2010. augusztus 3., kedd

Pc upgrade, no vacation, webcomix, etc...

Hömpölyög a szartenger és megint kimosott magából néhány kellemes dolgot, amit mindjárt szépen részletezek is. Most is mint mindig több dologról is írok, nem feltétlen lesz sorrendben az idegbeteg és normál téma.

Kezdek azzal, ami a legfrissebb.
A lány, aki árulja a szűzességét
Ma hallom a rádióban, hogy van egy 18 éves lány, aki családja hátrányos helyzete miatt árulja a szűzességét. Röpke 30milla, vagy 50.
Kéremszépen Hölgyeim és Uraim, egy újabb riherongy kurvával bővült a már így is kellőképpen tágas, erkölcsi csődtömeg, prostituált társadalom.
Innentől kezdve a "lány" megnevezést "kurvára" változtatom, mert sértő lenne a többi lányra a korábbi megnevezés.
Szóval, a kurva tisztában van vele, hogy családja szarul él. Szülei azért kaparnak, hogy ne haljanak éhen, minden eshetőséget megragadva, hogy némi bevétel legyen. Más sem hiányzik a már így is kellő problémákkal bíró szülőknek, minthogy agyoniskolázott kurvájuk árulja a testét. Mondanom sem kell, hogy ez az én esetemben a "ki vagy tagadva, hagyd el a házat" címet nyerné el, szintén ugyanezt a díjat osztanám ki, ha esetleg fiam lenne és kiderülne, hogy buzi. Selejt nem kell a családba, nahde térjünk vissza a kurvára. Azt mondták anno nekem, hogy a lányok korábban érnek, ezért van az hogy azonos korosztályban a lányok sokkal értelmesebbek, mint a fiúk. Hát nem tudom... 18 éves koromban én ennél értelmesebb voltam.
Az én életfilozófiám szerint semmi nem kényszeríthet senkit prostitúcióra. Nincs az a nyomorúságos élet, ami arra késztethetné az embert, hogy saját testét árulja, nem beszélve a szűzességről. Egy 18 éves, nulla élettapasztalattal rendelkező, takony gyerek bazzeg, komolyan csak a szüleit sajnálom, hogy ilyen hülye kölykük van.
Mindamellett 30milla? Viccelsz? Ki az az elvetemült fasz, aki ennyi pénzt adna egy picsa szűzhártyáért? A szakmabeliek között némelyik veteránnál negyedannyiba sem kerül egy szolgáltatás. Nyilván ezt tv-ből tudom. Ha esetleg az átlag alá szabta volna a tarifát, valszeg kapásból lenne 20-30 jelentkező, akik ellicitálgatnak és abból is szép összeg jött volna össze, nahde mit várok én egy idióta kurvától.
Hehh, ha belegondolok hogy ebből egyszer anya lesz...
-Mami, te hogy vesztetted el a szűzességedet?
-Eladtam kicsim, nagyon jó üzlet volt, szerintem te is így csináld.

Summa summárum, szégyen, szánalamas, erkölcstelen, hülye, nem normális. Mást nemigen tudok hozzáfűzni. Jah, és kurva, ez majdnem lemaradt.

Pc upgrade
Végre elérkezett a várva várt alkalom. A project elindult, folyamatban van. Csütörtökön, ha minden igaz, megérkezik minden alkatrész és pénteken neki lehet állni az összeszerelésnek. Lesznek variálások, amit majd a következő bejegyzésemben fogok részletezni. Már alig várom.

Landscape after battle
2 hete volt egy kis ház tatarozás. Szükség volt rá, mert a szobám ablakának felső párkánya már igencsak lógott, vele együtt az eresz is és nem tudta elvezetni az esőt, mert pont folyásiránynak ellentétesen dőlt. Hát hiába, 23 éves ház és a fa az korhad, nahmeg nem beszélve arról, hogy mindig is volt ott egy madárfészek, télen a hó nyomta, olvadáskor meg a jégcsapok nehezítették, fagyáskor a jég nyomta. Eddig bírta.
Nahmost az az 1 hét, amíg a tetősök csinálták a dolgukat, addig a szobámban állt a bál. Fűrészporos volt minden, még jó, hogy a gépemet időben levittem. Végeredményben a fát cserélték ki lambériára, megcsinálták a szigetelést, utóbbit lefedték, így talán nem lesz az, hogy lent vastag pulcsiban vagyok, míg fent 1 szál gatyában.

Another fucked up vacation/no vacation
Mindenek előtt elmondom a felállást. Lajosnak, anyám párjának volt annyi fölös pénze, hogy vett egy nagy jetski-t, amibe 1 éven belül beleunt és nagyobbra vágyott, egy hajóra. Szép álmok, mi? Volt egy eladó hajó, ami jó árban volt, így megvette, úgy hogy a jetski be volt számítva és x összeget még ráfizetet. Nah ennyi a bevezető sztori. Én kurvára utálom a hajót. Fölösleges pénzkidobás a jelenlegi anyagi és gazdasági helyzetben, de úgy bassza el a pénzét, ahogy akarja, nem érdekel, úgysem vagyok ott, amikor elmennek hajókázni.
Nah és itt jön a történet lényege.
2 azaz KETTŐ hónappal ezelőtt kinéztem magamnak augusztusban a 16.-i hetet. Mondtam is előre, hogy én azon a héten szabira mennék. Erre az elmúlt 1-2 hétben probléma merült fel, hogy Lajoska és a többiek egy 4 napos hajókázásra akarnak menni, ami ütközik az én szabadságommal. Én ragaszkodtam ahhoz a héthez, mert csak 1 azaz EGY hetet akartam ebből a kibaszott hónapból, ebből a kibaszott nyárból. Itt a probléma a csütörtökkel van, mert akkor nem lenne meg a minimális 2 ember boltban.
Ezt a problémát meg lehetett volna oldani normálisan is, de persze rögtön támadni kellett és már azzal kezdte, hogy mit és mit nem csinálok, amíg ők ezt meg azt csinálják; és hogy anyám mikor tud pihenni, ő mikor tud pihenni és miért baszom el több ember pihenését, csak azért mert azon a héten szabira akarok menni.
És akkor benyög egy ilyen dumát, hogy rendben, akkor csütörtökön nem lesz kinyitva és a bevétel kiesése az én fizetésemből lesz levonva.

Előszőr is: akkor mentek el szabadságra, amikor akartok, míg én itt bent rohadok. Anyám akkor tiplizik le a boltból, amikor akar. Tény, hogy én hetente csütörtökönként kb fél nap után hazamegyek, de csak is azért, hogy kivegyem a részem a házimunkából, ezzel is segítve anyámat, nem ez nem számit, mi?....
Másodszor: jóval korábban lestoppoltam azt a hetet magamnak, így nem én baszom el másnak a szabadságát, hanem ti az enyémet, MÁR MEGINT!!!
Harmadszor: ragaszkodom ahhoz a héthez, mert lett volna 1-2 programom, ami egy olyan nagyon fontos személyt érint, akivel baromi ritkán tudok találkozni, hát most ez is csúszik, ki tudja meddig, hát kösz bazdmeg!
Negyedszer: MI A BÜDÖS, MOCSKOS KURVA ANYÁDAT KÉPZELSZ, TE SZARHÁZI KÖCSÖG?! Milyen jogon mondod meg, hogy kinek mi lesz a fizetésével?! Egy dolgot ne felejtsünk el, NEM OTTHON VAGY, világos?! Te itt csak egy megtűrt ember vagy, kurvára elszaladt veled a ló. Nekem te ne nyögjél be ilyen dumákat, mert mész a picsába a házunkból.
Ötödször: ami a csütörtöki bevételt illeti. Ingatag forgalmunk miatt kiszámíthatatlan egy napi bevételünk, így hiába akarod te levonatni a fizetésemből te kis fasz. Nem beszélve arról, hogy neked itt KURVÁRA NINCS beleszólásod.

Szóval ez a helyzet, a szabadságom már azelőtt halomra lett baszva, mielőtt még kivehettem volna. Meg lehetett volna mindezt normálisan is beszélni, de persze ez egyeseknek nem ment, én meg nem hagyom, hogy egy senkiházi az én otthonomban ilyesmiket beugasson. Ám még a balhé előtt felvonultam az emeletre és nem, nem azért mert megfutamodok, nemes egyszerűséggel azért, mert nem fogok vitát nyitni egy olyan emberrel, akiben az értelem kicsiny szikráját sem látni.
Kibaszott hajó, amióta megvan neki, azóta valamilyen formában én mindig rábaszok dolgokra, remélem veled együtt fog elsüllyedni.

Úgyhogy jelen állapot szerint minden csúszik, vagy elmarad. Ennek következményeképp Tanashi kérlek bocsáss meg, nem tudom, mikor leszek szabad. Mindenképpen egyeztetünk.

Webcomics are fun
Youtube-ba beleunva más szórakoztatást kerestem, hogy elüssem itt azt az időt, amikor üres a bolt. Korábban mangákat olvastam, de abba is kezdtem beleunni, majd 4chan-on láttam egyszer egy topikot amiben a webcomic-ok volt a téma, volnt néhány link és így jutottam el az elsőhöz. Questionable content. Egy zseniális webcomic néhány ember hétköznapjairól. Ez egy nagyon hosszú utat bejárt képregény. Aki elkezdi olvasni, az feltétlen az elejétől kezdje. Meglepő, hogy mennyit fejlődött az alkotó.
Azóta csak azon jár az agyam, hogy banyek csinálni kéne nekem is, tele vagyok ötletekkel és alkotásvággyal, ám ilyenkor jönnek azok a bizonyos falak.
1. nem tudok shop-olni.
2. weboldalt nem tudok csinálni.
3. nincs olyan barátom, aki ebben segíteni tudna, azaz volt, de már nincs.
Szóval így csak ábránd marad a dolog, annak ellenére, hogy már megrajzoltam néhány oldalt. Talán majd egyszer és is tudok webcomic-ot csinálni...

Másoknak is a figyelmébe ajánlom a következőket:
-Questionable Content
-Between Failures
-Nerf NOW!!
-Cuanta Vida
-Spinnerette!
-Alpha Luna
-AWKWARD ZOMBIE

Nah ezeket olvasom én is és ezek mind zseniálisak és tessék szépen olasni őket. Megéri, egytől-egyig.

Peace.

Nincsenek megjegyzések: