2011. december 20., kedd

My second little brony meet

Első sorban Falling, utólagos engedelmeddel, felhasználnék kicsit lejjebb 2 képet. :)

Szóval eljött a számomra második (egyébként a harmadik) brony meet.
Most jóval többen voltunk, mint legutóbb és most végre néhány pegasister is tarkította a sausage fest-et, aminek én külön örülök.
Viszont a mai napig rejtély számomra, hogy miért van ilyen kevés pegasister. Elvégre egy lányoknak szóló meséről van szó... mind1, rejtély.

A gyülekező a Népligetben volt szokás szerint, majd onnan indultunk az Örsre, ahol is ettünk-ittunk és mentünk is tovább bowlingozni. Kb. 5 éve bowlingozhattam utoljára, így fun volt megint szerencsétlenkedni a pályán.
Ami szemet szúrt nekem, hogy ott volt közel 40-50 csoport tag és annyira más volt velük lenni. Hogy értsétek, anno 6 emberrel, nem titok, osztálytársakkal mentünk és ott az volt, ha valaki bénázott, ki volt röhögve, ha jót gurított, le lett ugatva, hogy mázlista, stb; erre itt, ha valaki jót gurított, azonnal jött a tapsvihar.
Egyszerűen nem tudtam ezzel a dologgal mit kezdeni, furcsa volt, hogy egy olyan low színvonalon kívül létezhet más is. Jól esett, sosem volt még ilyen.

Bowling után átmentünk abba a kocsma/étterembe, ahol legutóbb voltunk. 45 emberre lett lefoglalózva, ami koponyánként egy ezres, nemrossz, viszont azt az ezrest el is lehetett fogyasztani. Én 1 kávéval és 2 baracklével 990ft-ért limiten belül maradtam.
Olyan 7-8 körül eljöttem, mert onnantól kezdődött a komolyabb ivászat, amiben én továbbra sem veszek részt. Meg kell hagyni, hogy a brony-k diszkrét piások, úgyhogy tolerálható a viselkedés. Sokszor volt régen, hogy a sok piás között baromi szarul éreztem magam és ott meg is fogadtam, hogy olyan összejövetelre, buliba nem megyek, ahol piálás van.
Ezért elég sok közös progtamból hanyagolva lettem. Hehh, értitek, a pia fontosabb mint egy ember, nem rossz.
Ám itt még ez is más volt! Igen, volt aki ivott, de nem voltak vészesek, senkivel nem gyűlt meg a bajom, totál normális volt mindenki. Meg voltam lepve.

All in all, nagyon jól éreztem magam és igyekszem a következő meet-et sem kihagyni.
Annyival másabb ez a társaság, mint anno az éretlen anime-sek.
Köszönöm a meet-et Falling-nak, köszönöm a kiváló szervezést, nyájterelést Inchay-nek, és köszönöm a kellemes társaságot az összes brony-nak és pegasister-nek.
I had fun guys, thanks. ^^

Végül 2 csoportkép a sok közül:





Peace.

1 megjegyzés:

Falling Star írta...

Mi köszönjük.:) Ne aggódj, nekem is új és remek ez a fajta társaság-közösség-szellem.:D
És az a vicc, hogy a látszat ellenére én epic antialkesz vagyok, sőt: buliellenző; de megrontottatok, jó értelemben.:) Némi Fus Roh Dah hangszintű bekiabálást leszámítva részemről színvonalasnak és kultúráltnak tartottam a piás társaságot is.:)