2009. november 30., hétfő

A well deserved vacation... is over.

Ma reggel ásítás helyett ezzel a mondattal keltem: nah mehetek újra a malomba őrlődni.

3 hete volt alkalmazottunk 1 hét szabin, mint ahogy azt korábban említettem. Próbáltam rákészülni a pokol hetére idegileg, meg minden... mondhatni már hétfőn elfogyott minden megspórolt türelmem és napi 1-2 cataflamon éltem.

Ugyebár eddig általában 2 ember munkáját végzem, nos azon a héten 3 ember munkáját végeztem, hagy ne fűzzek hozzá véleményt.
Gondoltam rágyúrok a kitartásomra, nem megyek el rögtön utána én is szabira (pedig azt kellett volna), hanem kitartok, hogy edződjek... nem ment. 1 hét múlva muszáj volt szabira mennem, ám még előtte egy sztori.

Ugye emlegettem az áram mentes csütörtököt, hát eljött, lázadó kampányom kudarcba fulladt.
Természetesen nyitva voltunk, hozzáteszem CSAK MI, BAZZEG!
Kocsiakksiról működtettük az egyik gépet, KOCSIAKKSIRÓL BAZZEG! Agyoniskolázott banda.

Egyik véletlen betévedt vevő mondja: nem gondoltam volna, hogy nyitva lesznek- mire én: a zsidóság nagy úr. Pislogott, vásárolt, távozott.
Másik véletlen betévedt vevő mondja: ahova ma akartam menni itt Miklóson, minden zárva volt, maguk minek nyitottak ki? Áram nélkül elég nehéz, nem? -mire én: szívem és főleg eszem szerint én sem nyitottam volna ki, de ittvan az agytröszt (mutattam anyámra), kérdezze meg őt. Anyám hallgat, a vevő érzékeli a kellemetlen helyzetet és kimenti azzal, hogy mondja a kívánságát. Fizetett, elment, anyámnak nemigen tetszett, hogy ilyet beszóltam, mire megkérdeztem, hogy mégis mit várt, egy ilyen kibaszott okos ötlet után, azután sokat nem beszélgettünk.

A szabi, ami mégsem szabi

Egész hétvégén feltüzelt a szabadság tudata, hogy húdejó lesz pihenni, semmittenni, aludni, nem gondolni a férgekre (aka: emberekre).
Természetesen ez sem ment zökkenőmentesen. Lajosnak eszébe jutott, hogy neki apehes dolga van hétfőn déltől. Kérdem ez engem hol érint. Hát csak annyiban -anyám folytatta- hogy délben be kéne menjek, mert akkor anyám lemegy Lajos boltjába. Szándékosan félrenyeltem a kólát, mondom WTF?! Már egy hete szóltam, hogy a jövőhét szabi, nehogymár be kelljen mennem. Akkor már bemegyek egésznapra, a faszom fog délutánra bemenni, így szart sem ér az egész szabadságom, arról nem beszélve, Lajosnak van egy kibaszott alkalmazottja, hívja be őt déltől és akkor senki nem megy sehova. Hát az nem, meg így meg úgy -jött a válasz.
Nah mondom, akkor ez fasza lesz.
Kb fél óra múlva mondja Lajos, hogy nem kell bemennem, mert délben bezár. És? Most köszönjem meg, vagy mi? Ezért kellett fölöslegesen fölbaszni az agyam még így hétvégén?
Nah ezzel zárult a hétvége, gondoltam nincs gáz, hétfőn kezdek egy jó hosszú szundival és aztán ... de be sem fejezem ezt a mondatot, mert naná, hogy ez sem jött össze bazzeg. Anyámék valamit szarakodtak a riasztóval, és reggel telefonon robbantottak az agyból, hogy jönnek a szerelők, keljek fel... hát kurvajól kezdődik.
Természetesen nem szerelő jött, hanem valami sokadik vezető szintű uborka, aki felmérte a problémát, majd távozott. Nagyszerű, emiatt a semmi miatt nem tudtam egy jót aludni. Aznapra más nemigen történt, de ez a reggeli idegbaj elszórakoztatott a nap hátralevő részében.
Kedd, jönnek a szerelők, ágyból ki, megint nem tudok egy jót aludni. Természetesen a "szakemberek" nem tudták megoldani a problémát, pedig vagy 20 percet gondolkodtak keményen a berendezés előtt állva mereven, szinte hallani lehetett a köszörülő fogaskerekeket. Távoztak, az a napom is ugyanaz volt, mint hétfőn... Délután anyám közli velem, hogy nagyonjó volna ha holnap elintézném végre a rohadt trabantomnak a papírjait az okmányirodában -erről majd máskor részletesebben-, hát fasza, az megint koránkeléssel jár ugyebár... szerda ugrott... ja, és aznapra kellett előrehöznöm a rendszeres csütörtöki porszívózást, egyrészről mert másnapra meg lett beszélve egy találka Tamással, volt középsulis osztálytársammal, hogy befizessem a jegyeket a Bécsi útra, másrészről meg azért mert, a rohadt macskák bent maradtak reggel és mire kelnem kellett, addigra, az összes virágföldet kikaparták a nappaliban.
A szomszédoknak igen ritka látványban volt részük, a pároslábbal való macskaröptetésben.
Eljött a péntek, amikorra is a riasztósok igérték magukat, reggel azért felhítam anyámat, hogy tudjon meg egy pontos érkezési időt, mert ha lehet szeretnék végre aludni egy kicsit többet, mint amennyit eddig a héten megadatott... jött a telefon, délután 1. Ok, akkor a délutáni programok törölve, addig is alvás. 5 perc múlva megint jön a telefon, mégsem jönnek, mert másik helyen vannak és még ott nem végeztek, majd hétfőn jönnek. Nagyszerű, akkor mégis maradnak a délutáni programok, ergo kelni kellett.

Délután 5re hazaértem, este 7kor bedőltem az ágyba és vagy fél órán keresztűl szidkozódtam és szentségeltem, szídtam az agymosott hívő emberek Istenét, szídtam a sorsot és az életemet, hogy félévente egyszer megyek el egy kibaszott szabadságra és még akkor sem tudok nyugodtan pihenni, mert a szar napi rendszerességgel ér, még otthon is...
Szombaton, mivel soros voltam, természetesen bejöttem dolgozni. Vicces, 1 hét szabit vettem ki, amit naná hogy nem úgy telt ahogy szerettem volna és naná hogy nem 1 hét volt.
Végső mentsváram a vasárnap volt, amikor is azt terveztem, hogy késő délutánig ki sem kelek az ágyból.
Mondanom sem kell, hogy ez sem jött össze, ami még rátett mégegy lapát szart a napomra, hogy nálunk volt Lajos fia, akit nem csipázok, majd egyszer talán kifejtem, hogy miért és természetesen a nyugis délutánom is odalett...

Hétfő van és újra ittvagyok a malomban és őrlődök, kurvára nem voltam szabadságon, csak otthon, és kurvára nem pihentem ki magam, csak idegeskedtem egész héten.
Még volt egy Marutis sztori, de már így is sokat írtam mára és eleget bazmegoltam egy bejegyzéshez, úgyhogy ezt most hanyagolom.

Pás.

Egy kis kiegészítő.
Öregem, a nap eseménye!
Bejön az ürge, már látszott rajta, hogy veszedelmes figura.
Elkezdi mesélni a horgász sztoriait, hogy mindig szakad a damil, meg milyen gyenge damilok vannak stb stb.
Közbevágok: ok, de horgászbolt a szomszédban van.
Mire az ürge: tudom, én most direkt jöttem ide, tessék szives, rendeljenek má nekem egy utánfutó csőrlőt.
Gondoltam kifaggatom: milyen típus, milyen utánfutóra, stb.
Aszongya: neeem, nem utánfutóra kell, horgászni kell, tudja nagyhalra megyek és ahhoz kell a vontatókötél vastagság.
Itt azt hittem, hogy ez valami átverés műsor lesz, de nem, a fazon komolyan gondolta. Alkalmazott küzködött a könnyeivel, röhögőgörcs szélén állt, felkelt és megmondta neki, hogy a csőrlő nem való horgászatra(mégjó lol), menjen nyugodtan át a horgászboltba, ott majd kap jó vastag damilt, amilyet csak akar. Ezzel távozott is és még vagy 10 percet röhögtünk.
Nah, ez jól esett, rég röhögtem ilyen jót.

Pás

2009. november 18., szerda

The limits of stupidity...

Yo reggelt, napot, estét, karácsonyt, hanukát, húsvétot, kinek milye van, nekem szar napom van, mint mindig.

Egy kis ápdét.

Egyik legkedvesebb barátomat, Szandrát (Pepa) lapátra tette Péter (Zelmor), ami nem kicsit megviselte szegény lányt. Véleményemet nem fejtem ki csakis azért, mert tekintettel vagyok Szandrára, de annyit elmondhatok, hogy 5 év hűség (és még nem részletezem mi) után nem ezt érdemelte volna.
Kezd lassan rutinommá válni, hogy lelket ápolok (már amennyire tőlem telik), ugyanis korábban említettem, hogy Fatal haverom is kosarat kapott, azt hiszem 1 év után, akkor őt kellett ápolni, most meg Szandrát kell. *sóhaj*
Szívesen teszem, hisz nem arra vannak a barátok, hogy egymást békénhagyják.

nah majd folyt köv, most mennem kell.

no, megint ittvagyok, most van másnap 1:45
Visszatérve a korábbi gondolatmenethez, igyekszem arra törekedni, hogy ne legyen egyedül, hisz tudom mennyire rossz is az. Akármilyen segítség kell, rám mindig lehet számítani.

H1N1 Round 2
Kicsiny hazánkban kijelentették, hogy már járvány szinten tombol ez a szar.
És bazzeg, megint kinek lett igaza? Hát nekem!
Köcsög mexikóiakra rábaszták volna a karantént, ebből az egészből semmit sem éreztünk volna...
Vajon mikor lesz az emberekben meg a "józan ész"? Mint mondtam, sokadik névtelen senki vagyok, egy szaros érettségivel és nekem sokkal több eszem van, mint a felső vezetőségnek?! Szánalom...

The limits of stupidity...
Szerencse, hogy erről most írok, mert ha ezt melóhelyen kezdtem volna kifejteni, akkor sűrű bazdmegelések lettek volna a sorok közt.
Holnap, azaz ma, csütörtökön egész Miklós területén reggel 8körültől délutánig nem lesz áram, azaz nincs pc, nincs net, nincs telefon, nincs kassza, nincs világítás, ergo ki se kéne nyitnunk.
És bazzeg ittjön az okosság má megin...
Figyeljetek.
Kocsiakksiról (100Ah), inverterrel akarják a pc-ket, meg a netet üzemeltetni.
Nahmost itt jönnek a problémák.
1. A pc váltakozó áramú, a kocsiakksik csak egyenáramúak, ergo a kábelek megolvadhatnak, illetve az akksik tönkremehetnek. Egy 100Ah-ás akksi 30-40ezer körül mozog, az invertert passzolom, de az sem olcsó.
2. Attól még kasszánk nem lesz, ergo írogathatunk minden szart papíros tömbbe....fasza....
3. Világítás sem lesz. Nálunk kibaszott sötét van, még verőfényes napsütésben is, így kellenek a lámpák. Elől még hagyján, nahde hátra hogy a faszomba fogunk menni alkatrészt keresni?
Alkalmazottnak volt egy szarkasztikus megjegyzése, amivel kivételesen egyetértek, fejlámpát kell hozni, mint a bányászok... komolyona, lol...
4. Agregátor. Megkérdeztem 2 ismerőst erről az akksi powerelt pc használatról és mind2en óva intettek, ám egyikük azt javasolta, béreljünk agregátort, azzal semmi gáz nem lesz. Ok, ezt az infót szépen megtartom magamnak, nem szólok erről a lehetőségről. Had baszódjon szét a pc, a kábel, az inverter, az akksi, leszarom, jó lecke lesz majd anyámnak, ugyanis végérvényesen tele a tököm a pénzhajhászatával. Anyám akkora zsidó lett az elmúlt évek alatt, hogy engem teljesen az őrületbe kerget. Egyik faszsága nagyobb, mint a másik és nem veszi észre, hogy nem a bevétel, hanem a kiadás gyarapodik, és persze minden faszsága végén (amit végig elleneztem) csak annyit mondok mindig, hogy én megmondtam, már megint nekem lett igazam, megérte anyukám, megérte? Ezekre általában nincs válasz, de nem is tanul belőle, mint ahogy azt a mai nap is bizonyítani fogja.
Nem említettem ugye mindezeknek az anyagai vonzatát. Ezzel a nappal kb 2szer annyit költünk majd az áramhasználatra (mármint akksi használat, utána töltés, stb), mint egy átlag napon és háromszor több lesz a kiadásunk, mint amennyi bevételünk.
Szánalom, komolyan, nem tudom mit kezdjek ezzel az egésszel, csak kiakaszt, idegbeteg leszek, harcolok ellene, megdönthetetlen és szakértők által alátámasztott érvekkel magyarázkodom, hogy mit miért ne!, majd leszarom, mert nem használ semmit, amit pofázok, a végén meg nyugtázom, hogy megint nekem volt igazam, csakhogy ez nem elégtétel, mert a kiadások miatt, anyám állandóan istenezik, amitől szintén a falra tudok mászni.
Mondogatja néha, hogy jaj most milesz... Hát mi lenne? Imádkozz ahoz a kurva istenedhez megváltásért, nyavajogj, ahogy minden kibaszott magyar, attól jobb lesz. És természetesen ilyenkor én vagyok a szemétláda...

öregem, de jó lesz innen egyszer elmenni...

2009. november 11., szerda

Knee deep in shit

Ismét sokára írok.
Múlt héten alkalmazottunk szabin volt, mert miért ne... próbáltam előző héten rákészülni lelkileg, hogy pokol lesz az a hét... és igazam volt.
Ez a múlt hét totál leamortizált. Miért van az, hogyha alkalmazott elmegy 1 hét szabira, utána rögtön nekem is szükségem van egy kis szabadságra?
7végén persze nem tudtam pihenni, hisz szombaton meló után mentünk vidékre, ahol sosem tudom kipihenni magam. Ez volt most is. Ráadásul náluk mindig beton párnát kapok, így a nyakgörcs is rendszeres jelenség ilyenkor.Vasárnap jöttünk haza, így a pihenés szintén elmaradt. Most meg a múlthét és a 7vége mellékhatásait mutatom.

Hétfőn már ébredéskor nyugtáztam, hogy végem lesz aznap és igazam volt. Anyám természetesen 1kor már le tudott lépni, sőt tegnap már délben letipliziett és ma is lelép.
Milyen kurvajó lehet főnöknek lenni. Lelép, ha akar, akármelyik nap. Jah, és múlthéten nem csak alkalmazott helyett kellett dolgoznom, hanem helyette is, úgyhogy most mivel nem vagyok idegbeteg, csak hullafáradt, így mindenféle bazdmegelés nélkül jelentem ki, hogy totál kész vagyok. Lehet kiveszem a jövőhetet...

H1N1
Ezek a dolgok, amik a médiában és a hírekben röpködnek lassan a celebekkel lesz azonos. A negatív reklám is reklám.
2 gondolatom van ezzel a h1n1-el kapcsolatban.
1.gondolat: Az egész szar Mexikóból jött.
Gondolkozzatok gyerekek, ha kirobban egy halálos és fertőző vírus, ami nagyrészt immunis a gyógyszerekre, ami gyengébb fajta rokonaira hatásos, mindamelett pestis szinten terjed, mit csinálnátok ti, ha felső vezetésbeli emberek lennétek?
HÁT KARANTÉNT BAZDMEG!
Komolyan nem értem, én a második legnagyobb névtelen senki, 2es érettségimmel van ennyi sütnivalóm és azok akik felső vezetésben vannak, azok akik felelősek milliók életéért, azoknak meg nincs?
Persze bazzeg, nincs ok pánikra, majd lefut és eltűnik, mint a madárinfluenza, vagy mint a kergemarha kór. Igen, végülis még csak százak haltak meg, abszolút nincs szükség pánikra, vagy karanténra. Nem követtem nyomon, mert különösebben nem érdekel, de 1-2 hónap alatt szépen eljutott ide is. Még 100 alatt voltak a halottak száma, nincs szükség pánikra. Ma már az ukránoktól is jön egy másikfaja vész, de ott sem karanténoznak...
Ez kb olyan, mintha trollok lennének az adminok egy online jtákban, ahol ezrek játszanak.

Nah most mit csináltam volna én?
Előszőr is karantén a mexikóiakra, se ki se be. Fehér szkafanderes emberek vinnék be a szükségleteket (gyógyszerek, étel, ital). Amint elülepedett a vész, a karantént feloldozom, lehet közben még sokan meghalnak, de nem lehet mit csinálni, ott robbant ki, ergo a gyökerénél kell elfolytani a gondot. Ez a mexikóiakkal szemben lehet kegyetlen lenne, de nem csak ők vannak a világon. Ottvan még Európa... ott azért többen vannak. Ami ezt az ukrán szart illeti, detto ugyanez az eljárás.

2. gondolat: ez az egész egy globálisan burkolt tömegírtás. A Föld 3 milliárd embert tud kiszolgálni, ennek ellenére vagyunk több mint 6 milliárdan. Mivel a fejesek leszarják a globális felmelegedést, meg az egyéb környezeti veszélyeket (mert azon nehezebb segíteni), így foglalkoznak inkább a túlnépesedéssel.
Mivel az ember vérében van az önpusztítás, így könyebb kiírtani a fél világot, mint valami áttörő megoldást találni. Dehát nem akarunk kivégzőtáborokat, így maradnak a vírusok, betegségek burkolt terjesztése, mint a h1n1.
Nagyon egyszerű.
Repülőgép kerozinba bele a vírus és Mexikó fölött kiengedni és bumm, így lett a chocapic.
Van egyéb alternatíva a néppusztításra, mint pl. a mesterségesen megszervezett indokok háborúkra, de az egy másik történet.
Mindemellett már csak az a gusztustalan, hogy ebből a média megint kurvanagyot kaszál. Nahmeg az ellenszérum bazzeg, ami talán csak placebó, vagy vitaminnal kevert lószar. Lényeg, hogy keveset csináljanak és adják minél drágábban és ahol mindezt bekajálják, azok meg licitálgassanak, hogy x helyen többet fizetnek érte, mint y helyen. Persze ez is mind az államilag támogatott szó mögé bújik egyes helyeken.
Szóval lófasz.
Megy az írtás, meg a zsebelés. Nem mintha nem ez ment volna eddig, csak ennek megint több hírt szentelnek, mint amennyit érdemel.

Egyik régebbi bejegyzésemben ígértem némi arculatváltást, abból a szempontból, hogy random viccek lesznek, vagy a hét beszólása, vagy videók stb... Nos ahogy elnéztem, ezt azóta egyszer sem tartottam be. Valószínüleg, mikor mindezeket ígértem, akkor talán egy vidám napom lehetett. Tehát, amit rendszeresnek ígértem, az nem lesz rendszeres, sőt.
Ám mivel most nincs különösebb írnivalóm, így ime néhány szépség:

-Mi kell a babázáshoz?
-???
-Bab, meg víz.

2 székely az út mentén azt látja, hogy egy kutya a golyóit nyalogatja, mire az egyik:
-Hinnye, bár megtunnám ezt én is csinyálni.
-Hát csinyáld, de szerintem mög fog harapni.

László egy amerikában élő rokona látogat vissza piciny hazánkba a hétvégén.
Elmennek a piacra. A sorok közt az amerikai rokon rámutat az almára.
-What is this, dear brother?
-Ez? Alma.
-Oh, what? Ez alma? Nálunk in the US, lenni alma 2szer ekkora.
Mennek tovább, a rokon most a körtére mutat.
-What is this, dear brother?
-Ez? Körte.
-Oh what? Ez körte? Nálunk in the US, we have körte 2szer ekkora.
Lászlónak már elege van a nagyzoló amerikai rokonból.
Nem sokkal késöbb a rokon rámutat a dinnyére.
-What is this, dear brother?
László ingerülten rávágja:
-RIBIZLI BAZDMEG!

kösz és pá.