettek az ellenanyagért, ami gyakorlatilag csak egy kis vitaminbomba volt.
A gyógyszeripar megszedte magát a hülyékből, akik egymást taposták el, hogy minél hamarabb beoltassák magukat. Szánalmas... maga az ötlet is, de az mégszánalmasabb, hogy ezt az emberek bekajálták. Így már értem, hogy miért is nem vontak településeket karantén alá.
Olvasom tovább a cikket. Megkérdeztek embereket a vakcinával kapcsolatban. Olyat röhögtem a 2 balekon. Az egyik azzal büszkélkedett, hogy a társaságában egyedül ő nem lett beteg, mert beoltatta magát. A másik okostojás bölcsnek tartotta magát, hogy csak egyszer oltatta be magát(mert ugye több járvány is volt). A 3. illetőnek gyanús volt az egész, így nem kért az oltásból.
Nahmost az a kérdés, hogy mindezt azelőtt vagy azután nyilatkozták, hogy kiderült, hogy kamu az egész? Mert ha azelőtt, akkor minden rendben, az első 2 ember bekajálta, a 3. jól döntött, ha viszont leleplezés után nyilatkoztak, akkor a 3. csak süketelt, az első 2 meg méghülyébbnek nézhető ebben az esetben.
Summa summárum, az egész pánikkeltés arra volt jó, hogy kicsit megszedjék magukat a gyógyszergyártók. Engem az egész balhé nem érdekelt és nem is oltattam be magam, ami jó döntés volt, így legalább nem érzem magam madárnak.
Akik meg ebbe beleestek, azok meg megveregethetik a saját vállukat. Gratula emberek. Gratula gyógyszergyártók. Jó műsor volt.

If only science could make it...
A múltkori incidens óta nincs tv-m, amiből következik, hogy többet töprengek random dolgokon és íme a legutóbbi fejtörés eredménye:
Tudomány! Mit tud megcsinálni, mit csinálhatna, és mit nem fog tudni soha megcsinálni.
Az első eset egyszerű, hisz körülvesz minket, erre több szót nem is szánok.
Amit NEM tud megcsinálni a tudomány az egyértelműen az időutazás és a teleportáció.
Az időutazás lehetetlen, ha lehetséges lenne, akkor már megcsinálták volna a jövőben és már rég visszajöttek volna vele a tudósok. Most mindenki képzeljen el egy DeLorean-t. : )
A teleportációra hallottam már olyan megoldást, hogy sejt- vagy atomszétbontás és összerakás. Hát nemtom. Szétszedni egy embert, hogy A pontból B pontba vigyenek szerintem lehetetlen. Nem beszélve a hibalehetőségekről és a szennyeződésekről.
A teleportálás gyakorlatilag egy azonnali helyzet változtatás.
Egy olyan sebességű elmozdulás, amit csakúgy nyomtalanul nem lehet megcsinálni, hisz gondoljunk csak bele, a hangsebesség átlépése mekkora robajjal jár. Szerintem a teleportációra sosem leszünk képesek.
Viszont van 2 dolog, amit el tudnék képzelni, hogy a tudomány egyszer képes lesz megcsinálni.
Az egyik: az álomgép. Úgy képzeltem el, hogy képes az álmok rögzítésére, vagy generálására és kedv szerint álmok ismétlésére. Ha eljutna a tudomány odáig, hogy az agyat olyan szinten stimulálja, hogy képes legyen befolyásolni a képzeletet, akkor talán az álomgép nem is lehetetlen. Persze ez nem egy egyszerű eljárás, hiszen egyáltalán nem ismerjük az emberi agy rejtelmeit. Ugyanakkor fennáll a folyamattal járó kockázat veszélye. Amíg tökéletlen a technika, addig károsodhat az agy és akár halált is okozhatna. Nahde ennyire nem mentem bele a gondolkodásba, egyszerűen jó volna egy gép, ami rögzíteni tudná az álmokat, hogy az ember újra megnézhesse, amikor ébren van, ugyanis rengeteg álom van, ami elgondolkodtató. Nekem is jól jönne, mikor úgy kelek fel, hogy OMG bazzeg, mi a faszt álmodtam már megint...
Játszunk el a gondolattal, jó volna egy ilyen gép.
A másik: az emlék gép. Hasonló elven alapulna, mint az álomgép, szintén az emberi agy vizsgálatát igényli. A gondolat, hogy ez a gép képes lenne rég elfeledett emlékeket előhozni és kivetíteni egy kijelzőre. Gondoljunk csak bele, olyan emlékeket hozhatna elő, amikről fogalmunk sem volt. Ilyen például, hogy hogyan tapasztaltuk meg az első járásunkat, vagy hogy milyen volt a gyerekkor kezdete. De nem kell feltétlen a gyerekkorra gondolni, sok embernek (köztük nekem is) nagyon hamar kiesik az emlékezetéből a nemrég történtek is. Én például szeretnék visszaidézni bizonyos napokat akár tavalyról, akár 4-5 évvel ezelőttről. Szerintem ez is hasznos gép lenne, ha valaha a tudomány meg tudná csinálni.

Látjátok, ez van, ha nincs tv-m huzamosabb ideig.
VAAAAAH, a tv-met akarom!!

PS: ma minden bejegyzésemhez megcsináltam a címkéket, úgyhogy most hepi vagyok. ^^

A lil' update

Nem is én lennék, ha megint nem azzal kezdeném, hogy rég nem írtam, pedig így van. Sokminden kimaradt, sokminden összegyűlt.

Kezdjük az elején. Az előző bejegyzésemhez némi kiegészítés:
Igen, végre nyugtom lesz mostantól. Azt hiszem végleg lezártnak tekinthetem életem azon szakaszát.
Konklúzió: hiba volt. Elkezdeni, ragaszkodni, és küzdeni a bennmaradásért. Nem érte meg. Nagyon nem.
Dehát az ember amíg él, tanul. Én is tanultam, méghozzá azt, hogy a bizalmamat soha senki nem fogja mégegyszer megkapni. Egyetlen embernek fogok majd csak megnyílni, a korboncnoknak... szó szerint, de ez még odébb lesz.
A másik tanulság, hogy mindennek ára van, minden tettnek következménye lesz. Ezt asszem nagyon nem is kell kiveséznem.

Mindezt leszámítva a múlt hetem elnyerte az általam gyakran kiosztott "Legszarabb Hét" díjjat.
Nagyon nem is részletezem, ha nem muszáj, dióhéjban csak annyi, hogy már hétfőn akartam ápdételni, csak idegbaj miatt nem is kezdtem bele; és ugyanez volt a többi napon is.

When the TV attacks!
Múlt hét szombaton anyámék lementek vidékre rokonokhoz, mert a családban az egyik gyerek most volt első áldozó vagy áldozat, vagy tökömtudja... tudjátok, már írtam erről... vidék, rokonok, vallás. meh, nah lényeg az, hogy nem voltak otthon, én meg relaxáltam egy kicsit.
Vasárnap nagyban kockulás közben egyszer csak hallok egy nagy reccsenést és már indult is a böhömnagy tv-m a gravitáció irányába. Mint egy ninja ugrottam ki székből, majd háttal megtartottam a már félig a levegőben lódó tv-t. Akkorát ütött rajtam, hogy majd kiköptem a tüdőmet, de nem volt időm fájlalni a hátam, mert a fejemen már koppant is a dvd lejátszó, ami a tv-vel együtt indult meg lefelé.
Az 5.1-es szettből 3 hangszórót a bal kezem 2 ujjával tartottam, a többivel, meg a másik kezemmel és persze a hátammal a tv-t tartottam. Tovább nehezítette a helyzetet, hogy zacskón álltam, ami igen csúszós, ha alatta parketta van.
Mindenféle tervezkedés előtt valahogy ki kellett húznom a lábam alól a zacskót, anélkül, hogy megcsúszok. Azelőtt nem sok hasznát vettem a lábujjaimnak, hát most azokkal centinékt húztam arrébb a zacskót. Nagynehezen elértem, hogy stabil talajon álljak, innentől lehetett agyalni a következő lépésen.

A műveletet nagyban nehezítette az hogy a polc, amin a tv volt, az nem teljesen szakadt le, hanem csak előre billent és a hátulja becsípte a tv kábelt, a tv meg a nagy súlyával elszakította a kábelt. Szép nagy szikrát okádott majd kiverte a biztosítékot. Minden áram elment, szentségeltem is, hogy bazzeg remélem a gépnek emiatt nem lesz baja. Ugyanakkor meg mázli, hogy nem voltam az áram útjában, mert ha az elér, akkor most nem írogatnék itt, az tuti... felvillanyozó élmény lett volna. Gondoltam is, nah fasza, 5 nappal születés napom után agyonbasz az áram és még a tv is rámborul.
Következő merész húzás az volt, hogy a 2 kezemmel elengedtem a tv-t és csak a hátammal tartottam, miközben levettem a dvd lejátszót, meg a hangszóróit.
Nah megvolt, most jött az, hogy meg kéne fordulni. hát... háttal valamivel könnyebb volt tartani, beszarás határán voltam.
Ez a tv egy rééégi Sony tv, képcsöves, tehát rohadt nehéz.
Ő lenne az.


2 ember kellett hozzá, hogy fel kerüljön a szobámba, én és Laci. Ráadásul ez a tv már pár költözést átélt.
Akkori hirtelen pánikomban és a adrenalin túltengésemben egymagam kaptam fel a tv-t és tettem arrébb... a krumpliszsák cipelés felüdülés volt ahhoz képest.
Még nem voltam kint az erdőből, valahogy ki kellett cibálni a folyosóra, csak az új ágyamtól(réggebben írtam, hogy lecseréltem) nem fért ki az ajtón.
Nah, ajtót le (tömör fa, nem éppen pihekönnyű), ágyat amennyire csak lehet arrébb húztam és már ki is tudtam rángatni a tv-t a folyosóra. Következett az áram visszakapcsolása, aztán a megbillent polc leműtése. A 4 műanyag csavarból 3 tört el.
Mondjuk erre gondolhattam volna anno, dehát néhány évet kibírt.
Nah most betekertem 4 fémcsavart, ami már egy viziló alatt sem fog leszakadni, biztonság kedvéért fúrok majd még 2 lukat, amibe szintén fémcsavar kerül majd.
Vicces dolog, hogy az ember még otthon sincs biztonságban, de ha belegondolok, hogy én sem vagyok otthon, lehet mire hazaérünk, addigra már hamuvá ég a ház.
Azóta a tv a folyosón van, ki kell majd rajta cserélni a kábelt, de hogy én mégegyszer le nem viszem a lépcsőn az fix.

A week of rage, and a week without my car
Nem elég, hogy az elmúlt hetem iszonyat szar volt, ráadásul nem is a saját kocsimmal kellett bejárnom.
Nővérem matchbox méretű rizsrakétájával kellett bejárnom, mert egyik nap szerelőhőz kellett vinnem. Anno nővérem benézett pesten egy jobbkezes utcát és telibeverték a kocsiját, amit ugyan a szervíz megjavított, csak épp az ajtózsanért felejtették el kicserélni. Szakavatott magyar Mitsubishi szerelők úgy gondolták, ha telenyomják zsírral, akkor majd jó lesz. Hát 3 hónapot jó is volt, csak aztán egyre hangosabban kattogott az ajtó, míg végül olyan hangja volt nyitáskor, mintha teljes erőből belerúgnánk. Ekkor jött el a zsanércsere ideje. Szerelőhaverunk egy nap alatt megcsinálta faszán, úgyhogy most megint simán nyílik és zár.
Ez idő alatt az én kocsim nővéremnél volt, aki pénteken hálából teletankolta a kocsimat. Majd délután jött a telefon, hogy rossz a központi zár. Nyomkodja a távirányítót, a kocsi pittyeg is, csak nem zár, maradt a kulcsos zárásos módszer. Itthon nézegettem, hogy mi az istentől lehet ez. Gondoltam elszakadt egy kábel a zsanér környékén, a sok nyitogatástól.
Ma gondoltam elviszem a szerelőhaverhoz, majd ő megbuherálja, és hamár ottvan a kocsi, akkor visszarakatom a lemezfelniket, mert úgy döntöttem az alut eladom és akkor azon fusson tovább a kocsi. Hazamegyek a lemezekért, miközben hallom hogy rohadt hangos hátul valami. A kalaptartóm az mindig is kopogott, de nem ennyire.
Rossz érzésem támadt, otthon megnéztem, hát bazzeg nyitva volt a csomagtér ajtó. Hát nem véletlen, hogy nem zárt a központi zár lol... Jó, legalább ez nem szorúl javításra.
Gyanítom nővérem azt hitte, hogy az a kar az ülés alatt a tankajtó nyitója, mint az ő kocsiján.
És így össze is állt a kép. Nah mázli, simán kivehették volna a mélyládát a kocsiból, még csak ablakot sem kellett volna törni érte.

Nah majd este folyt köv. mert most sok a dolog.

No visszatértem.
Kis kiegészítés mára, vagyis ahogy elnézem az időt, tegnapra: elkészültek a matricák, amiket annál a dekoros csajnál rendeltem.
Hogy milyen matrica? Nem más, mint a TTGL-ből ismert Gurren Brigade logó.
Szépen megy fel majd a kocsira, aztán kiváncsi vagyok, mennyien ismerik majd fel.
Örül a pici fejem. ^^

Hm, akartam még néhány dolgot írni délután... elfelejtettem... meh, mind1, majd ha eszembe jut, akkor majd írok.

Csakhogy vidámsággal zárjak, szeptember 21-én jön ki a TDU2!!!
Yaaay, már alig várom, bétára már feliratkoztam, majd meglátjuk, hogy benne leszek-e.

No, mára ennyi, peace, és véssétek eszetekbe, amit fentebb írtam. Még jól jöhet.