2010. november 29., hétfő

It's final, we're really going to Vienna!

Igen! Most már biztos. 11-én megyünk ki Bécsbe. Úgy várom már, szinte már tavaly óta vártam, hogy újra kimehessünk.
Gyakorlatilag már minden el van intézve, már csak a pénzt kell utalni és kész.
A kocsit nővéremnél hagyom, ott biztonságban van és szépen elmetrózunk az indulóhelyig, pont ott tesz le.
Még Euro-t kell váltanom és gyakorlatilag útra kész vagyok.

The final week
A mai nappal elérkezett diétám utolsó hete. Hát, az áhitott 70kiló nem lesz meg, de a 75 az igen. Így is jó sokat fogytam, mert 85-86ról indultam.

Szóval, jeeeee, utolsó hét, ezt még ki kell bííírni!

Peace

2010. november 25., csütörtök

Vienna, here we come!!!

Legalábbis remélem.
Tavaly voltam kint és nagyon tetszett és mivel így is szarul jönnek ki az ünnepek idén, nem ártana feldobni valamivel.
Megintcsak abba a falba ütköztem, hogy karácsony és mivel lepjem meg Tanashi-t...
Ez egy örök fejfájás nekem, mert sosem tudom, mi lenne jó ajándék.
Gondoltam megkérdezem, hogy lenne-e kedve kimenni idén is. Tetszett neki is az ötlet és szívesen kimenne ő is.
Nah meg is van az ajándék, a Bécsi út! (meg még talán valami apróság)

2 apró probléma van ezzel az egésszel.
Volt haveromat, aki intézte tavaly ezt az utat év közben el küldtem melegebb éghajlatra. Részletekbe nem mennék bele, mert fölösleges. Dióhéjban: nem tetszett az a stílus, ahogyan hozzá állt dolgokhoz, annak ellenére, hogy én nem úgy beszéltem vele... mind1, elmúlt.
Ezt a problémát megoldandó, kersetem egy céget, akik szintén rendszeresen megrendezik ezt az utat.
Találtam is egyet és minden jónak tűnik.

A másik apróság, hogy Tanashi-nak jönnek a vizsgák és még nem tudja pontosan miből, mikor fog írni. Ez befolyásolja azt, hogy mikor tudnánk menni.
Ez azért baj, mert még nem tudom, hogy kell-e előre lefoglalni helyeket.
Nem lenne jó lecsúszni róla.
Még nem beszéltem a céggel, így a részleteket nem tudom, de asszem ma fel hívom őket, hogy tudjak mindent.
Emellett reménykedek, hogy Tanashi időben megtudja a vizsga időpontokat.

Remélem nem lesz olyan hideg, mint tavaly, de ha mégis, idén alaposan felkészülök rá.
Fényképezőhöz is viszek vagy 6 elemet és valószínüleg végig zabálom az összes, vagy legalábbis a kajás bódék javát.

Fucking diet, I can see the light...
Átkozott diéta, lassan már véget ér.
Még ez a hét és a következő, aztán véééééége...
Igazi kínszenvedés volt ez a hónap.
Mondanám, hogy sohatöbbet nem akarok sárgarépát látni, de attól tartok Januárban kezdhetem újra a diétát.
Jön a December, a nagy zabálások hónapja és tudom, hogy a kilóknak több mint a fele vissza is jön, de igyekszem odafigyelni.
Szinte biztos hogy Januárban megint diéta lesz, de azt már nem tervezem olyan drasztikusra, mint a mostanit.

Peace, until further update.

2010. november 16., kedd

Innocent, MY ASS!

Rendszeresen hallani a közéletben és a médiában, hogy a nőket így meg úgy lenézik, lekezelik, stb.
Siralmazzák, hogy nincsenek megbecsülve, elmondják őket kurváknak, szajháknak, holott ők igenins ártatlan érző lények.

riiiight....

Tudomásomra jutott egy hír, aminek kénytelen voltam utánajárni, mert annyira abszúrd és erkölcstelen, hogy nem akartam elhinni.
Hiába, az erkölcstelenség mértéktelensége mindig képes engem meglepni.
Ezek után én lennék felháborodva, ha a fent említetteket továbbra is siralmaznák.

A hír:
Utcai szexelőket kaptak rajta Kőbányán.
Az érintettek 2 fiatal lány, amint egymást nyalják falják intim testrészeiket fényes nappal, a forgalmas metroállomás korlátjánál.
Különösebben nem zavarja őket a tömeg, ami minden egyes metró érkezésénél, vagy indulásánál őket körülveszik.
Magát a videót nem láttam, de a kép is elég volt, hogy meggyőzzön a hír igazság tartalmáról. Tovább erősítte ezt, hogy ma a rádióban is erről szól a reggeli hír kibeszélés. Innen is tudom, hogy sokan megálltak mobillal fényképezni, felvenni őket, sokan megrökönyödve mentek el mellettük, sokan még be is kiabálnak bizonyos dolgokat. Nem tudom, mint mondtam, nem láttam a felvételt és nem is szándékozom megnézni.

Nos, azt hiszem minden lekicsinyítésért rinyáló picsa most szépen befoghatja a mocskos pofáját.
Ilyen mértékű erkölcstelenség egyszerűen elfogadhatatlan, demoralizáló és társadalom bomlasztó.
Undorító...egyszerűen nem is lehet az ilyesmit feldolgozni ép ésszel.
Az a baj, manapság az attention whore-kodás legalább akkora divattá nőtte ki magát, mint a nyíltan felvállalt buziság, vagy az emók. Utóbbi az előbbi kategóriába tartozik, csak lassan különálló divatként is lehet értelmezni, de most nem erről van szó.

A hetóság bűntetni persze nem tudják a kurvák viselkedését, mert erre nincs igazán törvény...

Ha én találkoztam volna ilyesmivel, amellett, hogy le mocskos kurvázom mind2t, nem tartanám kizártnak, hogy felpoznám őket, sőt, habár elveim szerint nőre kezet nem emelek, de ezeket akár még teli ökölből, visszakézből álkapcson is basznám.
Csak azért nem lökném őket a metro alá, mert nem érné meg a bűntetést ez a 2 emberiség szégyene, pedig ezt érdemelnék.

Ilyenkor bánom, hogy a kommunista rendszerből nem maradt meg a társadalmi fegyelmezés, amikor ha valaki valami feltűnőt, erkölcstelenséget művel, akkor azt a rendőrök beviszik és halálra basztatják.
Bezárják néhány órára, vagy napokra, közben mennek a kérdezgetések, szíjjal való fenyítések.
Igen, ez hiányzik napjainkból.
Akkoriban, ha valaki ilyet mer csinálni, az biztos hogy még ki is végzik.
*sóhaj*Bár így menne ez mai is, asszem 2szer is meggondolák az emberek, hogy ki hogyan akar kitűnni.

Több szempontból is iszonyat az eset.
Tök fiatalok, szinte még kölykök, a jövő degenerációja bazzeg...
Mind2en picsák... a nyilvános szexnél csak egy undorítóbb létezik és az pedig ha egy pár azonos nemű csinálja, legyen az női vagy férfi páros.
Az ilyen emberi hulladékokat, seljeteket írtani kéne. Tűzzel, ciánnak, lőszerrel.

Végül azokat a következtetéseket lehet levonni, ami megint csak az én elméleteimet igazolják... mily meglepő.
Megint csak azzal a gondolattal játszok el, hogy bárcsak hatalmon lehetnék...meh...

Szóval igen, országunknak ismét van mivel büszkélkednie, köszönnettel a másik nemnek, akik közül sokan több respect-et akarnak, közben meg társaik ilyeneket művelnek.
*taps*

Ezzel a témával többet nem szeretnék foglalkozni, így ha kérhetem mellőzzük a szájhabzós kommenteket, mert
1. a fent említett miatt auto delete
2. nem válaszolok rá, mert a bejegyzés befejeztével leszarom a témát
3. a névtelen hozzászólás szintén auto delete, de ezt már rég tudjuk.


Whooah, we're half way there...
Diétám amellett, hogy kibírhatatlan, a tegnapi nappal ért el a feléhez. Eddig 6 és fél kilótól szabadultam meg. Szinte biztos, hogy a hónap végéig nem lesz meg az áhitott 70 kiló, de ha a 75 meglenne, én már annak is örülnék.
Ugye jön a December, a nagy zabálások hónapja.
Valamennyit tuti visszaszedek, de oda kell figyelnem, aztán lehet, hogy Januárban folytatom a diétát.
Régóta járt a felyemben, hogy le kéne adni néhány kilót, mert kezdett sok lenni, de minding leszartam konkrétan, majd egy reggel úgy keltem, hogy nah, mától zöldség diéta van! Hehh, ugyanilyen hirtelen elhatározással váltam meg hosszú hajamtól, amit néha azért bánok, mert fun volt.

A new hobby? maybe...
Tervezem, hogy kipróbálok egy új dolgot, ami ha bejön, könnyen hobbimmá válhat és kreativitásomat segítheti nagymértékben.
Sokadik hobbim lenne, de lehet ezzel még pénzt is tudnék keresni.
Színes üvegek, vágás, forrasztás, ragasztás; egyelőre ennyit mondok el róla, konkréttabbat majd akkor, ha már biztosan csinálni fogom.

Peace.

2010. november 11., csütörtök

Fucking diet...

Nem volt könnyű elhatározás, de úgy döntöttem, hogy diétára fogom magam.
Nem híztam el, de van egy kis belem, amit le kéne adni.
Az van, hogy én egy lusta fasz vagyok, így a mozgás az ki van zárva, maradt a drasztikusabb megoldás.
Étrendemet leszűkítettem a következőkre:
Sárgarépa, karalábé (persze nyersen), alma, banán, főtt tojás, hajában (vagy héjában, kinek mi) főtt krumpli, konzerves hal és valami teljes kiörlésű búzából készült kenyérféle, ami olyan kb, mint egy liszt ízű keksz. Én csak borzasztó kenyérnek hívom.
Inni csakis bubitlan vizet iszok.

Kemény, nagyon kemény... a zöldségektől már rosszúl vagyok, a zabálásra való kísértés elviselhetetlen, de kibírom, ha beledöglök is.

Ezt az egészet erre az 1 hónapra tervezem, kiváncsi vagyok mennyi kiló megy le rólam.
Már múlt hét kedd óta csinálom, de nem akartam akkor leírni, mert még nem tudtam, hogy fogom-e bírni és nem akartam előre pofázni. :D

Nem tudom, mennyire lesz ez eredményes, de múlt hét kedden még 85 kiló voltam, most 80,5 vagyok. Nem semmi.
Anyám meg nővérem macerál, hogy valami táplálóbbat azért néha nem ártana ennem, de az van, ha ezt nem tartom be ilyen szigorúan, akkor szart sem ér az egész.
Mint mondtam a mozgás kizárva, illetve járnék én úszni, de 2 haverom közül egyik sem jön, én meg egyedül nem megyek, így patthelyzet.
Mind1, ha ez a diéta beválik, akkor lehet majd késöbb is alkalmazni.

Jön a December, a nagy zabálások hónapja... karácsony, szilveszter, stb...
Lehet majd Januárban kezdem újra az egészet.

Érdekes, annak ellenére, hogy szinte biztos voltam abban, hogy még pokrócabb leszek a kajahiánytól, egész jól vagyok. Kicsit sem vagyok morcosabb, mint általában.
Úgy tűnik engem nem az üres has tesz morcossá, hanem az emberek, de ezt mind tudjuk.

Szóval megy ez a diéta, egyelőre bírom, bár a kísértés nagy, de ez mind elhatározás kérdése.

Kis apropó, hogy ma nekem kellett főzni, ami mégjobban kínzott, de jelentem, túléltem.
Peace.

Don't trust 'em...

Nah szép.
Az előbb volt bent kolega egyik haverja. Beszélgetnek.
A hapsi épp válik.
A feleség kavart egy munkatársával, aki 45 éves, 11 évvel idősebb, mint a feleség.
Érdekes.

Ez megintcsak az én elméletemet támasztja alá.
Úgy látszik az ellenkező nemben sosem szabad megbízni.
1 éves kapcsolat?
5 éves kapcsolat?
10 éves kapcsolat?
Lófasz! Ezeknek már a házasság sem szent, bazzeg, annak ellenére, hogy örök hűséget fogadtak, van 2 gyerekük, nincs családi feszkó, a nő még ilyenkor is kicsapong.

Ilyen történetek hallatán mindig saját életem tapasztalatira kapok választ, vagy intő példát.
Ha belegondolok, hogy ha valaha is lesz valakim, abban még házasságban sem bízhatok.

Azért ezek fasza dolgok, és ilyenkor jönnek azok, hogy nem véletlen kurváznak a férfiak, de ha kurváznak, akkor minden hapsi szemét és így tovább...

Néha nem árt mindenkinek a saját házatáján söprögetni.

Ez a mi sorsunk, ha rendesek vagyunk, kihasználnak, kifacsarnak, majd ha megunják a banánt, akkor kidobnak.
Ebből is le lehet vonni a következtetéseket.
1. a kedvességet elfelejteni, élni, mint egy szemét és akkor nem ér meglepetésként a hátban a kés.
2. örök magányt vállalni, így lehet, hogy sosem tapasztaljuk meg a szeretetet, de a kihasználást és az átbaszást sem. Személyszerint én az utóbbit választottam, mert inkább ez, minthogy szemétként éljek, ugyanis a lelkiismeretem nem engedné az efajta életet.

Ez legyen a tanulság mára, gyerekek.
Peace.

2010. november 8., hétfő

My creative section

Igen, belevágtam.
Íme új blogom, ahol a kreatívkodásaimat fogom feltöltögetni.

My creative section

Sokat ne várjatok, nem vagyok egy művész.

Egyelőre még semmi nincs fent, mert oda max csak otthonról tudok feltölteni.
Lehet ma teszek is fel valamit.

Szóval itt eme új blog, akit érdekel, hogy miket művelek, azt szeretettel várom ott is.

2010. november 2., kedd

Halloween, and a lil' update

This is Halloween, this is Halloween

that's enough about that...

Eltelt ez a hétvége is.
Igazság az, hogy már rég írni akartam, csak most elég sűrű napjaim voltak.

Múlt hét előtti hétvégén nővéremmel lementünk rokonokhoz.
Sokminden nem változott. Unokabátyám vett egy retriever-t. Ő a világ leglustább kutyája, pedig nekik aztán még területük is van, ahol a kutya levezethetné a fölös energiáit, de az ebnek elég 10 méter futás is és már döglig is... Olyan jámbor, hogy a betörőknek is kulcsot másol, a macskával alszik együtt. Tehát fitt kutya és remek házörző.

Kis apropó, unokabátyámnak nőproblémája van, pontosabban egy 10 éves kapcsolat ért véget.
Részleteket nem írok, de a hallottak alapján 100%, hogy a lánykának van valakije. Miért is nem tud ez engem meglepni. 1 év, 3 év, 10 év? Lófasz, nem gondoljátok, hogy ezek ismerik a hűséget.
Unokabátyám nagy Volkswagen rajongó és a lány miatt el kellett adnia álmai autóját, amit sok év után megvehetett; és mégcsak nem is egy drága kocsiról van szó.
Szegénynek most szar, mert azért ő ragaszkodott a lányhoz, de mint én, ő is túl fogja magát tenni rajta.

Múlt hétvégén anyámék mentek le hozzájuk. Egyéb hozzáfűznivaló ehhez nincs.

It's fucking finally done!
Még tavaly talán, vagy tavaly előtt kaptam egy puzzle-t az akkor még barátaimtól.
3 dolog van, amit puzzle-ban utálok.
1. ha fesmény
2. ha háromnegyede egyszínű
3. ha nem Ravensburger.
Nos nekik sikerült mind3 kirtériumnak eleget tenni, mert egy ronda festményes képet kaptam, ahol a nagyrésze fekete és valami nevenincs márka.
Félreértés ne essék, direkt ez volt a cél, hogy vajon ezt is ki tudom-e rakni.

Hát jelentem alássan, KIRAKTAM! Kész, végre... pedig volt vele szopás rendesen.
Majd lefotózom és fel is rakom ide, ha nem felejtem el.

Ha már puzzle-ról van szó. Nővéremnek egyik barátnője is nagy puzzle fan. Ő is a Ravensburger-t preferálja, ám kapott ő is egy puzzle-t ami kifogott rajta. A márka stimmel, meg minden, csak ez egy speckós kiadás, az egész kép arany színű.
A világtörténelmet ábrázolja és földgömbbel, mindamellett fesmény.
Nem bírta kirakni, pedig még nyáron mutatta meg nekem és akkor is még csak a keretét rakta ki.
Feladta, odaadta nekem, hogy rakjam már ki neki. Oké, mondom, egy ilyen szopatós darab után egy arany puzzle nekem már meg se kottyan... mondtam ezt akkor...
El kell ismernem, ez is kellőképpen szivat/szivatott, viszont ha mindenki velem van, akkor ma, vagy holnap már el is készülök vele.
Vicc, hogy szombaton este kaptam meg.

Tervezem majd, ha lezajlottak az ünnepek, akkor nagy fába vágom a fejszémet és veszek egy 5000 darabosat.
Kemény lesz, de már ráedzettem. Kiraktam eddig 3db 3000 darabost. 2db 1000 darabost, meg azt a borzalmas 1500 darabosat is.
Készen állok egy nagyobb kihívásra, csak azt nem tudom, ha az is kész lesz, azt vajon hova tesszük fel, mert én eddig minden puzzle-omat bekereteztettem.
Meglátjuk.

Halloween pumpkin
1 évvel ezelőtt kezdtem el újra tököt faragni. Idén is terveztem és lestem a zöldségeseket, hogy kinél mi van. Idénre kerek tököt akartam.
Van egy 0-24 órás zöldéses kint a Műúton, pénteken láttam is hogy egymásra tornyosulva vannak a tökök, ha 200 nem volt ott, akkor 1 sem.
Nah megvan a nyertes, gondoltam, majd szombaton megveszem, hétfőn kifaragom.
Aha... mint tudjuk, ez nálam nem így működik, elmegyek a zöldségeshez, látom, hogy egyetlen tök maradt, az is valami mutáns formájú, amit ugye faragni nemigen lehet.
Remek. Mehettünk máshova.
Egy helyet talátunk, de ott csak fele méret volt és már az alja kezdett rohadni.
Hát ez sem úgy sült el, ahogy azt én szerettem volna.
Ez nem meglepő.
Mind1, megvettem, hétfőn kifaragtam, nem lett rossz, de ha olyat tudtam volna venni, amilyet pénteken kinéztem, akkor sokkal jobb is lehetett volna.
Nem baj, majd jövőre.

Érdekes, utánanéztem és nem jellemző mindenszentekkor tököt enni, ergo, azt a kb. 200 tököt mind faragásra vitték, ennek ellenére egyet sem láttam a házak előtt.

TDU2 big failure
Ezt már 1 hónapja meg akartam írni.
Ha jól emlékszem korábban már rage-eltem, hogy eltolták a kiadást majdnem egy fél évvel, illetve azt is írtam, hogy bekerültem a béta tesztbe. Nem biztos, lehet nem itt írtam, hanem máshol, mind1.
Szóval, játék kiadás helyett, köcsög konzolosok miatt most csak béta teszt van, aminek a második fordulójába bekerültem.

Nos... lelkesedésem, elégedettségem rovására ment.
Igen jellemző játék folytatásokra, hogy amilyen jó volt az elődje, olyan szar lett a folytatás...
Itt is ez a helyzet.
A grafika csilivill, csodaszép, meg minden.
A fizika fos. Vagy tegyék vissza a régit, vagy kezdjék előlről, CARS DON'T WORK THAT WAY!
A közösségi része nem lenne rossz, ha nem baszták volna tele fölösleges faszságokkal.
Most őszintén, ki a faszom fog kaszinózni menni egy autós játékban?
Akkor már inkább Sims, vagy Gta...
Sokan Sims Dirve Unlimited-nek fikázzák és én ezzel maximálisan egyetértek. Mászkálsz jobbra-balra az embereddel, rádaásul a séta iszonyat szarul lett megcsinálva. Atari inkább maradjon az autóknál, ahhoz jobban értenek, mint az emberekhez.
Ami a törést illeti. Meg lett igérve, hogy lesz törésmodell minden kocsihoz, még Ferrarihoz, meg Lambohoz is. Jah, törésmodell... 200km/h-val frontálisan csattanok egy forgalmi kocsival, vagy akármivel, eredmény: karcos, lepattogzott fényezés, a lökhárító töretlen, de lóg. HŰŰŰŰHAAAA!
Tiszta NFS 4 bazzeg, nemár...
Vagy legyen normálisan megcsinálva, vagy egyáltalán ne legyen.
Élethű karambol? Egy ilyen frontális ütközésnél a valóságban mind2 kocsi repülésnek indul, 600 átfordul, piruettezik, meg hasonlók, itt mivan?
A kocsi lesodródik az útról, az én kocsikm meg megáll egyhelyben, majd egy másodperc múlva elkezd sodródni. WTF?! Ehhez képest még az 1-ben is sokkal életthűbb volt a koccanás.
A rendőr rendszer egy faszság. Helikopter jön, ha lemész az útról? Rendben. El vagy kapva, ha nem vissza az útra x másodpercen belül? WTFF?!
Én nem tudom, hogy Atarinál mi a faszt művelnek, de bazzeg ilyen szarságokat 5 évvel ezelőtti játékban láttam utoljára.

Annyival, de annyival jobban meg tudtam volna ezt a játékot csinálni, legalábbis elméletben. Sokkal jobb rendszerem lenne mindenre, a rendőrök, a közösségi dolgokra, meg sok más apróságra. Minden ötletem simán megvalósítható lenne, nahde ki hallgat egyetlen véleményre ugyebár...

Ez a játék nem más, mint az NFS 4, a GTA SA, és a SIMS2 fúziója. Szar lett, sajnálom.
Nagyon megfontolom, hogy egyáltalán megvegyem-e.
Az 1 még mindig klasszisokkal jobb.

Pc problems/it'll never end...
Tulajdonképpen nem is pc problémáról van szó, hanem egy vincseszter problémáról.
Haldolik meg és az elmúlt egy hónapban azon küzködök, hogy mentsem róla ami menthető.
Az a baj, hogy minden kell róla, mert az nekem nem egy telepítős vincseszter volt, hanem szinte csak adattárolásra használtam, tehát elég sok cucc van rajta.
Félek, hogy nem fogok tudni mindent lementeni róla, mielőtt végleg bemondja az unalmast.
Bazzeg ezek a kurva pc-s gondok sosem múlnak el...

A new blog? Maybe
Régebben írtam, hogy lehet, hogy nyitok egy új blogot, ám akkor még problémák miatt akartam, aztán mégsem lett, de most megint agyalok rajta.
Ezúttal egy olyan blogon gondolkodok, ahova a cuccaimat tenném fel. A hobbijaimat.
Firkák, Puzzle-ok, stb.
Ha túl leszek ezen a vincseszter gondon és meg is maradnak a cuccok, akkor lesz is mit feltölteni, ha nem, akkor gáz van.
Majd meglátjuk.